Mivel a Iași (Jászvásári) Egyházmegyének abban az időben nem volt felszentelt püspöke, Jakab püspök ott is többször szentelt papokat és diakónusokat. Ilyenkor a beszédeit mindig román nyelven mondta el.
Szeretett Jó Testvérek és Hívek! Két évvel ezelőtt nem hittem, hogy diakónusszentelés címén, hivatalos úton kell ismét Iași ősi, szép és új, modernebb formában kiterjedt városába, Moldva szívébe visszajönnöm. Mégis nemcsak a szükségtől hajtva, de az érdeklődéstől is hívogatva jöttem. Hogy viszontlássam Teológiai Intézetük jeles tanárait, buzgó növendékeit és ékszer jellegű új kápolnájukat. Mindezekért szerencsémnek tartom, hogy üdvözölhetem az új diakónusokat, akikért én nem fáradtam, tanáraikat, akik a hatéves előkészület nagy munkáját végezték, a szülőket, akik fiaikat ma állítják végleg az oltár szolgálatába, s mindazokat, akiket a szentelés gyönyörű szertartásai ide vonzottak, velünk együtt imádkoztak és örvendeztek. Mindezekkel együtt szívemből gratulálok Mons. Gherghel Petru ordinárius úrnak, aki ma egyházmegyéje számára ilyen jeles számú szolgálattevő új klerikusokat kapott.
A tárgyra térve, a diakonátus szolgálatot jelent, s az is volt mindig az első hét diakónus megválasztása után, amelyet Szent Péter rendezett. A történelem folyamán csak az elhívatáshoz hozzáadott lelki láng, mint Szent István első vértanúé, vagy a kényszerszolga lehangoló rossz példája adja a különbségeket s a kettő közötti változatosságok sokasága hozza a korszellem szerinti színeket.
Az olaszországi Rietiben ez év szeptember 12-én szentelték szerzetespappá Gianfranco Chiti-t, a gránátosok 61 éves nyugalmazott tábornokát. Új neve a kapucinusok rendjében Gianfranco Maria de Gignese. Mint fiatal, minden jóra kész tisztet ismerték a háborúban, a békés évtizedekben pedig a rend emberét. 1979-ben tette le az első szerzetesi fogadalmat, de már tábornoki rangban is mindennapos volt Rietiben a kapucinusok templomában. A szentelés napján megtöltötték a nagy templomot az egész Itáliából érkezett, nagyrészt már nyugdíjas tisztek, csillagjaikkal és kitüntetéseikkel teljes díszben. A civil tömegnek csak a templom nagy tere maradt, ahol szorongott és izgalmas napot élt az egész város. Az eset pedig egyszerű: a főparancsnokból engedelmes szolga lett, aki a felvonulások éléről, tribünjeiről egyszerű kis cellába vonult, ahonnan a harcterek helyett figyelheti az örökkévalóságba vezető utat.
Reméljük, és a Mindenható Istent is arra kérjük, hogy ti nem fogjátok megismerni a harcmezők vértengereit, amelyeket az ember készakarva és tömeggyilkos fegyverekkel készítget a világon. De Krisztus bejelentése szerint: „Szegények mindig lesznek veletek!” Az emberi nyomorúság, betegségek, félszegségek, éhség, elhagyatottság, lelkileg tájékozatlanok, csalódásaikban a kétségbeesők százmillió számban kísérik ezt a világot és korszakunkat, amelyet szeretünk legdicsőbbnek gondolni, sőt hirdetni is az emberiség történetében. Ezek várják a szolgálatot azoktól, akik testben-lélekben épek, ártatlanok, tudásukkal és lelkesedésükkel, minden eszköz felhasználásával készek segíteni rajtuk.
Rómában 1980 októberében a püspöki zsinaton találkoztam Kalkuttai Teréz Anyával, a Szeretet Misszionáriusai Kongregációjának alapítójával. Ez a töpörödött, igénytelennek látszó, ráncos arcú, de acélakaratú nő Szkopjéban, közel az albán határhoz született. Csak a milliónyi kalkuttai leprás gondozásával, betegek és halottak utcáról való felszedésével kapta ezt az egész világon bámulva megbecsült nevet.
Ha tetszetős és egészen modern formában akarnám bemutatni a segítésben való találékonyságait, elmondanám az 1964-ben a Bombay-i Eucharisztikus Kongresszuson történt esetet. VI. Pál pápa erre az ünnepre az amerikaiaktól ajándékba kapott egy szép és drága autót. Pár napi használat után a pápa ezt az autót Teréz Anyának ajándékozta. Teréz anya pedig engedélyt kért és kapott a hatóságoktól, hogy az autóval lottót[1] rendezhessen. Eredeti értéke 7500 font sterling lehetett, de a jegyeket mind megvették s így kapott érette 37 500 font sterlinget, vagyis kb. 150 000 dollárt. A gazdag lottózók közül többen – köztük Bengália kormányzója is – megegyeztek, hogy ha megnyerik, a kocsit visszaadják Teréz Anyának, rendezzen vele még egy lottót. De a kocsit egy Indiából származó, nem katolikus, Oxfordban tanuló diák nyerte. Ennek a kocsinak árából indult el az argentínai nyomortanyák segítése, megszervezése. Ám Kalkuttai Teréz misszionárius nővéreivel nem autók és ajándékok árán van jelen mind az öt kontinensen, ahol csak leprás beteget 15 milliót tartanak számon. Kapnak segítséget is azoktól, akik a szeretetszolgálat gyümölcseit és társadalmi szükségét megértik. De
sem az elindulásnak, sem a sikereknek, eredményeknek alapja nem a pénz, hanem a teljes szegénységre és áldozatokra vállalkozók bátorsága, mély hite és csodálatos munkakedve.
Kedves Fiaim! Nyilván az Úr Jézus példájából, áldozatából és az Újszövetség szelleméből származnak a Teréz Anya által megfogalmazott szabályok is. Számban kevés, de világhódító elvek. Íme, néhány közülük:
Az első: Nem nézni a fellebbvalóban, a tévedésnek és emberi törékenységnek kitett vezetőben az embert, hanem Krisztust, „aki nem csalatkozik és meg nem csalható” Szent Pál szerint (Kol 3,23). Ezért ne külső szemmel nézzétek az embert, hanem belső szemmel az Istent.
A második: Amit a főnök parancsol vagy gondol, iparkodjatok magatokban következetesen megvédeni, nem pedig helyteleníteni. Magának az ügynek válik javára, ha jól hangolt lelkülettel álltok hozzá az elöljárók intézkedéseihez. „Nem kemény kényszerűségből szolgálnak ott, ahol szeretik, amit parancsolnak” – mondja Nagy Szent Leo.
Ez nem valami kemény, kíméletlen, zord, örömtelen szolgálat. Maga az evangélium, amelynek jegyében történik, az is Örömhír. Karl Rahner mondja: „Minden gyarlóságunk ellenére végtelen örömre hívott minket (az Isten) és ennek a derűnek már most sugároznia kellene életünkből.”
Arisztotelésznek is elve volt: „Az öröm tökéletesíti a tettet, a szomorúság elrontja.” Azért inti Teréz Anya nővéreit: „Legyetek barátságosak és irgalmas szívűek! Legyetek Isten jóságának élő jelei. Hadd beszéljen jóság és szívélyesség az arcotokról, szemetekből, mosolygásotokból. Mi az isteni jóság fényei vagyunk a nyomornegyedekben a szegények számára.” Assisi Szent Ferenc nemcsak Krisztus stigmáit, de a derűjét is hordozta. Rabindranáth Tagore ilyen röviden foglalta össze elhívatását hindu népe között: „Aludtam, azt álmodtam: az élet – öröm. Fölébredtem s láttam: az élet – szolgálat. Szolgáltam s megtudtam: a szolgálat – Öröm!” Ennek európai visszhangja így szól Ernest Hello breton költőnél: „Örömet hajszolsz – tüskébe tévedsz. Szolgálatot vállalsz – viruló rétre érkezel. Aki pedig átadja magát Istennek, az Öröm gazdájának, olyan boldogságtartalékot hordoz, hogy jut belőle a föld határáig. A sorrend nem mesterkélt, hiszen aki nem világít a közelinek, hogyan akarja fénybe vonni a távolit. Aki vak, annak a nap is fekete.” Még Gorkij is azt mondja a Gyónás című művében: „Aki nem örül önmagának, az az Istennek is ellensége.”
Ezt az örömszolgálatot viszik a nővérek az összegyűjtött nyomorgók menhelyeire és gondoskodásukból ragyog vissza rájuk a boldogság a meggyógyult vagy éppen haldoklók, leprások, menthetetlen betegek arcáról. Ebből az örömből fakadó készségből születnek az esetek Teréz Anya nővéreinél. Hazatér az Anya európai és amerikai körútjáról, s azt mondja az egyik leányának: „Nővér, most Afrikába megy s ott egy otthont alapít!” „Mikor, Teréz Anya?” „Mihelyt megkapja a vízumot.” S Tanzániába ment. A másik nővérnek Dél-Indiába kellett mennie. „Mikor, Teréz Anya?” – kérdi. „Ma az első vonattal, amely abba az irányba indul.” Mivel semmijük sincs, tíz perc alatt a csomagolással is kész volt. Ezek a nővérek sem bábuk s nem gyermekkéz mozgatja őket bizonytalan utakon. Az Úr szelíd, határozott arcélű, gyorslábú gyalogosai a szeretet hadjáratában.
A mai lelkipásztorság, szolgálat első feltételének látszik az autó. Ezért hiányoznak testvéreink sokszor még onnan is, ahová a múlt századokban a moldvai és erdélyi szerzetesek gyalog és fapapucsban is eljutottak. Ezért találja üresen a templomot, az oltárt, gyóntatószéket, plébániát, aki lelki bajaival a lelkiatya, Krisztus helyettesének szolgálatát keresi.
Szeretett Jó Fiaim! Nem számon kérni, nem bírálni jöttem ide a jók közé, azt inkább otthon kezdettem volna. Mindaz, amiket ezekben a tarka színekben mondani akartam, a bajlátott testvér, jó barát és atya tanácsai, útjelzői. Nyilván nem lakodalmakra, díszmenetekre, hozsannázásokra készülünk, hanem egy nehéz korszak megsegítésére, szolgálatára. Velünk van az, aki minket kiválasztott. Akinek portréját az adventünk első vesperásában Szent Pál így rajzolta meg: „Ő mint Isten az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette magát és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,6–8).
Csak egy ilyen önfeláldozó szolgálati papság tudja a szeretet útjára visszavezetni a vesztükbe rohanó embereket, Isten megváltott népeit.
[1] Sorsjegy, tombola jellegű nyereményszelvényekről van itt szó.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 81–85. old.)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
