Szeretett Jó Hívek! 1944. június 2-án Kolozsváron 136 bombázógép negyedóra alatt hajléktalanná tett tízezer embert s a halottak száma is meghaladta az ezret. A bombázás utáni első órában, amikor a mentési munkák elkezdődtek, a Vasút utca táján – mert maga az utca felismerhetetlen volt – egy szörnyű nagy bombakráterhez érkeztem. A kráter körül kő-, tégla-, fatörmelékek közül húscafatok tűntek elő. Abban a percben érkezett oda a háznak a gazdája is, vasutas egyenruhában. Ránézett a romokra és a megrendült ember végtelen szomorúságával azt mondotta nekem: „Látja, Tisztelendő úr? Ez volt a házam és ez a családom!”
Aztán jött az idő és lassan eltűntette a sebeket. Elsőnek a természet, amely meg sem várta a következő tavaszt és zöld pázsitot, burjánt borított a romokra. Aztán jöttek az emberek, új házat építettek a régi helyébe, jöttek az új gyermekek és ifjak s beköltöztek az új házakba. De az emberek, akik félszegen vagy épen életben maradtak, szemükben és szívükben továbbhordozták a háború rémét, amit átéltek. Összerezzentek, valahányszor útjukban láttak valahol háborús szomorú emléket.
Több mint negyedszázaddal később, amikor itt Püspök Atyánkkal bérmálni voltam, a ti templomotok még úgy maradt, rongyos tornyával az égnek, mintha kérdezni akarná: meddig kell még látnunk ezt a szomorú háborús emléket? Meddig figyelmeztet még minket időkre, amikor a templom tornyából, Isten megszentelt házából lőtte és ölte az ember az embert? Talán remegtetek, amikor az ősz püspök a félig romtemplom lépcsőjén felment és titeket is biztatott: Jöjjetek csak, nem történik semmi.
Érthető a boldogságom és a ti örömötök, hogy az elveszettnek hitt templom újra áll, megáldása által birtokába veszi azt az Oltáriszentségben jelenlevő Fiúisten, Jézus Krisztus. Örvend a falu, hogy az újraépült házak összhangját nem rútítja tovább a nagy rokkant, a templom, s örvend minden tordatúri lakos, hogy ami a háború réme volt, újjáépülten a békés idők biztató jele lett ismét.
Szeretett Jó Hívek! Érthető az is, ha a világi hatóságok a templom restaurálásához pártfogásukat adták, ha a püspökség is mindent megtett veletek együtt, hogy a műemléktemplom az összeomlástól megmeneküljön és megmaradjon. Világszerte annyi értéket zúzott szét csak a második világháború, hogy nincs már, amit vesztegetni, és sürgeti, amit lehet még megmenteni az utódoknak. Nemcsak a mi hazánkban, hanem az egész Európában, sőt az egész világon a vallásos műemlékek a legdrágább dolgok közé tartoznak. Áll ez a 12 000-14 000 éves azték, inkák templomaira és áll országunk keresztény korból származó kolostoraira, szobraira, képeire is. Ezért folyik országszerte a restaurálómunka templomokon, kolostorokon, ezért keressük, kutatjuk a nemzeti értékeket a legkisebb művészi tárgyakban is. Legyen az eredmény bármilyen gazdag, mégis csak a maradékot mentjük, a legtöbbnek még emléke sem maradt. Nagy titok az ember. Amilyen szorgalmasan és hozzáértéssel tud építeni, éppen olyan súlyos szenvedéllyel képes önkeze munkáját elrontani. Ezelőtt ötszáz esztendővel, az újjászületés korában divat volt minden régi helyébe, más ízléssel, más cifrasággal újat építeni. Ezt tették a régi Rómával is a híres Barberini családból származó pápák. Mindent új köntösbe öltöztettek. De pár száz év múlva már vád lett a munkájuk és szállóige: Quod non fecerunt barbari, utique Barberini! = Amit nem rontottak el a barbárok, azt elrontották a Barberini család fiai. Az ők áldozata a régi öthajós Szent Péter-templom is, amelynek helyére a mostani nagy bazilikát építették.
Szeretett Jó Hívek! A megmentett templom megáldása és annak örömünnepe egybeesik a ti búcsúünnepetekkel: Szent Kereszt feltalálásának ünnepével. Hogy a tárgy- és gondolatkörben megmaradjunk, nyilván mondhatjuk, hogy
a Szent Kereszt az egész emberiség legnagyobb műemléke.
Nemcsak azért, mert Krisztus keresztjének fáját Szent Ilona császárnő nekünk megmentette. Nem azért, mert annak legnagyobb darabját ma Rómában a Sancta croce di Gerusalemme, a Jeruzsálemi szentkeresztről nevezett templom terén százezrek ünnepelik. Nem azért, mert Krisztus keresztjéből minden püspökség kapott egy kis darabkát szent és őrző ereklyéül. Hanem azért, mert ahhoz igen közeli kapcsolata van az Istennek, és mert annak örököse minden ember, aki csak a földön élt és élni fog.
A rézkígyó, amelyre tekintve a halálra sebzettek megszabadultak, csak előkép, s ha ma felmutatnák, csak műemlékértéke volna. József názáreti házának maradványait az idők folyamán többször restaurálták. Bejáratánál ez a felirat áll: Hic fuit subditus illis! = Itt volt engedelmes nekik. A mai szentleckében azt mondja Szent Pál Krisztusról, hogy: „Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthaláláig”, Istennek, az ő Atyjának. „Ezért Isten felmagasztalta őt… Jézus méltósága előtt térdet kell hajtania mindenkinek az égben, a földön és az alvilágban” (Fil 2,8–10).
A kereszt jelét nemcsak imádságainkban használjuk, de rajta van házainkon, szobáink falán, nyakláncunkon, eltekintve attól, hogy szent olajjal rajzolták reá a fejünkre keresztelésünk és bérmálásunkkor. Mint tárgy, annyi az értéke, mint az anyaga, amelyből készítették és a művészet, amelyet mestere rajta hagyott. Mégis megbecsüljük, mint emlékeztető jelet. Más a Krisztus keresztfájának az értéke. Krisztust úgy ismeri a keresztény világ, mint akinek senkije, semmije sem volt, s felfeszítésekor a köntösére is sorsot vetettek. De a kereszttel olyan szorosan egybe volt olvadva, mint ahogyan az ember saját alvadt vérével hozzáragaszthatja magát a fához, mint akit nagy szegekkel szegeztek hozzá, hogy ezután Krisztus és a keresztje egynek lássék minden időben, minden feszületen.
Ez Krisztusnak legsajátosabb trónja, ahonnan uralkodik, ez a legbölcsebb katedrája, ahonnan tanítja a világot:
„Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért!”
Krisztus keresztje a legnagyobb értéke minden embernek.
Hogy mi lesz a munkánk gyümölcsével, ékszereinkkel s más emléktárgyainkkal, vagy akár az életünkkel és egészségünkkel is, azt nem tudhatjuk. De minden ember tudja, hogy Krisztus drágalátos vérén megváltatott a keresztfán. Bűneit nehezen kerülheti, de a megváltás címén reméli azoknak bocsánatát, az Isten mossa őt patyolatfehérre, ha tetteitől szennyes. Önmaga tettein kétségbe eshetne sokszor, ha nem tudná, hogy Krisztus az Ő bűneinek is kifizette az árát, ő is egy a nagy örökösök közül, aki kérheti az Isten dicsőségéből a részt, mihelyt engedelmességre és bűnbánatra hajtotta a fejét. Nagyböjtben, amikor reá tör lelkünkre Krisztus szenvedésének története, ezért zúg fel abból a fohász: „Imádunk téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!”
A múlt században Peru és Argentína hosszú háborúk után békét kötött. A határon 3000 méter magasban egy óriási nagy keresztet állítottak, hogy az legyen a két ország békéjének őre.
Korszakunkban a világ vezetőitől kezdve minden embert a háború félelme és a béke vágya foglalkoztat. Krisztus keresztje a föld és ég, az Isten és ember békéjét jelenti ugyan, de jó, ha tudjátok, a népek és emberek egymás közötti békéjének is legjobb őre. Megtanít arra, hogy a béke mindig az áldozatok szép gyümölcse.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 304–307. old.)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
