Tisztelendő Testvérek, Szeretett Jó Híveim! Népünk ősi szokása volt, hogy az elköszönő látogatónak így feleljen: „Isten hírével járjon!”
Szent Péter és Pál apostolfejedelmek ünnepének szertartása ma a róluk nevezett bazilikában, Rómában a Szentatya (II. János Pál – a szerk.) vezetésével történik. Ő már az Isten hírével bejárta, s nem is egyszer, az öt világrészt és hirdette az evangéliumot, mint az Isten legragyogóbb kinyilatkoztatását, amellyel a világ és népek sorsát az Újszövetségben újra kívánja rendezni. Apostoli útjainak állomásai mondanak is legalább annyit az eredményeiről, hogy a föld határáig elhatott már az apostoli szózat, éppen csak az elvetett mag gyér mindmáig és mindenféle szellemi áramlatok gyengítik, gyomosítják a termést.
Az igehirdetés apostoli útját járóknak ugyanaz a meggyőződésük, mint Szent Péter vallomása Krisztusról: „Te vagy az élő Isten Fia!” Ennek tudata és valósága adja a szorgalmat, hogy a megváltás megrendítő történelmi ténye minden ember legfőbb kívánsága és öröme legyen. A küldetést, hogy: „Elmenvén az egész világra hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek”, nem úgy kapja Krisztus minden papja, mint Szent Pál a damaszkuszi úton. Nem dicsekszik sem azzal, hogy mielőtt ajkán az Isten Igéi megszólaltak volna, pogány hagyományok tüzétől égő, Isten- és Krisztusüldöző lett volna. Hivatása se született a fénytől földre terített és megvakult ember egész lényének és felfogásának összezúzásával. Az Ige- és Oltárszolgálatra való elhívás a legtöbbször a Szentlélek belső szava és érintése, amely előtt a szülők állnak tanúként, sokszor mint maguk is meglepettek.
Ezt a hívó szót követve 1934-ben, Szent Péter és Pál ünnepén, ebben a székesegyházban mint osztálytársakat, tizennégyet szentelt pappá a nagy püspök, Mailáth Gusztáv Károly. Ebből még a mai napig életben maradtunk heten, s innen is hiányzik kettő, betegség és nagy távolság címen. Az elköltözötteknek és a még életben lévőknek 54 éven át szóban és tettben hitvallásuk volt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!” Őt hirdették híveiknek bátorításul és reménységül, az élet ártatlansága és gazdag tettei által, a feltámadás reményében. Idejött hozzám és felszentelése helyére a maradék, hogy velem együtt hálát adjanak a nagy kegyelemért és az Egyházért, annak gondjaiért, híveiért imádkozzanak.
A mai szentmisénk Allelujás öröme van a szívünkben, mert Szent Péterrel együtt állhatatosan valljuk: „Uram, Te jól tudsz mindent, tudod, hogy szeretlek téged” (Jn 21,17). Hogy további életáldozatunk is kedves legyen Isten előtt, és mindig az Ő hírével járjunk, Testvéreim, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 453–454. old.
Az illuszráció forrása: Pixabay)