Évk. 6. vasárnap /C, Jer 17,5–8; 1Kor 15, 12.16–20; Lk 6,17.20–26.
Életünkben mindig a biztonságot keressük. Ez több formában mutatkozik meg: biztosításokat kötünk, szerződéseket írunk alá, egyezségeket szövegezünk meg. A mai olvasmánynak és evangéliumnak is az egyik központi üzenete a biztonságkeresésről szól.
Jeremiás próféta ennek a biztonságnak egyik fontos alapját tárja elénk, amelyen az ember állhat: „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa.” Ezzel szemben „átkozottnak” mondja azt az embert, akinek szíve elfordul az Úrtól és csak az emberben bízik. Igen, tapasztalataink szerint szükség van az emberekkel szembeni bizalomra is, hiszen erre épülnek emberi kapcsolataink, mégis a prófétával kell egyetértenünk, mivel az emberek közötti bizalom is az Istennel való kapcsolatra épül.
Jézus a mai evangéliumi részben azokhoz szól, akik remény nélkül élnek: a szegényekhez, éhezőkhöz, sírókhoz, azokhoz, akiket gyűlölnek, akiket kizárnak köreikből, akiket rágalmaznak, akiknek a nevét bemocskolják, akikről valami szégyenletes dolgot állítanak. Ő ezeket az embereket nevezi boldogoknak, és azzal bátorítja őket, hogy örüljenek, mert jutalomban lesz részük. Jézus tudta, hogy az ilyen helyzetben lévő embereknek szükségük van a biztatásra, a reményre, hogy ők is biztonságban élhetnek. Ezért szól hozzájuk Jézus ilyen mély együttérzéssel.
Amint már a szentmise elején is elhangzott, ma van a néhai gyulafehérvári főpásztor, dr. Jakab Antal püspökké szentelésének 50. évfordulója.
Segédlelkészként szülőfalumban, Ditróban kezdte papi szolgálatát, hasonlóan Márton Áron püspökhöz. Ott nevezték őt „mosolygós káplánnak”, mert mindig mosolygott, és ezt későbbi életében, még a börtönévek után is megőrizte. Édesanyám nála volt elsőáldozó.
Teológiai tanulmányaim idején tanárom volt, 50 évvel ezelőtt ezen a napon ott lehettem Rómában a Szent Péter-bazilikában a püspökké szentelésén, majd 16 éven át teológiai tanárként és vicerektorként közvetlen munkatársa lehettem.
Ő egész életében mély hitével Istenbe kapaszkodott, Benne hitt és remélt, akkor is, amikor üldözték, kínozták, a 13 börtönév idején is, amikor a kommunisták fogva tartották, majd főpásztori szolgálatának nehéz évtizedében is.
Püspökké való kinevezésekor is ez a hit indította arra, hogy Szent Tamás apostol szavait válassza jelmondatául: a jól ismert Én Uram és én Istenem! felkiáltást. Ez az erős hit irányította életét, szolgálatát, és ezért tudta az egyházmegye vezetésének átadásakor, 1990. április 30-án a csíksomlyói kegytemplomban kijelenteni: „Hitünk és népünk ügyét soha el nem alkudtam.”
Álljanak előttünk példaképként a hitvalló püspökök, köztük Jakab Antal, legyen iránymutató számunkra a hit melletti hűséges kiállásban.
A hivatkozott szentírási szövegek is ugyanezt üzenik. Az Istenben való hit minket is áldott és boldog emberekké képes tenni, amint azt a próféta említi. Nekünk is, ma élő embereknek szükségünk van Jézus biztatására, hogy amikor az általa felsorolt élethelyzetekben találjuk magunkat, meghalljuk az Ő szavát és biztatását: Örüljetek, mert jutalomban lesz részetek.
Keresztény mivoltunkat, vallásos életünket, családjainkat, a gyermekek és fiatalok életét oly sok veszély fenyegeti, oly sok támadás éri napjainkban, hogy csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha belekapaszkodunk Istenbe, ha védjük keresztény értékeinket, hogy ne csak jelenünk, hanem a jövőnk is biztonságos legyen.
Fotó: Okos Márton