Szeretett Jó Hívek! Minden esztendőnek s az 1979-es évnek is méltó nyitánya a szentségimádási nap. Nyitány, mert egyházmegyénkben az év egyetlen napján meg nem szűnik az Oltáriszentség előtti egész napos hódolat. Nagy egyházközségek és kis filiák templomaiban, kápolnáiban láncszerűleg kapcsolódik össze az egyházmegyénk örökös szentségimádása. Méltó és érthető, ha az engesztelő hódolat az egyházmegye központjából, a püspöki kápolnából indul útnak.
Amikor az örökös szentségimádás a püspökség minden kis részletére kiterjedően elkezdődött, már vége volt a második világháború nyílt öldöklésének a harctereken. De ez a háború az egész emberiséget és véle Krisztus misztikus testét, az Egyházat is feltépett sebekben, annál inkább annak tagjait torz rokkantságukban, hosszas háborús böjtölés után anyagi ínségben, s ami még több, az embertársakból való teljes kiábrándulásban hagyta. Ehhez járult, hogy a fegyverek ugyan elhallgattak, de a népek egymást vádolása, fenyegetése, számonkérése és bosszúállása új rémületeket hordozott szét. A szirénák elhallgattak, de a béketárgyalások után azonnal következett a mindenki békétlensége, sőt a volt fegyvertársak elhidegülése, félelme egymástól.
Azoknak, akik elkövetői voltak a világháború borzalmainak, bőven volt szégyellnivalójuk, hogy a Krisztus keresztútját is felülmúló válogatott kegyetlenségekkel meghurcolták és irtották egymásban a testvért. Bombákkal hánytak szét templomokat és elvegyítve bennük az Oltáriszentséggel egyenlő módon szórtak szét emberi roncsokat. Megalázták Krisztust a maga szentségi valóságában és hasonmásában, az emberben.
XII. Piusz pápa 1942. május 25-én, Úrnapján, püspökségének 25. évfordulóján, a fasisztáktól 1940 júniusában felgyújtott San Lorenzo-templom újra-felszentelésénél mondotta: a háború nem a világ vezéreinek és tábornokainak kérdése, hanem az édesanyáké, akik fiaikat áldozzák fel a harctereken, nem a kormányoké és fegyvergyárosoké, akik dicsőséget vagy pénzt akarnak harácsolni, hanem a feleségeké, akik elveszítik a férjeiket és árvákkal maradnak egy olyan világban, amely kenyeret, ruhát s minden értéket a frontokra hord eltékozolni. A háború nem a vitézségek kitüntetésének kérdése, hanem a rokkantaké, akikben az Isten jeles teremtménye, mint eltorzított felkiáltó jel marad a népek utcáin és terein.
A pápa figyelmeztette a világot, semmi józan ok nem teszi szükségessé a háború folytatását, és mindenki érdeke, hogy azonnal létrejöjjön a béke.
S nem jött a béke, míg el nem pusztult a fél világ és tehetetlenek nem lettek azok is, akik magukat a leghatalmasabbnak tudták.
A jövőre is emlékeztető igazak maradnak XII. Piusz pápa szavai, hogy a háború a hadviselő államok vezetőinek szellemi szegénységét mutatja, akik a kérdések megoldására nem találtak jobb módot, mint a testvérek tömeges halálát. A háború a vezetők gyávasága, mert nem merik vállalni népeik előtt az áldozatot, amelynek árán a pusztulást elkerülhették volna.
1947 karácsonyán a világhoz intézett üzenetében mondotta a pápa – mert Hirosima után is folytak az atomfegyverek kísérletezései –, hogy
nem érdemli meg az ember nevet az, aki arra gondol, hogy a modern tudomány és technika találmányait mint fegyvert lehet felhasználni az ember ellen.
Hivatalosan úgy tudta a világ, hogy a háborúnak vége van már, de valahol mindig vérzett a föld kisebb-nagyobb népe, s VI. Pál pápa 1970. szeptember 28-án a nála vizitelő Nixon elnök szemébe mondotta: „A szenvedés, amellyel a háború sújtja nemcsak a harcosokat, hanem az ártatlan személyeket és gyermekeket, akiknek még a háború szaváról sincs fogalmuk, a maga teljes élénkségében jut el szemeink elé. Hozzánk, kik bármennyire távol vagyunk tőlük, ugyanazt érezzük, mintha közöttük volnánk” (L’Osservatore Romano, 1970. IX. 30.), és figyelmeztette, hogy ezekért főképpen azok felelősek, akik a világ nagyjainak tartják magukat és békét, rendet, jólétet tartani kötelesek.
Akkor Vietnám volt a föld vérző szíve. Utána következtek a légi és szárazföldi kalózok, repülőrablók, színház-, vendéglő-robbantók, vagyis ezernyi Káinok anarchiája a földön, s tart napjainkban is. Egy vasárnapi Angelus alkalmával mondotta klasszikusan ezekre vonatkozólag VI. Pál pápa: „La violenza non é progresso! La vendetta non é giustizia, L’odio non é civiltá!”, vagyis: az erőszak nem haladás, a bosszúállás nem igazságosság, a gyűlölet nem műveltség!
Ez év karácsony estéjén a rádió vallásos adásában elmondotta, hogy a betlehemi bölcső körül mennyire véres a földön mindenfelé jelentkező Heródes gyilkos kardja. Véreznek Szíriának, Libanonnak fiai, szembenállnak egymással keresztények és mohamedánok, izraeliek és palesztinok, a vezető személyéért vérzik két tábor Nicaraguában, belső forrongással, lappangó háborúval van tele egész Dél-Amerika, Afrikában szabadságukért kötekednek egymással alig milliós államok. A L’Osservatore della Dominica december 17-i száma címlapján Iránból hoz egy képet, Teherán felrobbantott negyedében a kövek között néma felvonulást tartanak talpig feketébe öltözött asszonyok. Utolsó lapja egy hajót ábrázol a tengeren 2500 összezsúfolt menekülttel, akiket a szomszéd államok egyike sem akar befogadni. A második világháborúnak a harctereken 50 millió áldozata, hőse volt, s ezt egy nép se tudja azóta feledni, amelyik akkor akaratlanul is megfizette a véradót. De egyetlen év alatt ennél többen halnak meg éhségben és elhagyatottságban Afrikában, Ázsiában, s ezekkel oly kevesen törődnek, mert még mindig a fegyvereké, a versengésé a fő gond.
Szeretett Jó Hívek! Rövid metszetben ezek a sebek és ezek az okok, amelyekért a boldogult VI. Pál pápa Újév napját a Béke Napjának nyilvánította.
Sürget a béke, amely egyetlen út, melyet még járhat ártalmak nélkül, állig felfegyverzetten is a világ.
Kér és buzdít a pápa, mert komoly a világbéke kérdése.
Érthető, ha az egész világ öntudatos keresztényei állandó fenyegetettségükben az örökös szentségimádás napján nemcsak a kis részletek, de az Oltáriszentségben közöttünk lakó Jézus Krisztus felé mint mentő jel és eszköz felé fordulnak. Korunk egy írója így fogalmazta meg e gondolatot: „Jézus tökéletes sorsközösséget vállalt az emberekkel, mégpedig leginkább a kitaszított, megvetett, szegény, védtelen és elhagyatott emberekkel. Még ellenségeivel is. Egész életét fejezte ki az utolsó vacsorán, amikor kenyér és bor alakjában mások ételévé, italává tette magát. Egész lénye a kiöntött, odaadó élet” (Nemeshegyi Péter SJ).
Nagy Szent Albert mondotta: „Hat dologról tudunk, amely szívünket a szeretet túláradásával képes eltölteni: a jóság és szelídség, együttérzés és részvét, szeretet és irgalom. Ez a hat töltötte be Jézus isteni szívét, amikor az Oltáriszentséggel ajándékozott meg minket.” Akinek dicsősége versenyt nem ismert, arról mondja valaki: „Jézus semmit se tett azért, hogy önmagát gazdagítsa, dicsőítse vagy védelmezze. Minden gondolata, tette másokra irányult, másokat gazdagított. Nagyszerűen fejezi ki ezt az utolsó vacsora, ahol mások életévé lett. Ezzel az eucharisztikus áldozatával Krisztus nem akar minket másoktól izolálni, még kevésbe szembeállítani. Jézus nevében ellenségeskedni, szívünket bárki előtt elzárni képtelenség. Oltárait a keresztény összetartás és az embertestvériség közös asztalának szánta.”
Duffner, teológus kortársunk így foglalja össze ezeket a gondolatokat: „Szentségi Jézusom, a kenyér, amit oltárodon magam előtt látok, a világ egy kis darabja, de a világhoz tartozik, mint én magam is. Ez a kenyér átváltozott: az történt vele, amit a világgal akarsz tenni lelkileg. Haláloddal és feltámadásoddal ugyanis új életet adtál a világnak. Életet, amely képes arra, hogy a világot átalakítsa, jobbá, szebbé, istenibbé tegye. Add, Uram, hogy lakomád kenyere engem is átalakítson, hogy jobbá alakulásommal én is hozzájárulhassak a világ megváltoztatásához. Kettőnk békéje legyen egy szent magja a Te és a világ békéjének.”
Ezt a csodálatos összehúzó erőt akarta kifejezni VI. Pál pápa egyik imádságában: „Ó Uram, tekints szolgáidra! A Szentlélek kegyelme felvilágosít minket, hogy testvéri szeretet indítására megbánjuk bűneinket, miket az egység ellen elkövettünk. Alázatosan kérünk bocsánatot Tőled s testvéreinktől, s kérjük kegyelmedet, egyesítsd tökéletesen mindazokat, akik hisznek Tebenned. Uram, Te szereted az embereket, áraszd ránk Szentlelked, új és bőséges kegyelmedet, hogy méltók legyünk mindarra, mikre minket hívtál, alázatban, szelíden és türelmesen viseljük egymás terhét, s őrizzük meg az egységet a béke kötelékében. Add, hogy felismerjük az idők jelét, jóvátegyük a múlt hibáit és így érdemeljük ki a kegyelmet, mi eljuttat minket a teljes egység annyira óhajtott órájához. Lelked hatékony kegyelmével szüntesd meg az egyházak megoszlását, Krisztusod jegyesének adj új szépséget, áraszd rá a békédet és szeretetedet, benne ragyogjon egyházad mint új jel a nemzetek fölött, s világítsa meg a világot, hogy eljusson a hitre Krisztusban, akit Te küldöttél. Engedd Uram, hogy mindannyian a fény és béke gyermekei legyünk, hogy már most megízlelhessük az örökkévalóság örömét, s egy szívvel, egy énekben említsük Nevedet s Titkaidat” (Új Ember, 1978. augusztus 27.).
Végül legyen szabad kedves kötelességeknek is eleget tennem. A jelenvaló és az egész egyházmegye papjai és hívei nevében gyermeki hódolattal és ragaszkodó szeretettel köszöntöm püspökségének 40. évét ünneplő Püspök Atyánkat. Kívánunk még hosszú életet, tartós egészséget, s a Szép Jézustól kérünk számára egy boldog új esztendőt.
Márton Kegyelmes Úr és a magam nevében is hálásan köszönöm a püspökség mindkét irodája papi és civil tisztviselőinek a szorgos és lelkiismeretes munkát. Az időkkel jár együtt, hogy minden sürgős és minden fontos, de emberektől függ azoknak végrehajtása, és ez sok emberséget, áldozatot kíván, s köszönöm, hogy mindig vállalták azt is, amihez kedvük nem sok lehetett.
Nagy hálával köszönjük a jó szociális testvéreknek, hogy abban a korban és egészségi állapotban, amikor maguk is mások segítségét igényelhetnék, vállalják és példásan végzik azt a hatalmas munkát, amely szám szerint is több munkaerőt igényelne. Gondozzák ezt a remek kápolnát, amely mindig az Oltáriszentséghez méltó ünneplőben van. Gondját viselik a kiterjedt püspöki háznak, úgy látják el a püspöki asztalt, hogy az egyúttal az egészségünk és munkaerőnk legjobb biztosítéka, és minket ebben gondtalanokká tesznek. S végül a kora és egészsége miatt már nehezebb éveit élő Püspök Atyánkról úgy gondoskodnak, hogy többet a legjobb szanatóriumtól se kaphatna.
Köszönjük a gazdasági alkalmazottainknak, hogy az egyházmegye számára szükséges gazdaságot a nehéz körülmények ellenére is eredményesen, hozzáértéssel és lelkiismeretesen vezetik. Megköszönjük a Teológiai Intézetnek és a Kántoriskolának, hogy a gyakran adódó sürgős munkákban növendékeikkel kisegítenek.
Köszönjük a jó Tisztelendő Nővéreknek, hogy templomunkat és kápolnáinkat míg buzgalommal járják és imáikkal szent ügyeinket elősegítik, más civil asszonyokkal, férfiakkal, jó lelkekkel azoknak oltárait és ruháit gondozzák, gyakran lepnek meg új és szép tárgyakkal. Örömmel látjuk, hogy az új főesperes-plébános (Gál Alajos – a szerk.) buzgó gondosságát mindenben megértik és a székesegyház formáit legalább belsejében kiegészítik. Örömmel láttuk, hogy a vén kövek milyen szívesen fogadták ez év karácsonyán az új betlehemet is. Külön is köszönjük a Küsmődi házaspárnak, hogy ide Ditróból elszármazva, a székesegyház ápolását hivatásuknak nézik, s nehéz, sokféle munkáit imádságos lélekkel végzik.
Köszönjük az összes híveinknek, hogy bár számban kevesen kezdenek lenni az egész városban, buzgóságuktól mégis népes a zárdakápolna és a zárdatemplom, és anyagi hiányokról sincs egyiknek se panasza. Éppen, mert Istenhez és hitükhöz ragaszkodó kedvesek, mert annak lelki áldásait is napról napra érzik, s azért, mert épülő városunkba gyakran telepednek le a munka és kenyér címén népünk máshonnan jött fiai, kérjük, irányítsák figyelmüket a templomok és a plébánia felé, hogy velünk családi szoros kapcsolatot tartva magukat otthonosabban érezzék és ebből bátorságra s szeretetre tegyenek szert.
Január 1-jén vagyunk, s ez kedves indíték arra, hogy Márton Kegyelmes Úr s a magam nevében is a jelenlévőknek, hozzátartozóiknak és az összes híveknek békés, boldog új esztendőt kívánjak, és a Szép Jézus állandó kegyelmeit és segítségét mindenki számára és egész évre kérjem.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 355–360. old.)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
