Főtisztelendő Rektor Úr, Tisztelendő Testvérek, Kedves Teológiai Családtagok és Vendégek!
„Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavában. Végül a beteljesülés napjaiban Fia által szólt hozzánk” – így zendíti meg a Karácsony nagy valóságát az ünnepi szentmisében Szent Pál s éppen a zsidóknak írt levelében (1,1–2).
Maga az ünnep, amelyre minket szeretett fiaink, a papnövendékek meghívtak, az itt elhangzott beszéd, a színpadi játékok és a költeményénekek ünnepi módja volt annak, ahogyan az Egyház ma és itt Fehérváron s ebben a családi körben szólt hozzánk.
Úgy mondják, hogy korunk jellegzetessége szenvedélyesen megkérdőjelezni mindent. Ez jó, ha minket arra int, hogy ne legyünk ábrándok ámokfutói, hanem férfiasan nézzünk szembe nemcsak az élet, de a hitünk nehézségeivel is. Ilyen címen vette új vizsgálat alá a XIX. és a XX. század ismételten, dicső pápák vezérletével az egész keresztény tanítást. De bárki világosan látja, maga a kérdés olyan tárgyban és olyan úton, amelyen a népek évezredeken keresztül biztonságban jártak, még nem ok a tagadásra.
Van hajlam arra, hogy mesék világába utaljuk nemcsak a Karácsonyt és más hittartalmú ünnepeket, hanem magát a Jézus valóságát is, a betlehemi angyalénekes misztériumtól a még titokzatosabb feltámadásig minden ténykedését is. Van hajlam azt mondani, hogy mindent, amiben eddig hittünk s életünk alapjának tartottunk, a mesék és legendák mámoros népei szülték évszázadok alatt. Már régi a hajlam, a kérdés, a kétely, a tagadás, ezért kellett már az első évszázadokban filozófiai és szentírási alapon megállapítani a valóságot. Elvégezték a krisztológiai zsinatok és a szentatyák. Társadalmi rendszer változásával és új szabadságvágyból a reneszánsz és a reformáció új kérdéssé tette azt, ami addig biztos volt: az Isten és ember viszonyát. S míg új zsinatokon minden tannak megadták az igazát, megújult maga az igazságkereső Egyház. Tudomány címen fosztotta volna meg minden dogmától hitünket a modern világ, Istenben és kereszténységben vélt csalódni az Istentől és hittől elrugaszkodott és önmaga életét bombázó világ. Hajnalát érjük annak a kornak, amelyben reájönnek, hogy a tudománynak több a titka és nehézsége, mint hívő embernek mondhat a kinyilatkoztatás. A tudomány és hívő ember között az utóbbi a szerencsésebb, mert lelkében hordja az összes felfedezéseket, vagyis hogy végtelen az Isten és csodálatos az Ő teremtményeiben. Nemcsak ma látjuk be, de állandóan annak tudatában élünk, hogy
nem a mesék szülték a betlehemi angyaldalos, pásztorénekes éjszakát, hanem az Isten köszöntötte reá a legbájosabb Istengyermek által az emberiségre a megváltás örömét, a jó hírt és a békesség programját.
Az Egyház ünnepeiben és liturgiájában emlékeztet arra, ne feledjük el a legnagyobb valóságot, hogy beteljesedtek a próféták, és velünk az Emmanuel, az Isten.
A Katolikus Egyház ma egyetlen nagy család, és velünk együtt féltő szeretettel gondol Krisztus helytartójára, a római pápára, akinek feladata a hit legvalóságosabb fénykörében, az Isten szíve közepén megőrizni a híveit, s odavezetni azokat is, akikhez a betlehemi fény még nem érkezett meg. Vinni a hittel együtt az emberséges élet minden velejáró örömét is.
Gyermeki szeretettel gondolunk Püspök Atyánkra, aki ma tölti be püspökségének harminchatodik évét, püspöki rangban is az Egyház egyik nagy szeniorja, s tettekben hőse, képességeiben népünknek továbbra is nagy reménysége, sőt gondolkozásában, tudásában ifjabb a koránál, amelynek igáját hordja.[1] Az Úr Jézustól emberi arányokban mindig az életét, egészségét, munkabírását, bölcsességét kérjük magunknak legnagyobb ajándékul. Imában köszönjük, amit értünk harminchat éven át tett.
Köszönjük a ház gazdájának, a Rektor Úrnak, nemcsak a mai családi ünnepet, hanem mindazt, amit esztendőn át tennie kell, hogy ebben a házban a tudás és az élet együtt növekedjen.[2] Soha ennyire konkrét nem volt a remény az utóbbi két évszázadban, hogy az új betlehemi játékokat megújult és új épületben rendezhessük meg. Kérjük az Úr Jézust, úgy vezesse a népek, országunk, egyházi és világi vezetőink sorsait, hogy mindig megbecsülő intézetben dicsőíthessük az Ő nevét. A Rektor Urat pedig segítse meg, hogy mindazt, amit ennek érdekében tennie, járnia, intéznie kell, hosszú idő alatt szerzett tapasztalattal és bölcsességgel sikeresen járja végig.
Ebben a vén épületben mindig fiatalos volt az erő és a jó szándék, hogy a növendékeknek és tanáraiknak mindenről gondoskodjanak. Jólesik ma s az anyagiakban fulladozó világban látni, hogy a Tisztelendő nővérek és a vezetésük alatt lévő jól nevelt, szorgos és hitben is gyakorolt leányok nem méricskélik a munkaórákat, nem válogatják a tennivalókat. Lehet, megkopnak ettől, de mindent úgy rendeznek el, mintha minden magától menne. Ez volt mindig jele a tökéletes munkának, mert a hiány, a hiba olyan vádló, aminek nem lehet befogni a száját.
Köszönjük a vendégeknek, akik családi-ünnepi örömünkben részt vettek, s akik egész éven át velünk gondolatban s az Isten szeretetében egy családot képeztek. Vezéreljék őket a betlehemi csillagok biztos utakon.
S végül megköszönjük a növendékeinknek, hogy gondjainknak sodrásából kiemeltek, s nekünk a karácsony hangulatát játékukkal, szereplésük leleményességével közelebb hozták.
Az ő jövőjük felé gondolunk, s félve kérjük az Úristent, fényének egész világát gyújtsa ki a lelkükben, hogy észrevegyék, együtt éljék, segítsék kortársaiknak minden kérdését és baját. Adjon a békesség Istene és királya számukra békés évtizedeket, hogy amit itt a szemináriumban elkezdettek, mindig építés maradjon, s ne kelljen síró népek között mindig újra- és újrakezdeni az életalapokat. Tulajdonképpen a betlehemi kisded győzelmét kívánjuk egy olyan világban, amelyben az emberek összetartanak, mint egy nagycsalád, s olyanok a napjaik és ünnepeik, hogy mindenkinek nagy örömet hirdetnek.
Ezeknek szellemében és a Kegyelmes Püspök Úr üzenetét is közvetítve kívánok mindenkinek igen Boldog Karácsonyi Ünnepeket.
[1] Isten Szolgája Márton Áron püspökről van itt szó.
[2] Dr. Nemecsek József rektorra utal itt.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 26–28. old.)
(Illusztráció: Pixabay)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
