
Tisztelendő Testvérek, Szeretett Jó Hívek!
A mai napot számunkra három nagy cím teszi nevezetessé: boldogemlékű Márton püspök halálának második évfordulója, Bálint Lajos segédpüspökünk felszentelésének első évfordulója és székesegyházunk védőszentjének, Szent Mihály arkangyalnak minden évben visszatérő rangos ünnepe.
Az évenkint visszatérő ünneptől, a székesegyház búcsúnapjától elválasztottuk a két, bánat és öröm jellegű évfordulót, s azért tartunk ma délelőtt és este két ünnepélyes szentmisét.
Emlékezetesek maradnak és mindig tanulságosak, amit Márton püspök 1946 nagyböjti szózatában üzent a népének: „Egy titokzatos kéz időnkint felkavarja az embertó legmélyét, hogy leülepedett szennyét kivesse, és a fertőzött, poshadó vizet új források fakasztásával megtisztítsa. Így nyúlt bele legutóbb az Isten az emberiség életébe. Megmutatta, hogy ez a világ törékeny és mulandó, és hogy az ember semmiféle címen sem lehet a maga istene. Sok volt már a bűn és az ember kevélysége: tisztító szélvészre és villámokra volt szükség, hogy a rothadó tenger megmozduljon, s az ember-vakond Teremtőjét felismerje. Megsuhogtatta tehát vasvesszejét, és vihart küldött, mely felkavarta a bűnök vastag iszapját és gondolkozásra késztette az Isten nélkül rendezkedő embert.”
Csak egyedül az Úristen tudja, hogy milyen poshadt, mennyi vihartól vészes, háborgó és fenyegetéstől telített a tenger, amelyen ma a négymilliárdnyi ember mentőeszközök nélkül próbál úszni. Márton püspök közbenjárását kérjük, esedezzék, hogy maga az Isten csendesítse le a háborgó tengert.
Ugyancsak Márton püspök idézte 1947-ben egy beszédében a nagy pillanatot, amikor Jahve, az Isten hetven öreg bölcset rendelt Mózes mellé, hogy gondjait, terheit enyhítsék, és azt mondta: „Elveszek a rajtad lévő lélekből és rájuk ruházom. Így majd veled együtt viselik a nép terhét, s nem kell többé egyedül viselned” (Számok 11,17). Az egyházmegye vezetése a püspök gondja. Neki kell az evangélium hirdetéséről és a lelkek megszenteléséről gondoskodnia. S az Úr, mint ahogy a hetven tekintélyes férfi személyében segítőtársakat rendelt Mózes mellé, úgy hív meg és választ ki a hívek közül papokat segítőtársul a püspök mellé. Ezek között is első segítség a püspöktárs. „Ez a hatalom nem személyes használatra adatott a püspöknek, hanem a lelkekért, nem a püspök tulajdona, hanem az Istené, nem méltóság, hanem szolgálat, megbízás, feladat, melyet a Szentlélek Isten segítségével és irányításával végre kell hajtani.”
Így adta az Úristen korom és gyengeségeim címén nekem és nektek, az egész egyházmegyének Bálint Lajos segédpüspököt, akiben az emberi tökéletességek nyilván jelen vannak és továbbnövekednek. Kérjük a Mindenható Úristent, s főképpen a Szentlelket, aki a püspökszentelés pillanatában reája szállt és apostollá avatta, tartsa meg őt nekünk és áldja meg az ő népét főpásztori munkája által.
Mindkettőjük által ma Szent Pál apostol üzen hozzátok a korinthusiakhoz írt második levelében, a legszebb emberi értékeket féltő hangon: „Különben testvérek, örüljetek, tökéletesedjetek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértők, éljetek békében. Akkor veletek lesz a Szeretet és a Béke Istene” (2Kor 13,11).
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 379–380. old.)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
