Szeretett Jó Hívek! Izaiás, a messiási időket jelző nagy próféta így jelenti be a mai ünnepünk jelentőségét: „Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos, Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke fejedelme” (9,5). A mai olvasmányban pedig így hangsúlyozza ennek a születésnek vigasztaló jelentőségét: „Messzire kiterjed majd uralma és a békének nem lesz vége. A mindenség urának emberszerető jósága műveli mindezt” (9,6).
Mi, akik már kétezer év óta sejtjük a pillanat örömét, a karácsonyi éjféli mise utolsó könyörgésében így fohászkodunk: „Urunk, Istenünk, örvendezve ünnepeljük ma Megváltónk születését. Kérünk, add kegyelmedet, hogy hozzá méltó életünkkel boldog társaságába is eljussunk.”
Összegyűltünk ma, hogy megünnepeljük Jézus évenkint visszatérő születésnapját. Újratöltődik, és úgy tele van a szívünk minden csalódások után is a nagy élménnyel, mint akik érzik, hogy Izaiás nagy fejedelme nem egyszerre adott elfutó kincse a világnak, hanem örök reménye és állandó megifjodása. Mint akik vallják egy életen át, hogy
szebb a hajnal, mint az alkonyat, szép a tavasz és szebb, mint az ősz, szép a bölcső és szebb, mint az öregkor nyoszolyája, mert hajnalon, tavaszon, bölcsőn ott remeg mindig a friss újrakezdés és új öröm ígérete.
Ünnepeljük Jézus születését, mert Ő új korszakot hozott az emberiségnek. Ebben a gyermekben ismertük fel az Isten szeretetét a maga közvetlenségében és határtalanságában. Megelőzte a mi szíveinket és szeretetünket, mert Ő maga jött hozzánk, és nem is angyal, hanem az ember formájában. Csak így tudhattunk mi testvéri közelségbe jutni az Isten Fiával. Hogy születésének nagy ajándékát el tudjuk fogadni, olyannak kellett születnie, mint mi vagyunk, hisz’ mi is csak így próbálhatunk olyanokká lenni, mint Ő volt. Fia születésében az Isten nagyobb jóságot mutat irántunk, mint az egész világ megteremtésében, amelyet pedig nem győzünk eléggé csodálni változatos szépségeiben, gazdagságában.
Erre a nagy eseményre méltó válaszunk egy csodálatos sietés lenne. Mint a pásztoroké, akik a mai evangélium szerint Betlehem környékén tanyáztak és hírét véve az újszülöttnek „hozzá siettek” a nyájaiktól. De vajon ezt teszik-e a ma karácsonyt élő és ünneplő emberek a világon? Vagy éppen „elsietnek” Jézus közeléből, hogy jó előre megírják az üdvözlőlapok színes, aranybetűs jókívánságaikat. Vagy teljesen elfoglalta őket a karácsonyi vásárlások és ajándékozások láza. Apró-cseprő csatókáikkal törődnek és nem ezzel a nagy titokkal. Nem értik fel ésszel és szívvel a legnagyobb ajándékot, hogy az Isten Egyszülött Fiát küldötte örök útitársul nekünk.
Sohase tudom elfelejteni az 1940-es Befániájának ünnepét Rómában. Egyetemi kollégáim hívtak a Piazza Navonára a karácsonyi gyermekvásártérre. Az ajándékok rengetegénél talán csak a gyermekek mohósága volt nagyobb, amely egyszerre ölelte volna magához mindazt, amit a sátrak hosszú sorai kínáltak. De alig pár nap múlva a szűk és rosszul világított viccolókon korai misére menve az utcán mind csak ágyú, tank, repülő olcsó és elromlott bádogjaiba ütöttem a lábam, amiket mint haszontalanokat az ablakokon éjjel kidobáltak. Elszorult a szívem a gondolattól, hogy milyen világnak előjelei ezek az elromlott játékok, hiszen akkor már néhány pontján a földnek ijesztően bömböltek és pusztították az életet a második világháborúnk tragikus, szörnyű fegyverei.
Ma is ünnepeljük Jézusnak évenkint visszatérő születésnapját, de maga Jézus egyáltalán nem ünnepelte, sőt kevésszer is érte meg a születésnapját. Ő jött és ment, mint a keleti csillag, felragyogott tetteiben, csodáiban, de még a rendes emberi korhatárt sem érte el. Ma a világ a születésnapi családi ünnepséget a néhányéves gyermeknek is megrendezi, még csak nem is gondol arra, hogy a korán elkezdődött és eltúlozott ajándékokkal milyen igényeket támaszt a későbbi életükkel szemben. Hogy már gyermekkorban megszülethetik lelkükben az a félszeg és végrehajthatatlan önzés, hogy „enyém az egész világ”. És mert mind mérgezettek, beoltottak ettől a mohóságtól a kortársak is, senki se akar tisztességesen osztozni a jóban, hanem állig fegyverben fenyegeti a mások jogos örökségéért is mindenki életét.
Szeretett Jó Hívek! A betlehemi bölcső egyszerűségénél jó lesz nekünk újraértékelni magát a karácsonyt az összes jeleivel. Nem véletlen a jászol szegénysége, az választotta magának, aki az ég és föld, világmindenség, sőt a mennyei boldogságnak is alkotója. Nem véletlenség az egyiptomi menekülés, az szerkesztette ilyen felháborító szörnyűséggé, akitől származik minden energia, erő és hatalom. Így tette reá a szégyen pecsétjét minden félszeg és kihívó esetre, amikor az ártatlan és becsületes szenved és az aljas indulat diadalútját járja. Aki az istengyermek ilyen nagy példamutatásában kételkedik, aki Jézus karácsonyi egyszerűségében szégyent vagy tragédiát lát, menjen a názáreti egyszerű házba és ott kísérje végig Jézus életét. Azt fogja látni, hogy kemény munkával dolgozott a módosodás minden jele nélkül. Tanult és a Szentírás minden részletét ismerte professzorok és diplomák igénye nélkül. Tanított és a csodákat még a dicséretet is eltiltva művelte. Még távolabb áll tőle a világ mindenkori bálványa, a pénzcsörgés zöreje.
Nyilvánvaló, hogy a világ gazdagokra és kisemmizettekre így felosztva sohase volt, mint éppen napjainkban. Alig van a tisztességes osztozkodásnak egy-egy felcsillanó önzetlen jele. Gondolok itt a kalkuttai Teréz nővérre, akit páratlan szegénygondozásáért tüntettek ki a minap Nobel-díjjal. Pedig ez az igazi út, hogy Isten és ember, mint Atya és gyermeke, az emberek pedig, mint testvérek, egymással törődjenek.
A világ kérdéseit nem a rakéták, hanem az emberek felelősségtől, hittől és szeretettől telített szíve-lelke oldhatja meg. A többi mind csak csalódást és szegénységet hívogató telhetetlenség és olcsó akrobácia.
Azért lesznek karácsonyi jó tanulságok, hogy csak akinek a legszerényebb karácsonyfa mellett is úgy ragyog a szeme az örömtől, mint a kigyújtott gyertyák, az kezdi észrevenni a szép jelben szép hajnalát a világnak. Akik tucatjával teszik félre az alig viselt drága ruháikat, sohase érik meg azok örömét, akik ragyogó arccal, és mint hozzájuk nőtt kedves ismerőst, tisztítgatják, vasalgatják a régi jót. Akik esztendőnkint cserélgetik mindig divatosabbra az autójukat, sohase érik meg a gyermekek igazi örömét, akik először veszik fel az óvodások egyenruháját, pedig ezek legfönnebb egyszerűségükben bírják a versenyt. Soha meg nem éri a kenyér és eledelek örömét az, aki nem éhesen tér haza munkahelyéről, hanem túlzabálással rontja panaszosra az egészségét. Oh, hol maradt a világunk a Szentírás figyelmeztetésétől: „Akár esztek, akár isztok, mindent az Isten dicsőségére tegyetek!”
Szeretett Jó Hívek!
Nyilván eljött az idő, amikor minden embernek le kell tennie a maga önkéntes adományát a világ asztalára, mint a pásztorok hozták Jézus jászlához. Ez a feladata a népeknek és országoknak is. Nem a fegyverekben való versenyben, hanem az egész világ kincseinek, kenyerének becsületes kiművelésében és igazságos elosztásában, minden asztalra való eljuttatásában van az emberi erény és remény. Nem a fenyegetésekben, erőszakosságokban és merényletekben van az igazi erő, hanem a testvér ölelő szeretetében. Innen várható mind az Isten dicsősége, mind az emberek békessége is, amit a karácsonyi angyali ének elzengett.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 170–173. old.)
(Illusztráció: Pixabay)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
