Úrnapja[1], az 1972/1973-as tanév zárója
Gyulafehérvár, 1973. június 21.
Szeretett Jó Hívek, Kedves Fiaink! Alig egy hónapja a Requiem aeternam dona ei Domine gyászdallamával kezdődött a szentmise, s utána a körmenet a templom alatti kripta felé kanyarodott, s eltemettük azt, aki illetékes lett volna mint plébános és igazgató a Te Deumot intonálni és évzáró beszédet mondani.[2] Az esti szentmise után az Úrnapi körmenet indul az Oltáriszentséggel ki az élettől zsongó és az előnyár pompájába, majd felhangzik a Te Deum, s utána az ország minden tája felé kirajzó növendékek vakációs körmenete következik.
A körmenetek élén az Isten áll, aki elhatározta és megteremtette a világmindenséget, amelyet tudományos magyarázat nélkül is megcsodálhat a nyári csillagos ég mozgásában minden ember. A körmenet másik nagy állomása, hogy a Nagy Rendező életet teremtett a földre, amelynek csodálatával és vizsgálatával be nem telik soha sem bukott diák, sem tudós lángész. Harmadik állomás, hogy az értelemnek, akaratnak és szeretetnek Istene embert teremtett a maga képére és hasonlatosságára, s ez az ember alig néhány százezer év alatt s utóbb évtizedek alatt alkotott tudományban, művészetben, gépekben és elektronikus eszközökben méltó dolgokat a nagy parancshoz: „Vessétek uralmatok alá a földet!” Áldozataiban és imádságaiban egész története folytán bizonygatta és köszöngette, hogy mindezt a kiváltságot a természettel együtt az Urától és Istenétől kapta, ezért tartották a népek a hálaadó körmeneteiket. A negyedik állomás, hogy az Isten maga indult körmenetre az emberek közé a földre, s ennek az útnak szépségét sem az emberi képzelet, de még az evangéliumokban maradt emlékei se tudják soha egész ragyogásában visszaadni. Ez a megdöbbentő isteni körmenet lett a legértékesebb, nem a példabeszédek bölcsessége, hanem a Golgota miatt, s még ennél is inkább, mert megdicsőült testtel felment a mennybe ugyan, de az Oltáriszentségben testével és vérével, egész életével és éltető erejével közöttünk maradt, amint mondotta: „Én vagyok az eleven kenyér, aki az égből szállottam alá!”
Ez a nagy Úrnapi körmenet minden ember felé és mindig indul a nagy ígérettel: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete vagyon és én feltámasztom őt az utolsó napon!” Amíg élünk, útitársunk és eledelünk a földön, s amikor innen örökre elkészülünk, Viaticum, útravaló az emberi élet körmenetének ígéretes végállomása, az örökélet felé.
Kedves Fiaink! Igen rövid, amit ezekkel a nagy állomásokkal nektek és mindenkinek, magamnak is mondani akartam. A közöttünk lakó Istent hiába próbálnók, nem tudjuk útjainkról lehagyni. Sem a végleg, sem a vakációra távozók nem csukhatják be előtte a székesegyház, a kápolnák és templomok kapuit. Nem lehet elveszíteni az állomás büféjében, nem lehet eldobni a lejárt vonatjeggyel, nem lehet otthon felejteni a nyári munka szerszámaival, nem lehet kizárni a játékainkból, szórakozásainkból. Mindenhol a nyomotokban jár. Nem mint rendőr, hogy a szabálytalanságokat és összeütközéseket megbüntesse. Nem mint radar, hogy minden mozdulatotokat elhazudhatatlanná fényképezze, nem mint magnetofon, hogy minden helytelen szót is megörökítsen, hanem mint Atyátok, akit érdekel a gyermeke sorsa, mint testvéretek, aki félti az életeteket, mint Megváltótok, aki adni akarja mindig a szentségei gyümölcseit, mint a titeket meghívott Mesteretek, aki kérve kér ebben az ezer gonddal kínlódó s tájékozódást kereső világban is: „Arról ismernek meg az emberek, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”
Több hete már, hogy lelkivezetőitek naponkint készítgetnek titeket a vakációra, részletes, pontos tanácsokkal, miképpen kell bizonyítanotok naponkint az emberek előtt, hogy nagyobb és szentebb hivatásra vállalkoztatok az átlagembereknél. Ez tesz érzékennyé minden baj iránt, fiatalságotok és lelketek tüzével könnyen segíthettek a családban és a családon kívül is. Nem szól az iskolai csengő, de annál hangosabb a lelkiismeret, s azt diktálja, hogy akik maguk is igényelik a mindennapi kenyeret, azok ne legyenek idegenek a mezőktől, ahol most készül az egész ország és a családok kenyere. Szorgoskodjatok abban a tudatban, hogy a rendszeres fizikai munka többet segít az ifjú egészségének, idegzetének és pihenésének, mint az unalomig űzött játék és játék címén használt nyári bővebb fürdővíz.
Legyen a vakációtok önmagatok és mások számára hasznos és épületes körmenet, s megment titeket attól a vádtól, hogy nem országismerésért, hanem kóbor, silány ösztönből keltek útra.
Hálát adunk az Istennek, ha megtartotta egészségünket és életünket, ha testi-lelki gyarapodásunkra szolgált a tanév, amelytől most búcsúzunk. Kegyelettel gondolunk azokra, akik ezt a Te Deumot nem érték meg, bár annak érdekében dőltek ki az élők sorából s tértek vissza Teremtőjükhöz. Mint azonos sorsúak mondjuk a költővel mi is: „Mint virágot a méh, a kis időt járom, / De a nagy időben van az én kaptárom” (Mécs László: Újesztendő).
Lehet, iskolai eredményeim nem mondanak most éppen olyan nagy Te Deumot, de akkor is megköszönöm az Istennek, hogy nekem életet adott, azt megtartotta és azzal a lehetőséget, hogy követve Őt, mint az Úrnapi körmeneten, a jövőben mindent megtehessek az én és népem hasznára, főként az Ő dicsőségére!
[1] B év, Kiv 24,3–8; Zsid 9,11–15; Mk 14,12–16.22–26.
[2] Itt dr. Faragó Ferenc nagyprépostra történik az utalás, aki 1973. június 1-jén hunyt el. A gyulafehérvári székesegyház kriptájában nyugszik.
Szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 23–25. old.
Jakab Antal beszédválogatásának online közléséhez 2023-ban a Csornai Premontrei Apátság, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, egy neve elhallgatását kérő magánszemély és a Bethlen Gábor Alap nyújtott támogatást. Köszönjük!
