Évközi XXX. vasárnap, B év, Jer 31,7–9; Zsid 5,1–6; Mk 10,46–52
Szeretett Jó Hívek! Jeremiás, amikor a rabságból való visszatérés egész népet lenyűgöző örömét írta, azt még csak mint próféta távoli jövendőként látta. Ő maga a lerombolt templom és város, az egész országban szétvert házi tűzhelyek s Izrael legjobbjainak Babilonba hurcolása keserveit élte. Az Istenben és sorsban, bálványozó népben és bűneiben csalódott keserű kehelybe, amelyből népének meggyalázottságát itta, a jövendőnek ilyen reményeit csak mint gyógyító, enyhítő cseppjeit csurgatta. De eljött az idő, és az emberséges nagy perzsa király, Cyrus a népet vezérekkel küldötte haza és szakemberekkel, Zorobábellel és Nehemiással, Izrael jeles férfijaival, s ugyanakkor saját minisztereivel, hogy mutassanak utat, rendben telepítsék le a népet, s amit főképpen siratnak, építsék fel újra az Isten szentélyét, a templomot. S mi tudjuk a Szentírás ragyogó leírásából, hogy érdemes volt felépíteni ezt a templomot, mert meglátta a Messiást, a Megváltót, vagy a mai lecke szerint a Főpapot, akiről maga a Teremtő Atya Isten így nyilatkozott: „Pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint” (Zsid 5,6).
Mai ember mégis méltán kérdezi: van-e még jelentősége a templomnak, más, mint műemléknek, régi, húsz hektáron épült kombinátok, három-négyezer méter magas felhőkarcoló blokkok, százezer ülőhelyes stadionok, egy egész templom közösségét egyszerre repítő, ezer kilométeres sebességgel száguldó repülők világában?
Semmi kedvem, sem kísértésem nincs titeket a legendák világába vinni, de van két történetem, amelynek valósága csak harminc esztendőre esik tőlünk. Rómától hetven kilométerre északnyugatra van Civitá Vecchia tengeri kikötője. 1943 tavaszán légiriadót jeleztek, s mindjárt zúgni is kezdettek az angol-amerikai bombázó gépek. Egy kislány, akit talán éppen boltba küldöttek, a sok megzavarodott és óvóhelyekre tóduló nép között tájékozatlanul áll a piacon. Aztán nyitva látja a templom ajtaját, odaszalad, s a templomban kedvenc helyét keresi, egy szép bronz Mária-szobrot. Odatapad a szobor talapzatához és bizakodva mondja: Mia Madonna! Én mindig szerettelek téged, ne hagyj elveszni! Aztán jön maga a pokol, reng a föld és omlik minden, amit csak elér a bomba. Egy perc s a templom is rommá és porrá válik. Amikor elvonul a zúgó fergeteg és leülepszik a por annyira, hogy látni is lehet, előjönnek, mint vakondok, a föld alól az óvóhelyre menekültek, a romváros és romtemplom helyén egy kissé poros, de teljesen ép Mária-szobrot találnak, s ugyancsak porosan és kissé ijedve a szobor mögül épen jön elő egy kislány és szól: Grazie Madonna! = Köszönöm, Szűzanyám!
A jeruzsálemiek Jeremiás próféciája és kérései ellenére is biztosak voltak, hogy a szent várost és templomot semmi baj nem éri, mert ha ez elpusztul, se népe, se igaz temploma, sem áldozati oltára nem lesz többet az Istennek. A fenti történet idejében a nápolyiak bizalma éppen ilyen volt. Ott őrizték Szent Januáriusz vérét a székesegyházban, amely évenkint kétszer volt zarándoklatok helye, amikor a vér másfélezer esztendő óta pünkösdkor és szeptember 21. táján felolvadt és folyékonnyá vált. Nem lesz Nápolynak semmi baja, mondották, mert megvédi azt Szent Januáriusz. Aztán a bombázás ítéletnapján a híres főutca, a Via del Re és Szent Januáriusz székesegyháza is romokká változott, csak az a kápolna maradt épen, amelyben Szent Januáriusz vérét egy oltárszekrényben őrizték.
Szeretett Jó Hívek! Őseitek azért emeltek ide templomot, azért raktak követ kőre, téglát téglára, azért ácsolták, faragták, csiszolták, festették, s lépcsőit azért járták itt a szent hegyen, mert tudták és akarták, hogy háza legyen és velük lakjék itt az Emmanuel (= Velünk az Isten).
A szerény számotok és erőtők mellett is azért újítottátok meg kívül-belül a ti templomotokat, mert őseitek hitétől kezdve él bennetek a tudat, hogy itt van az Isten jelenléte, a Megváltás titokzatos nagy tettének, a kálváriának és az utolsó vacsorának a megismétlése a mindennapi szentmisében. Krisztus a főpap az oltáron, egyúttal áldozat és életadó kenyér. Az Ő helyettese, a mindenkori plébánosotok Szent Pál szerint: „Az emberek közül való és az emberek képviseletére van rendelve az Isten tiszteletével kapcsolatos dolgokban, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be a bűnökért. […] S mert maga is gyöngeség rabja. Ezért, mint a népért, saját bűneiért is kell áldozatot bemutatnia” (Zsid 5,1–3). Testvér a testvérek között, Isten választottja az Isten népe között. De minden egyszerűsége mellett, amikben szolgál itt a templomban, akár a szentségek kiszolgáltatása, amikor az Isten gyermekét, az embert a kegyelmek díszeibe öltözteti, akár a Ti áldozatotokat vegyíti a Krisztus áldozatai közé, és úgy viszi az Isten trónusa elé, és minden, aminek itt résztvevői és tanúi vagytok, meghaladják a földi művek káprázatait és a világ nagy színpadjain tömegsikert okozó legmegrázóbb drámáit. Ezek a fő okok, amelyek jelentőségükben meghaladják egy öntudatos nép kötelességét, hogy műemlékeit, értékeit gondozza. Túlmennek a jó ízlés diktálta igyekezeten is, hogy a közösség találkozóhelyei csinosságukban, kényelmükben és szépségükben ne maradjanak le a modern házak, iskolák, előadótermek, vendéglők és közösségi találkozóhelyek színvonala mellett.
De mindezeken túl
a templom minden hívő ember számára az a hely, ahol megnyílnak szívének zsilipjei és elmondja lelkének legtitkosabb kínjait a Mindentudó és mindenkit megértő Isten előtt. Akihez beszél, az Isten a legigazibb Atya és testvér egy személyben és az emberhez közelebb nála senki sem áll, de az Isten még a szentáldozás pillanatában is, amikor önmagát adja eledelül, megmarad velünk és minden kérdésünkkel szemben Teremtőnek és Mindenható Istennek. Ennek az erőnek hívását sejti meg minden hívő ember a szentmisére megkonduló harang szavában, s úgy indul el, mint aki útközben össze akarja szedni minden baját, keservét, hogy a keresztáldozat ismétlésekor odatehesse Krisztus teste és vére mellé az oltárra.
Megértjük és együtt érezzük büszkeségeteket, ha falutokról nevezték el a majd harmincezer lakost számláló, toronyblokkokkal tűzdelt modern várost: Kincses Kolozsvár kincset érő negyedét. Örvendünk mindennek, ami szép és számotokra is hasznos, ami jövőt rejt és ígér. De értsük meg önmagunkat is, ha biztos betonúton s autóbusszal járva is az élet nehézségei, emberek kíméletlensége, a nagy hajsza olyan könyörtelenül bombázza meg néha sorsunkat, hogy utána mind csak por és romhalmaz marad a lelkünkben. Összeomlott még az is, amit emberek között reménynek hívnak. Ilyenkor, mint a Civitá Vecchia kislánya, elkiáltjuk magunkat a még álló templomban: Mia Madonna! Szűzanyám! Édes Jó Istenem! Most, ha akarsz, segíts rajtam!
Ha este érkezik az utas Kolozsvárra és kiér a Feleki-tetőre, a pazar fényben úszó várost összetéveszti a csillagos éggel, amely szemkápráztatóan forogni kezd az út kanyarjaival. Ívlámpái alatt nappali fény árad. De süthet maga az Isten áldott napja és pótolhatja fényét százezer neonfény, a nehéz helyzetbe jutott ember lelkében lehet olyan kiúttalan, félelmetes, megzavarodott sötétség, amely ijesztő és kétségbeejtő kérdéseiben kiáltani kezd, miután mindent megpróbált a Jerikói vak módján: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!”, s a kérdésre: „Mit tegyek veled?”, minden akták és bizonyítékok nélkül két szóban mondja meg: „Hogy lássak!” Hollandiában, flamand földön van egy 1500 éves megfeketedett kereszt. Az van reá írva: „Aki téged jobban szeret, mint én, azt jobban szeretheted, mint engem!” Ez a vallomás ma a fő igazolása minden szépnek, amit ti itt alkottatok, s az ünnepnek is, amelyben minket is részesítettetek. Az Isten szeretetének minden áldása legyen ezért rajtatok és sorsotokon!
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 292–295. old.)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
