Főtisztelendő Uraim, Tisztelendő Testvérek, Szeretett Jó Keresztény Híveink! 1945. augusztus 6-án reggel 8 óra 10 perckor dobták le Hirosimára a világ eddigi legkegyetlenebb szörnyűségét, az atombombát. Arrupe jezsuita atya, akkor Japánban fiatal pap és misszionárius, aki később a rend Minister Generálisa lett, napokon át híveit kutatta a tömeghalál bűzétől telt romok között. Több nap után talált reá a 18 éves konvertitára, Nakamurára, aki hitéért már addig is sokat szenvedett. A szintén sebesült édesapja egy bádog alatt szerkesztett nyílt kalibába, deszkából rögtönzött ágyra helyezte el. Arrupe atya elszörnyülködött, mert Nakamurának keze-lába égett sebekkel volt tele, amelyekből, még az izmokból és erekből is, folyt a földre a halál és feloszlás jele. De megszólalt Nakamura: Páter, elhozta nekem az Oltáriszentséget? Boldog volt az igenlő válaszra, megáldozott, s a következő nap már halott volt.
Azok, akik ma a papság szentségének felvételére jelentkeznek, a Szentségi Jézus hívására jöttek. Annak nevében és szándéka szerint vállalják az egész életre szóló hivatást, aki nem a halálnak, hanem az életnek ura. Aki nem fenyeget Hirosimákkal, mert az élet szerzője és az embert már teremtéskor a saját hasonlatosságára, örökéletre tervezte és jónak találta. Aki Jópásztornak nevezte magát és halálával bizonyította jövendölését, hogy életét adja a juhaiért. Aki a világ összes javait az Ő gyermekei, az emberek javára teremtette. S mert ezt sem tartotta elegendőnek, az Oltáriszentségben útitársul a saját testét és vérét adta, drága örökségül a mindenkori emberiségnek.
Mi szeretettel köszöntjük a szülőket, akik a gyermekeikben az Eucharisztiához való kívánságot táplálták és egészen az oltárhoz elvezették. Örvendünk az új papoknak, Krisztus helyetteseinek, akik ilyen kincsekkel felszerelve mennek vissza az emberek közé bátorításul és segítségnek. Imádkozzunk érettük, hogy a fegyvercsörtető és ezer csodától elkábított világban a béke és a szeretet rendíthetetlen apostolai maradjanak.
S hogy a mi imádságainkat, akik jelenlétünkkel bizonyítjuk, hogy szívünk-lelkünk egy az ő szándékaikkal, az Isten kedvesen fogadja, Testvéreink, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 131–132. old.
Az illusztráció forrása: Pixabay)