Tisztelendő Testvérek, Kedves Jó Híveim! Ez év október 15-én, a két gyűlés közötti ebédszünet idején a lisszaboni pátriárka segédpüspöke, Ameide Albino, Fatimában elvitt a Szűzanya megjelenésével kapcsolatos helyekre. Közöttük a jelenés gyermektanúinak a szülőházához, majd a sziklás, dombos, nehezen járható ösvényen ahhoz a helyhez, ahová ijedtében szaladt el a három gyermek a fénybeöltözött Madonna elől. Szobraik alig magasabbak, mint a körülöttük a földből kiemelkedő apró, hegycsúcsos sziklák. Ugyanilyen ijedtségek helye volt a múlt században Lourdes is. Mindkét hely olyan hamar zajossá lett a zarándokoktól, csodaváróktól és a meggyógyultak meglepetésétől.
Az Isten nagy dolgai majd’ mindig váratlanul, de főképpen mély csendben történnek.
„Mialatt mély csend borult mindenre és az éjjel sietős útja közepén tartott, mindenható Igéd az égből, királyi trónusodról ott termett a pusztulásra szánt föld közepén.” Ilyen szavakkal beszél a Bölcsesség könyve a megtestesülés titkáról és leheletfinoman érzékelteti a végtelen csendből kilépő nagy eseményt (Bölcs 18,14–15). Izaiás egészen nyíltan szól a Messiásról és lényegét mondja a történendőknek: „Megszületik a gyermek s eljön közénk az Isten Fia. Hatalmas Isten Ő, a jövendő Istenország megalapítója, a béke fejedelme” (9,5).
Jól ismeritek az angyali üdvözlet történetét. Lukács evangélista részletesen leírja, hogy a hatodik hónapban Zakariás pap látomása után, amikor már valóság volt, hogy Erzsébetnek, a magtalannak gyermeke születik, megjelent Názáret városában József jegyesének, Máriának Gábor angyal és elzengte az Úr nagy üzenetét: „Áldott vagy te az asszonyok között… Kedvet találtál az Istennél… Íme, méhedben fogansz és fiat szülsz, s nevét Jézusnak hívod… Aki tőled születik, Isten Fiának fog hívatni…” Az elméjében a képtelenséggel kínlódó szűznek csak annyi a magyarázat, hogy a rokonának, Erzsébetnek is gyermeke születik, bár magtalan, és hogy Istennél semmi se lehetetlen (Lk 1,26–38). Mária látogatásakor Erzsébet az ő szemébe mondja a nagy titkot, de ez sem oldja fel Mária nyelvét és titoktartó szívét.
Ugyanezt az isteni, mély titkot Szent János evangélista, egész kimeríthetetlen tartalmával így jelenti be: „Kezdetben volt az Ige. És az Ige az Istennél volt. És Isten volt az Ige… Minden őáltala lett és nélküle semmi se lett, ami lett. Benne élet volt. És az élet volt az emberek világossága…” (1,1–4). „A világban volt. A világ őáltala lett. Mégse ismerte fel Őt a világ. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (1,9–11). Megteremtésük óta milliárd évekig háborogtak a természet nagy energiái, pályájukra léptek a csillagok, elcsendesedtek a vulkánok és elhelyezkedtek a tengerek, megjelent az élet, s a nagy alkotó a maga zavartalan csendjében és nyugalmában mindvégig megmaradt.
Szeretett Jó Híveim! Ebből a nagy csöndből és erőből egy kis ízelítő Jézus születésének története is. Mária már testében hordozta az angyaltól bejelentett és a Szentlélek erejéből csodálatosan megfogant magzatot, az örök Igét, és a jegyesének még ezt a titkot se mondja el. Józsefnek külön isteni üzenetből kell megtudnia a szemmel már látható jelenség titkát, hogy ne féljen „feleségül venni Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban” (Mt 1,19). Az is titok, hogy mi mehetett végbe József lelkében, amikor megtudta, hogy Máriával az Istennek nagyobb terve van, mint bárkivel az emberiség történetében, és ő a nagy isteni mű pártfogója, gondozója lett. Ő volt az első ember, és éppen zsidó létére, aki előtt kinyílt a nagy keresztény erény jelentősége és ereje, a szüzesség ártatlan szépsége.
Ha addig nem is tudná, de a jegyesség ideje alatt minden férfi és nő megtudja, jelekből kiértékeli és megítéli – ha nem vak –, hogy ki az ő jegyese. József, akinek jegyese Mária, az egész emberiségből Isten számára kiválasztott Szeplőtelen Szűz volt, jól megérthette a hosszú hónapok alatt, hogy egész lényében, jellemében ki is az ő mennyasszonya, és hozzámérhette a saját szerepét is. Mi inkább azon csodálkozunk, hogy sem a dicsőséges kitüntetés érzete nem ragadta el dicsekvésre, sem a mély alázat nem törte össze Józsefet nagy feladata miatt. Amikor Augustus császár rendeletére, a népszámlálásra Betlehembe kellett mennie és vitte Máriát, a szülés előtt álló jegyest, akkor már József nemcsak az ő felelős hivatását tudta, de a képtelen, félszeg helyzetét is. El kellett fogadnia a további kíméletlen tényeket is. Hogy a szállás keresésénél úgy fogadják, mint valami csavargót. Betlehem felett az angyali fény és ének lehetett káprázatos, de neki mindjárt mint politikai menekültnek Egyiptomba kellett futnia. Rejtély marad számára a világra jött gyermek maga is, mert tizenkét éves korában, az első önálló útján Jeruzsálemből hazatérőben elvész, s amikor megtalálják, a templomban még Ő kérdezi: „Miért kerestetek, nem tudtátok, hogy az én Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,41). Pont az Ő atyjának mondja szemébe azt, hogy egy más Atyának küldetésében jár, akivel az atyaságban Szent József nem osztozkodhatik.
Szeretett Jó Híveim! Ezek a dolgok egyrészt természetesek, de egyúttal annyira isteni, végtelen arányúak, hogy nekünk felfoghatatlanok. Az Ige ugyan megtestesült Názáretben, de egy pillanatra sem esett ki az Isten szerepéből. Sorsa csak az embereknek és a teremtett világnak van, mert időben és térben születtek. Jézusnak nincs sorsa, mert egyetlen percre sem maradt ki az örökkévalóságból és végtelenségéből, se születése, se halála által. Ő mondotta: „Az én országom nem e földről való!” De mégis itt van olyan testben és valóságban, mint minden magatehetetlen gyermek, síró, szánakozó, éhező, gyalogos ember. De előttünk máig is kérdések nemcsak csodatettei, egész lénye, akiben az Istenség egész teljessége lakozik. Hiába próbálkoznak tudósok, pszichológusok, történészek megrajzolni hibátlan jellemét. Nem fér Ő az emberi arányok között. Még az Őt legtökéletesebben követő szentek között sincs egyetlen olyan harmonikus jellem. Mindig kiütközik a következtetés: „Valóban az Isten Fia volt!” Most se tudunk mit kezdeni a betlehemi jászol egyszerűsége mellett az angyali énekkel. Az ítéleténél a kérdéssel, hogy: „Ki fedd meg közületek a bűnről?” Mit mondjunk arról, hogy a kereszthalál és a feltámadás ugyanazon Beteljesedés?
Az első betlehemi éjszakán, Jézus születésénél az egész Istenség láthatóan belépett az emberiség történetébe, és a nagy ígéret, a megváltás beteljesedett. Nekünk csak az maradt, hogy felértékeljük az isteni szeretetet, mert olyankor lépett be a mi történelmünkbe, hogy már most a megtestesülés és megváltás örvendező birtokosai, örökösei lehetünk.
Aki pedig a „Csendes éj, Boldog éj” történetén, mint elvarázsolt mesevilágon csodálkozik, annak további meglepetései vannak. Annak a felhívásnak, hogy Krisztus Jézus született, örvendezzünk!, vannak közelebbi és szemmel látható, megízlelhető meglepetései is. Megcsodáljuk, és méltán, az Istengyermeket, kit irgalmad közénk lehozott, mert egyszerűségének bájával el tudta varázsolni az egész világot. De a betlehemi útnál is nagyobb vállalkozás, hogy megtestesül az Ige minden szentmisében, millió helyen egy nap alatt a világon. Még a szállás is meglepőbb a betleheminél, mert kínálkodva jön mint ajándék: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, az én vérem.” Nem maradt semmi okunk az irigységre, hogy nem lehettünk születésének és életének kortársai, mert Ő maga maradt útitársunk nemcsak örökkévalóságával, hanem egész isteni és emberi valóságával. Mi még azt sem tudjuk, hogy melyik adott többet nekünk, az első betlehemi bölcső-e vagy a kenyér és bor színébe rejtezett Isten.
Minden szép és jó, amit az Isten az emberrel a teremtéskor elkezdett, Jézus születésével született újra. Ebben már benne van az örökéletünk.
Amikor az amerikai űrrepülők a holdon való első leszállás után visszatértek a földre, Nixon, az akkori elnök azt mondotta: „A teremtés óta ez a világ legnagyobb eseménye.” Az ott lévő és ismert népszónok, Billy Graham kiigazítva hozzáfűzte: „Nem egészen helyes kifejezés, mert az emberi történelem legnagyobb eseménye Jézus Krisztus születése, halála és feltámadása!” Ezeknek titkait ünnepeljük az évnek napjain át a liturgiánkban.
Nem tagadjuk az eseménynek inspiráló szépségeit.
Jézus születésétől kezdett teljesebbé, nagyobbá lenni a fény a földön, mert akkor gyúlt ki Krisztus világossága a mi számunkra.
És azóta milyen örömek lüktetnek a lelkünkben szent Karácsony estéjén! Ettől a tehetetlen kisgyermektől kaptuk a keresztény életnek évezredek óta zuhogó hatalmas energiáit, ettől a betlehemi csillagtól fogott tüzet minden eszményi törekvésünk és magasabb vágyunk. Megszületett Krisztus! – dobogja minden szív és imádkozza minden lélek. Ember fiává lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk, erőtlenné lett, hogy minket erősítsen, szegénnyé lett, hogy minket gazdagítson, sírva született, hogy könnyeinket felszárítsa, idegenben született, hogy minket mennyei hazánkba vigyen, nincs helye az egész országban, hogy nekünk helyünk legyen az Ő országában.
Ha ezek nem volnának olyan igazak és valóságok, mint csak az Isten tettei tudnak lenni, hiábavalók volnának ünnepi jókívánságaink, családi összeölelkezéseink. De mert így hisszük, és így is vannak, tudok én is híveimnek és az egész békét kereső világnak Boldog Karácsonyt kívánni.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 184–187. old.)
(Illusztráció: Pixabay)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
