Évközi XXVIII. vasárnap, A év, Iz 25,6–10a; Fil 4,12–14.19–20; Mt 22,1–14
Szeretett Jó Híveim! A sztrigyszentgyörgyi leányegyházközség templomát ugyan megáldották már akkor, amikor építése befejeződött, hogy a híveknek szükséges szentmiséket és szertartásokat itt mint szent helyen elvégezhessék, de annak külső és belső formái a mai időkhöz és ízléshez igazodva lényeges változáson mentek át, amit mi veletek kellemes meglepetéssel szemlélünk, s amelyre Ti méltó önérzettel mint az Isten és a magatok saját művére néztek. Most, hogy szépségében előttetek felragyog a minden templomi kellékében remekmű, elérkezett az idő, hogy püspöki konszekrálás, felszentelés által az Egyház hagyományainak megfelelően végleges otthona legyen az Újszövetség áldozatának, és szívközpontja az Istent kereső és Őt szentáldozásaikban teljesen meg is találó híveknek.
1. Végigszemléltétek (és tovább is figyelemmel kíséritek) a templomszentelés szertartásait, amelynek részletei beletartoznak a különleges szentmisébe is, amelyet a szentelő püspök ilyenkor végez. Meglepett, hogy a templom üresen és zárt ajtókkal fogadja a püspököt és az Isten népét. A püspök kulcsa nyitja meg a templom ajtóit, és ő szólítja belépésre a hívő népet, amely énekkel vonul be abba, mintha előízét érezné annak a nagy bevonulásnak, amely várja egykor a mennyek országába. Ifjaitok magukkal viszik az oltáron elhelyezendő ereklyéket, mert mindenki kívánsága, hogy valahányszor a földi templomba belépnek, a szentek társaságában érezzék magukat. Úgy, amint a Hiszekegyben mindig imádkozzák: …hiszem … a szentek egyességét!
2. A hívek könyörgéseinek kíséretében a püspök vizet szentel, amely vízzel az újszülött gyermekeket mint az Egyház új tagjait megkeresztelik. Megszentelik vele a templomban ünneplő népet, a beavatott édesanyákat, a húsvéti eledeleket, a község határát s a földről a Mennyei Atyához visszatérő halottakat. Ezt a vizet használják a házaitok megszentelésénél és minden szent cselekménynél.
3. Kiemelkedő része a szertartásnak az ereklyék elhelyezése az oltár lapjába vésett kis mélyedésbe, amelyet sepulchrumnak, sírnak neveznek. Becementezik oda, hogy egységet képezzenek veletek, mintha úgy volnának közöttetek, mint a felszentelt pap, aki fölöttük a szentmiséket mondani fogja. Ezért éneklik el a mindenszentek litániáját fölöttük is, mint a papszentelésnél is szokás, mialatt a világ számára való eltemetés jeléül a felszentelendő papok arcra borulva a földre fekszenek.
4. A papszentelésnél a püspök krizmával a felszentelendőknek hüvelyk- és nagyujját, tenyerét kereszt alakjában megkeni, mert ezekben fogja tartani Krisztus testét és vérét, az Oltáriszentséget. Ehhez hasonlóan a templomszentelésnél megkeni krizmával az oltár közepétől és annak négy sarkától kezdve az egész oltárlapot, mert ezen megy majd végbe minden szentmisében a nagy misztérium, Krisztus keresztáldozatának és az utolsó vacsorának megismétlése. A templom falait tizenkét helyen szintén megkenik krizmával, s ez figyelmezteti a híveket, hogy nem csupán misézőhelyen, hanem felszentelt templomban találja magát, ahol mindenkit csend, rend kötelez, s ahol mindenkinek egyetlen a feladata, hogy a saját lelkével és Istenével foglalkozzon.
5. Meggyújtják az oltáron és a templomban a gyertyákat, majd az oltáron eleven tüzet és arra tömjént tesz a püspök, hirdetve ezzel is, hogy Krisztus a világ világossága, és tinektek itt a templomban gyújt olyan fényeket, amelyekkel nem versenyeznek sem az autók hosszúfényei, sem az operációs termek idegszálakig orvost eligazító villanyégői.
Ezek a fények az emberi lélekben gyúlnak ki, és megvilágítják azt a végtelen utat, amelyen a szív és lélek meglátja azt, aki maga láthatatlan: az Istent.
A tömjén azt jelképezi és arra figyelmeztet, hogy a hívek teremtésük, megváltásuk, megszentelésük és üdvösségük várása címén minden tettükben és mindenhol kedves áldozatot hoznak az Istennek és az embereknek. Mégis a templomban s az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus teste és vére előtt tesznek közös vallomást, hogy egészen az Isten gyermekei és készek követni az Ő áldozatát.
6. A konszekrált, felszentelt templomban az első szentmisét a püspök mondja. Az ő kezéből veszik a hívek Krisztus testét. Végül a püspök elhelyezi az Oltáriszentséget az új oltárszekrényben, tabernákulumban, hogy ezután szív és lélek központja legyen a sztrigyszentgyörgyi hívek számára, akik megérték, amit Izaiás próféta jövendölt, hogy eljön közénk az, akinek neve Emmanuel, vagyis „Velünk az Isten”.
A templomszentelés szertartásainak részeiből, amelyeket itt a közérthetőségért elmondottam, mindenki könnyen megértheti, hogy az összes középületek élén éppen a templom áll. Méltó tehát és igazságos, ha egy korban, amely a béke áldásaként gondoskodni tud iskolák és más kultúrintézmények sok ezreiről, ha minden blokképületét és lakosztályát, sőt járműveit is ellátja csinossággal, kellemességgel, legyen a templom külső és belső rendjében korszerű, igényes és szépségével vonzó. Harmonikusan illő ez a célhoz, hogy ez az ember és az Isten találkozóhelye. Ezért áldott a gondolat, a terv, és minden munkáskéz, minden áldozat, amelyet ezért hoznak. Kérésünk és imánk is ugyanaz:
legyen e mű mindig tiszta és szent áldozat, és legyen áldott mindenki, aki ide az Úr nevében jön.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 373–375. old.)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
