Szeretett Jó Híveim! A nagy próféták között is legrangosabb, Izaiás adja meg karácsony éjszakáján a világ legnagyobb eseményének, a Messiás megszületésének intonációját, majd’ egy évezreddel előtte, amint az első olvasmányban hallottuk: „A sötétségben lakó népnek nagy fényesség ragyog föl, világosság támad azoknak, akik a lelki halál szomorú földjén élnek. Megsokasítod népedet, gyarapítod örömét.” „Megszületik a gyermek, eljön közénk az Isten Fia. Kezében hatalom, csodálatosan megvalósítja Isten terveit. Hatalmas Isten ő, a jövendő Istenország megalapítója, a béke fejedelme. Országa egyre inkább növekedik és állandó marad benne a béke.” „A mindenség Urának emberszerető jósága műveli mindezt” (Iz 9,2.6).
Akit a nagy próféta meghirdetett és legalább Izrael tudatosan évezreden át várt, a Messiás megérkezett, apró, tehetetlen gyermek alakjában, de amíg beleszámlálták őt a világbirodalom népei közé, megtörtént a betlehemi csoda, amelynek minden évben ünnepeljük azóta évfordulóját. „A környéken pásztorok tanyáztak és nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala és az Úr dicsősége ragyogott körülöttük. Nagy félelem fogta el őket. Az angyal akkor így szólt hozzájuk: Ne féljetek, jó hírt mondok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek: Megváltó született Dávid városában, a Messiás, a ti Uratok” (Lk 2,8–12).
Amilyen nagy jelentőségű volt a jövendölés, olyan isteni fények és jelek keretezték a megérkezését, s mégis az történt, amint Szent János evangéliuma kezdetén oly tragikus rövidséggel fejez ki: „Övéi közé jött és övéi nem fogadták be őt” (Jn 1,11). Hívő ember és evangéliumismerő minden karácsonykor és minden nagyhéten kínlódva kérdezi önmagától és a világtól: hogy lehet, hogy az Isten nem fér meg az emberek között, hogy nem fogadják be egyszerre és mind az Atyjukat?
1967 decemberében a Cape Town-i Broock Shur kórházában Bernard sebészprofesszor operálta meg a középkorú Washanskyt, életképtelen szívét kivéve helyébe tette az épp akkor autógázolás áldozatául esett huszonnéhány éves leány ép szívét. A megoperált élt 16 napig, s amikor meghalt, az egész világ gyászolta, úgy, mintha az eset az egész karácsonyt gyászlepellel vonta volna be. Élete és halála mindenkit érintett, mert vele a legszebb reményeket, az élet ígéretét veszítette el. Sokat találgatták a halál közvetlen okait, de a szakértők szerint a szervezet nem fogadta be az idegen szívet, az nem tudott másnál meghonosodni. Mivel minden ember egy külön világ a maga sajt rendszerével, a halál nagyütését elfogadták, de az eset sorozatot indított el, más és más csodák követték és megmaradt az emberiség reményében, hogy már az is örvendetes volna, ha két sürgős halandóból az egyik meg tudná menteni a másikat, hogy az emberen halálában is segíthessen.
Másokat teljesen befogadni a szívünkbe, másoknak minden körülmények között kívánatosnak, jónak és hasznosnak lenni a lehetetlent érintő próbálkozás. Ha kivételt keresnék, azt mondanám, hogy akit ma a betlehemi jászolban kisdedként dédelgetünk, egyedül Ő volt mindenkinek jó. Mindig beleillett nemcsak a maga isteni keretébe, de az emberek életébe is, függetlenül, hogy mi lett a vége, fizetsége.
Hogy talált már a Messiás ígérete a síró ősszülőknek, akik az eredeti bűnnel az egész emberiséget megmételyezték, s hogy várták az összes népek, hogy jön az új, tiszta vér, amely megváltja, meggyógyítja az egész emberiség tévedések szakadékaiban kínlódó lelkét.
Illett az ígéret Ábrahámnak, aki kész volt fiát feláldozni, de még inkább a beteljesedés, hogy a Mennyei Atya fel is áldozza a megígért Messiást a kereszten. Illett a Megváltó a Zorobábel híres, Heródestől feldíszített templomába, csak a meg nem értett perc tragikuma, hogy nem maradt belőle csak a siralmak fala s nekünk az áldozat nagy jele: a kereszt.
Illett a názáreti Szűzhöz az angyali üdvözlet és az isteni gyermek. Rokonságba jött. Senki se hasonlít jobban az Istenhez, mint aki malaszttal teljes. Illett a názáreti házhoz: „Ubi subditus erat illis”, mert fényesebb palotája nincs a földnek, mint amelyet betölt a béke és a szeretet. Mennyire illett a 12 éves Jézus diáknak, aki ámulatba ejti kérdéseivel és feleleteivel a bölcseket.
Ő illett a legjobban a Jordán vizében keresztelkedők közül az Istennek, mert hozzá küldötte a szózatot: „Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik!” Mennyire illett a galileai rétre a sok ezer éhes közé, akiket hét kenyérrel és két hallal jóllakatott. Pontosan ő kellett a jerikói útra, hogy a segítségért kiabáló vaknak megmondja: „Akarom, hogy láss!” Ki talált volna jobban a bélpoklosok keretébe, mint aki megtisztulva küldötte a papokhoz vizsgára őket? Halott fölött siránkozók vagy torozók közé érkezhet-e kedvesebb vendég, mint aki Lázárt a negyednapos sírból kiszólította? Ki volt illetékesebb megmondani a földi hatalmasoknak, hogy: „Semmi hatalmad nem volna, ha onnan felülről nem adatott volna”, mint Krisztus Pilátus előtt, és figyelmeztetni arra is, hogy az igazságért felelősök.
Pilátus, Heródes és hóhérai semmivé váltak, de a világ legdrágább ékszerei maradt Krisztus töviskoronája, véres leple, vértől ázott keresztje, mert ezeket megpakolta a világ bűneivel, s ezek árán hirdetett az egész világnak s minden időkre nagy amnesztiát.
Mi találna jobban bele az emberek történetébe és várakozásába, mint a feltámadás garanciája és példában megmutatott ígérete? Mi talál jobban bele az életünkbe, mint az Oltáriszentség, amelyben egy test és egy vér, egy élet leszünk az Istennel, s amelyben mindig újra- és végigéljük, ami Krisztussal és velünk történik a bölcsőtől a mennybemenetelig?
Szeretett Jó Híveim!
A szívtelenség korszakában, amelynek rémítő nagyságát fegyvereink mutatják, semmi sem illik jobban, mint a gyermeki ártatlanság és Jézus programja: „Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű.”
Egy rokonnak, háborút próbált férfinak, aki szeret olvasni, összegyűjtöttem az utóbbi évek folyóiratait és elküldöttem. Egy hónap múlva köszöni meg és azt írja: „Most a hideg napok beálltával olvasgatom, jól el lehet szórakozni és tűnődni, vajon ez a megszaporodott és kiművelődött emberiség a saját sírját ássa-e meg a modern gépek és fegyverek létrehozásával? Annyi reményünk lehet, hogy majd csak kiapadnak az olajkutak tartalékai, a lovak és igás állatok segítségével nem tudják egymást megsegíteni.” Jól ismerem az íróját, bőven van benne akasztófahumor.
Mi és éppen ma más reményekkel jöttünk az éjféli misére és bizalmakkal távozunk. Évszázadunknak nem volt egyetlen pápája, aki ne lett volna a béke angyala, apostola, sőt áldozata is a világ égő oltárán. Jelek vannak, hogy a nemzetek százai között kevés, aki nem a békét hirdeti, keresi, még áldozatok árán is. Világ vezetői, még ha nincsenek is megkeresztelve, csupán a józanésztől és emberséges szívtől vezetve vallják a betlehemi programot: „Békesség a földön az embernek!”
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 173–176. old.)
(Illusztráció: Pixabay)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
