Megemlékezés filmrészletvetítéssel 2022. február 13-án a búzásbesenyői templomban

„Meglepetés várta a búzásbesenyői híveket 2022. február 13-án, vasárnap a szentmise után. A hirdetések keretében elmondtam, hogy ma, napra pontosan ötven éve szentelték püspökké Jakab Antalt. Kihirdettem, hogy az Életünk havilapot megrendelték számunkra három példányban, jól látható helyen lesz. A Jakab Antal 50 program híreit, tudósításait és írásait elolvashatják majd az újságból. Felemlegettem a püspök korábbi búzásbesenyői tevékenységének néhány momentumát. Láttam az idősebbek arcán, hogy mély élmények elevenedtek fel bennük. Arra kértem a híveket, hogy a szentmisét bezáró áldás után maradjanak még, és a karácsony előtt az énekek kivetítésére felszerelt nagyképernyős okostévén levetítettem a Küzdve és bízva – Jakab Antal püspök életútja című dokumentumfilmnek a búzásbesenyői évektől a püspökszentelésig (27,26-tól 34,10-ig) tartó részletét. A vetítés után biztattam a híveket, hogy délután, ha idejük engedi, nézzék meg a filmet teljes terjedelmében, így emlékezzünk Jakab püspökre és adjunk hálát az életéért és munkásságáért.”

Ifj. Czikó László plébános, Búzásbesenyő