(Bevezetés)
Tisztelendő Testvérek, Szeretett Jó Hívek! Karácsony éjszakáján a kereszténység ünnepli az egész emberiség legnagyobb szerencséjét, hogy az Istenfia földre szállt mint Isten szeretetének hiteles tanúsága. Mi a gyermek varázsában hajlamosak vagyunk csak az örömet látni és abban felszabadulni, s nem a tényt magát.
Nem egyedül vagyok, aki Ábrahám és Izsák történetében az embert elriasztó kegyetlenséget láttam, éppen az Istentől, a Jóság forrásától azt a lehetetlen parancsot, hogy az atya áldozza fel egyetlen fiát. A nagy drámai pillanatban a két képtelen főszereplő az apa, akinek a kezében már szinte lendül a kés, hogy megölje egyetlen fiát, és a megkötözött gyermek az áldozati oltáron, aki már érti a sorsát. S olyan nyilvánvaló a következtetés: hogy lehet az Isten ennyire kegyetlen? De jó, hogy nem történt meg a gyermekgyilkosság, csak az engedelmesség próbája és a messiási ígéret kitüntetése maradt.
Amikor az Emmanuel = Velünk az Isten valósággá lesz és az Atyaisten leküldi hozzánk egyetlen Fiát, a második Izsák teljesen végrehajtja az áldozatot, amit az Isten sem Ábrahámtól, sem Izsáktól nem akart elfogadni.
Ez a föld már betlehemi szegénységében áldozati oltárrá válik s harminchárom éven át minden történet csak út a Golgota felé, ahol az Atyaisten az egész emberiségért feláldozza egyetlen Szentséges Fiát. Csak így lehetett teljessé a messiási ígéret.
A nagy eredmény el szokta nyelni a hősi próbák nehézségeit. A mi szíveinkben is megváltásunk öröme a vezérérzés. De mert ez az irgalmas Isten felfoghatatlan nagy tette s ezt az eredeti és minden más bűnnel tettük szükségessé, ezért Testvéreim, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük ezt a nagy és szent karácsonyi titkot.
(Szentbeszéd)
Tisztelendő Testvérek, Szeretett Jó Híveim! A Cittá Nuova, a Focolari, vagyis kis Testvérek igen jól szerkesztett képes folyóirata ez év decemberi számában felteszi a kérdést: milyenek a jelei ennek az 1985. évi karácsonynak? A betlehemi Kisded milyen álmainak teljesedését lehet várni?
Ha ezt az álmot szellemi és emberi távlataiban nézzük, de szorosan hozzákapcsoljuk a mostani helyzetekhez, kevés, de felcsillan némi remény. Van valami haladás az egész emberiség egysége felé, a társadalmunkban működő minden hagyományos és ellentétes, szétszóró tényezők ellenére is. Minap Genfben úgy beszéltek a nagyok, mint akik nem a veszedelmesebb fegyvereket, hanem a teljesebb és általános békét kívánják. Pár héttel ezelőtt, a II. Vatikáni Zsinat 20. évfordulóján a világ püspökeinek képviselete nemcsak az elindult ökumenizmust és a dialógus fejlődését sürgette, hanem a világ új rendjét is, az igazságosság megértését és érvényesítését minden népeknél.
Kolumbiában a Nevada tűzhányó kitöréséből és ez évben ismétlődő földrengésekből, árvizekből, szokatlan méretű havazásokból is megérthetik, hogy maguk a föld erői és veszélyei is emberi szolidaritást szorgalmaznak, ha már ebben a szűk hazában kell együtt laknunk, amit a földgömb jelent nekünk. A betlehemi Kisded álmodja, hogy a család az élet igazi eredője, nem kell félnünk a fiaink születésétől, de az utolsó vára és garanciája is, hogy az életünk egymásnak ne terhe, hanem segítsége, bátorítója legyen. Itt a földön minden tisztességes munkának, az ácstól elkezdve, megvan a jelentősége az emberi közösség számára, csak a munkanélküliség és a silányra rontott munka húzza visszafelé az emberiség szekerét. De ki tudná felsorolni – mondja a cikk – a betlehemi álom mozaikjának vagy teljességének színeit?
Szeretett Jó Híveim! Bárki élhet a súlyos bírálattal, hogy ezek mind régi álmok, de ki tudja, hogy milyen mértékben és meddig csak a remény világában maradnak. Hívő ember még meg is pótolhatja, hogy ezek a betlehemi reménységek az emberiséggel egyidősek és isteni biztatáson erősödtek, mint Jeremiás jövendölése: „Vezérük közülük származik, és fejedelmük a maguk köréből. Színem elé engedem úgy, hogy színem előtt járhat… Így ti az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek” (Jer 30,21–22). Izaiás ad szép tartalmat és általánosságot ennek a jövendölésnek: „Mert amint a föld megtermi növényeit és a kert kisarjasztja a veteményeit, úgy sarjasztja ki az Úr az igazságot és magasztalást, minden nép színe előtt” (Iz 61,11). Ezeket és a sok prófétai jövendölések beteljesedését foglalja össze Szent Pál: „De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született s a törvény alattvalója lett. Ki kellett váltania ugyanis a törvény alá rendelteket, hogy a fogadott fiúságot elnyerjék” (Gal 4,4–5). Hosszú volt az út, amíg az angyalok bejelentették a pásztoroknak: „Ne féljetek, nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek. Ma született az Üdvözítő Dávid városában. Ő a Messiás és az Úr” (Lk 2,10–12).
Ma éjszaka és holnap egész nap felsorakozik a világ minden részéről Betlehembe érkezett zarándokok élő folyama, hogy a születés épen maradt templomában, az ott lévő grottába eljuthasson. A barlang bejárata alacsony és szűk, nehezen jut be oda nagyobb emberi termet, de még áll a Nagy Konstantin által épített öthajós csodatemplom fölötte. Sok vihart látott, de Kelet csodája, hogy fennmaradt annyi hadjárat és idegen uralom után is. Egy 836-ból származó kódex így írja le fennmaradását: „Amikor a perzsák Szíria összes templomait már lerombolták és Betlehembe érkeztek, megdöbbenve látták (a templomban) a Perzsiából érkezett mágusok mozaikképeit… Elődeik iránti tiszteletből megkímélték a templomot” (Gerhard Kroll: Jézus nyomában, 53. old.).
Kicsiny és egyszerű volt a barlang, s nem is szokatlan, ahol Jézus született. Betlehem dombjaiba ásva évezredekkel ezelőtt, mint ma is, voltak üregek, földbe ásott alkalmasságok, ahol a karavánok, vándorok, utazók tanyáztak, ha kapuzárás után érkeztek a városhoz. Kicsiny volt, gyenge a gyermek, mint a pártfogói is, akik vele együtt Egyiptomig futottak a veszély elől. De itt lett testté az Ige, hogy közöttünk lakozzék. Innen nyílnak világgá az Isten tervei az emberrel, és Jézus Krisztussal kezdődik el az Isten Újszövetsége az egész emberiséggel. Ez az elinduló pontja Krisztusnak, aki az élő Isten kinyilatkoztatásának forrása és életünk reménye lett. II. János Pál pápa ez év október 30-án az általános kihallgatáson Jézus személyével foglalkozott, s azt mondta: Még a nem keresztények között is sokan vannak, akik őszintén csodálják Jézust. Az Egyház kezdettől fogva kutatta Jézus önazonosságát, akit Istenfiának, a Szentháromság második személyének vall meg. Jézus maga, amikor kinyilatkoztatta Isten Atyaságát, felfedte ezzel saját Fiúságát is: „Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” A farizeusoknak, mert kilétét firtatják, szemükbe mondja: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” Ez a kijelentés ugyanúgy hangzik, mint Hóreb-hegyén a kérdező Mózesnek adott felelet: „Én vagyok, aki vagyok.” Vagyis aki önmagától és öröktől fogva van. Jézust azért ítélték halálra, „mert Istenfiának mondotta magát”. Mi pedig Péter apostol módjára ezért mondjuk és valljuk már születésekor: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.”
Szeretett Jó Híveim! Az emberiség hosszú történelme folyamán sokszor próbálkozott, mint az ősszülők, hogy olyan legyen, mint az Isten, s nemegyszer ki is mondotta, Isten nincs és szükség sincs reá. De mindig az lett a nagy tanulság, hogy nagyon-nagyon nehéz még csak embernek is lenni. Így beszél, mikor felejti, hogy ő maga is egy véletlen sejtből lett, mint magból kinő a fa. Méltán büszke a mi korunk a nagy találmányaira, tudományára és azokból született technikai alkotásaira, de látja azt is, hogy minden, ami anyag, a szemmel nem látható piciny atomból tevődik össze és innen van a hegyeket mozgató nagy energiája is. S ez program is az ember számára, hogy mindaz a tehetség, ami már, mint gyökérben, benne rejlik az első sejtjében, remek és mindenkinek hasznos emberi életté és tevékenységgé terebélyesedjen.
Ez év október 26-án New Yorkban, az Egyesült Nemzetek székházában, a közgyűlésen filmet mutattak be Kalkuttai Teréz anya életéről. Hetvenöt éves, igénytelennek látszó töpörödött nő. 1979-ben neki ítélték a Nobel-békedíjat. Ez az albán származású törékeny lény 1950-ben hozta létre a Szeretet Misszionáriusai nevezetű kongregációt. Egyetlen találmánya és ereje a Krisztus megváltó szeretete, amelyet nyolcvan országban lepratelepeken és más betegek, elhagyottak százezrei gondozásában mutatott be a világnak. A semmiből hozta össze a mindent a gondozottjai számára. Utcákon eldobott, hasztalan maradékokból s maguk a félszegek, a tegnapi tehetetlenek készítenek oktatóikkal hasznos, vásári cikkeket. Nem az a fontos, hogy ezzel hozzájárulnak fenntartásukhoz, hanem a visszaszerzett öntudat, mert nyomorékul se fölöslegesek a világon. Bőven voltak és lesznek nővértestvérei között, akik a lepra betegséget kapják meg jutalmul és halnak meg fiatalon. Érthető, ha a film ősbemutatóján jelen volt O’Connor, New York bíboros-érseke, az ENSZ számos nagykövete, írók, színészek és a kultúra képviselői. A filmvetítés után Javier Perez Cuellar, az ENSZ főtitkára beszédében Teréz anyát a világ legerősebb lelkű nőjének nevezte. De ott hangzott el Teréz anya figyelmeztetése, hogy: csak akkor élhetünk békében, ha egymásban Isten képmását látjuk (Mk. 1985. XI. 12, 604. old.). Vajon nem szép visszhangja ez az egyszerű és csodálatos lény Krisztus felhívásának: „Ha nem lesztek olyanok, mint ez a gyermek, nem mentek be az Isten országába.” Vagy még pozitívabb formában: „Ilyeneké a mennyek országa.” Egyszerű, igénytelen, csupa ránc, éppen csak a szemei égnek és szavai sürgetnek, de nyilvánvaló, hogy a megváltás művében pontosan a Krisztus nyomába lépett. Ismerem őt, Rómában 1980 októberében a püspöki zsinaton néhány szót válthattam véle. Éreztem, hogy a világ egyik legtisztább szelleme és erőssége előtt állok. Nagyobbat nőtt a csodálatom, hogy milyen emberi lényekkel tudja megszégyeníteni az Isten ezt a modern kor elbizakodott emberét.
Betlehem egyszerűségéből nőtt ki az egyszerre gyarló és csodálatos keresztény világ. Emberi gyenge erők hősi tetteiből születtek a szeretet művei otthonná.
Ki nem látja ezek rokonságát? Mindkettőre szól a dal: „Ezt a hatalmas Isten bölcsessége Mindenek csodájára teremtette.”
Szeretett Jó Híveim!
Hogy hányan vagyunk ma keresztények és ezek közül hányan látnak többet karácsony estéjén, mint ajándék alkalmát, fényszórókat és szórakozást, az keveset mond. De a szentek nagy galériája, akik a kétezer év alatt beálltak Jézus megváltó művébe, oktatva és szolgálva az emberiséget, ez jelenti az Egyház és a mi hódolatunkat a betlehemi bölcső körül. Közénk jöttek ők is, mint egyszerű pásztorok, de bölcsek módján tettek tanúságot, hogy a betlehemi Kisdedben meglátták a Teremtő és Megváltó Istent. Ezek a szentek a boldogok, mert békességesek és a béke fiainak hívatnak. Ezek sorába állva énekeljük ma, Karácsony éjszakáján: „Dicsőség mennyben az Istennek”, aki gyermek alakjában mutatta meg nagyságát és szeretetét az embernek.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 190–194. old.)
(Illusztráció: Pixabay)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
