Főtisztelendő Tanár Urak, Kedves Jó Fiaink! Olyan helyen és olyan részről, ahol és akiktől vallásunk fő tételeinek jobb ismeretét méltán elvárhattuk volna, hangzott el a vélemény, hogy a katolikusok nem gyakorolják eléggé a Szentlélek kultuszát.
Nem vehetjük rossz néven, ha nem követik figyelemmel évről évre a főesperesi kerületeinkben hétévenkint, de félévig tartó előkészületeket a bérmálásra. Az egyházközségeink ragyogó nászát, amikor jelenlétük tömegében túltesznek a híveink a húsvétokon, nem férnek el templomainkban és tanúi fiataljaink felavatásának, amikor a Szentlélekisten ajándékait veszik s az Ő adományaival felvértezve lesznek lelkileg nagykorúak, hitvallók és a szeretet apostolai. Amíg ti vakációztatok, én ilyen ragyogó ünnepek keretében avattam krisztusi katonákká a bérmálásban hatezer-ötszáz fiatalt. Vagy lehet-e feledni, hogy minden év húsvétjától pünkösdig a Szentlélek várásának jegyében élünk és ünnepelünk?
A mai tanévnyitónknak Veni Sancte-ja, a Szentlélek meghívása az új tanévhez egyszerű, a külsőségeit tekintve elmaradhat a legszerényebb kultúrházi néptáncos ünnep mögött is. De belső tartalmát tekintve gazdagabb, mint az egész földkerekség, amelyet négymilliárd ember tapos.
A Szentlélekisten által kérjük a hit, remény és szeretet belénk öntött erényeit. De a bölcsesség, igazságosság, lelki erősség és mértékletesség szerzett, vagyis kardinális erényeit is, amelyek az egész emberiség helyes céljainak és tetteinek mozgatói.
De tanévet nyitunk, ami bármennyire csak az imádságok és erények bőségével lehet eredményes, mégis könyvízű és értelmi foglalkozás. Ezért figyelmünk e pillanatban a szellemi erények felé fordul, és azokat kérjük a Szentlélektől. Az értelem erényét, amely minden természetes értelemben működik, s azt mondja: a jót tenni, a rosszat pedig kerülni kell. A tudomány erényét, az értelmes ember azon képességét, hogy a megismert alapigazságokból helyes következtetéseket vonjon le. Ez az a biztos fogaskerék, amely a találmányokat, kultúrát és civilizációt mindig előregördíti. Az okosság erényét, hogy a megismert alapigazságoknak és következtetéseinknek megtaláljuk a legmagasabb vonatkozásait, céljait és összefüggéseit. Szent Bernárd szerint: „Az okosság dolga, hogy az Istent azokban szemlélje, amiket teremtett és amikért teremtette” (Sermo de Pentec. n. 4.). Kérjük a bölcsesség erényét, amely a helyes cselekvés elve és már Arisztotelész szerint is az összes erények pilótája, kormányosa. Szerintünk pedig az a finom műszer, amely minden tettet az örökkévalóság felé irányít. Az ötödik és utolsó volna a szellemi erények között a virtus artis, vagyis az alkotóképesség, amely kézügyességnél, kiváló hajlamoknál kezdődik, a rendkívüli inspirált képességeknél folytatódik, s amely teremtője minden művészi alkotásnak is, legyen mestere bármilyen pogány.
Még a legutolsó, a virtus artis is mond nekünk annyit, hogy a könyvekből tanultak és az erényekben kigyakorolt képességeink, amelyeknek műhelyei a tantermek és kápolnák, minket mint leendő lelkipásztorokat, a Szentlélektől apostolként küldötteket tegyenek alkalmassá arra, hogy a munkánkat művészetig felfokozva, híveink szívében és életében mennél mélyebb gyökeret verjen minden szép és jó, amiért Krisztus a megváltásra vállalkozott.
A szellemi erények majd mindegyike mint természetes erény működött is a jobbak életében még megkeresztelés nélkül is. Hogy csak éppen az okosság erényére hozzak példát, Caius Caecilius Plinius Secundus, vagy amint röviden mondják, az ifjabb Plinius leveleiben olvasunk ilyeneket. Amikor Traján császár hazatért a dácsiai hadjáratából, törvényt ült a hármas, a consulokból, praetorokból és ügyvédekből összetett 180 tagú törvényszéken az országos főügyekben és a magas tisztségben lévők perkérdéseiben. Amikor egyszer éppen a hozzátartozói vádoltak túlzottan egy becsületesebbnek ismert helytartót, a császár e nagyszerű szavakat mondotta: „Ő se Polyclitus és én se vagyok Néró!” Nyilván azt akarta mondani, hogy a vádlott sem olyan közismert szélhámos, mint Polyclitus, ő pedig nem üt vaktában, csak a szenvedély kedvéért, mint Néró. Naphosszat eltartott egy-egy kényesebb ügy, de a császár végigülte türelemmel. Amikor pedig egy egész napos vita után késő este szót kért még egy ügyvéd azon a címen, hogy érvei nélkül a vádlottakat tovább is terhelheti a vád, így adta meg a szót: „Azzal nem törődöm, hogy őket terheli-e, de engem is terhel.” E két ragyogó példában nyilván benne vannak elöljárók, tanárok és növendékek minden jogai és kötelességei és egy harmonikus, sikerült tanév minden kölcsönös kellékei.
A Szentlélekistent segítségül hívtuk és fogjuk hívni mindennap, mert
a papnövendékek, hála Istennek, 160-an vannak összezsúfolva elég szűk keretbe és ilyenkor nehéz a térben, időben, minden érdekben és személyes kívánságokban való osztozkodás. Mint nagyvárosok forgalmi gócpontjain, olyan nagy ügyességre és figyelemre van szükség, hogy ne legyen összeütközés minden találkozásból.
Kell a bölcsesség erénye és lelke, hogy ami az ember életében a legdrágább, az idő, sohase múljon el hasztalanul, hanem az órának minden perce hozzon valamit a képességeink fejlesztéséhez és tegyen egy-egy kis grammocskát az üdvösségünk mérlegébe. Azt a fohászt, hogy: „Küldd el Szent Lelkedet és minden átalakul és megújítod a föld színét”, mindenki úgy értse, hogy ebben a tanévben és pont az ő cselekedetei által is szebb legyen a föld!
A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 57–59. old.
Fénykép forrása: Pixabay
Jakab Antal beszédválogatásának online közléséhez 2023-ban a Csornai Premontrei Apátság, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, egy neve elhallgatását kérő magánszemély és a Bethlen Gábor Alap nyújtott támogatást. Köszönjük!
