Jakab Antal püspök beszéde évfolyamtársi találkozójukon Gyulafehérváron 1987. július 6-án

Szeretett Jó Testvérek! Albino Luciani, az I. János Pál néven ismert pápa, aki mindössze egy hónapig uralkodott, Illusztris barátom című írásai gyűjteményében, a Négy kép az ódon kastélyban cikkében az emberi életsorsot így szemlélteti:

Az első kép a gyermekkort ábrázolja. Egy vitorlás éppen elhagyja a kikötőt. Benne egy gyermek ül, gondtalanul nézi a hullámok játékát. Ülhet nyugodtan, lehet gondtalan, mert elől a kormányrudat biztosan tartja egy angyal. Igaz, hátul a hajó farában van egy sötét alak, de mélyen alszik és semmi jel, hogy ébredezne.

A második kép az ifjúságot ábrázolja. Az első kép gyermeke most már fiatalember: talpon állva, kíváncsi tekintettel kémlel ki a bárkából az ismeretlen mélységek felé, ahol végeérhetetlen szépségeket képzel. A kormány még az angyal kezében van, de a hullámok erősen fodrozódnak és a sötét alak nem alszik már: gonosz pillantása semmi jót nem ígér, a kormányra szegeződik és támadást jósol.

A harmadik kép az érett emberkort ábrázolja. A bárkában most egy férfi küzd minden erejével a démoni erővel tomboló orkán ellen, az ég sötét, az ember is sötét, a kormány a sötét alak kezében, az angyal a hajó végébe szorul.

A negyedik képen öregember ül a bárkában. A vihar elült, látszik már a kikötő, a nap bearanyozza a hullámokat. Az angyal irányít, a sötét alak pedig erősen meg van láncolva.

A velencei bíboros, Luciani, aki még nem sejtheti, hogy pápa lesz, sem az egyetlen hónapot, amíg az Egyház kormányát tartani fogja, következtet. Az indulási pontot jól ismerjük, de az érkezési ponttól való távolságunk teljesen ismeretlen. A lelkén borzongás fut át és elhatározást tesz: „Lehet, hogy kevés esztendőm van hátra már, sőt talán csak hónapjaim vagy napjaim. Uram, egyetlen percet se akarok elpazarolni!”

Szeretett Jó Testvérek! Az élet mind a négy periódusát csak az Istentől kényeztetettek járják végig, mert a sötét alak, aki az élet bárkájában van, könnyen elragadja a kormányt és életveszélyes utakra viszi az embereket. De az Isten és az angyal jegyében vállalt hivatást is becsaphatja a biológiai fogyatékosság, s megtorpan az élet gyermekkorban, ifjúkorban, férfidelelőn és a hajlott kor elején a leggyakrabban. Ez utóbbi a magyarázata, hogy a mai találkozón a hajdani bátor tizennégynek csak egyharmada találkozik. Egy még távolságával igazolja hiányzását, de Kosza József testvérünket a beteljesedett élet biológiai jelei tartják távol. Nyilván nagy hálával tartozunk az Úristennek a hosszú életért és a hosszan kitartó Istenszolgálatunkért.

Ilyen korban már mindenkinek drágává válnak élete korszakainak sajátságos színei, s főképpen a jól megharcolt harcnak nehezebb állomásai és hadállásai. De aligha tudja, hogy mindezekből miket kuporgathat össze bizonyítékul és belépőül az örökélet számára.

A mindenki sorsából és számadásából nyilván kiemelkedik a mi papi sorsunk és számadásunk. Annál inkább, mert a mi fő gondunkba és életünk ábrázolásába belevegyül papságunk 53. évében mindazoknak a sorsa is, akiket ránk mint pásztorokra bízott a Mester, s akik tarkaságukban képviselték mind a négy generációt átmeneteivel, minden örömeivel és viharaival. Sokszor kellett éreznünk, hogy nemcsak a mi életünk kis csónakja, de mintha híveink egész hajója is a sátán kezében volna, és az ő part nélküli partjai felé irányulna. Megtépték a viharok egészségünkkel együtt kezdeti idealizmusunkat, és reszketett a lelkünk, éppen a kormánynál, a bizonytalanságok és egymást kergető, kavargó hullámok miatt.

Szeretett Jó Testvérek! Mégis vannak nekünk vigasztalásaink. Bajaink között, érthetetlen helyzetekben is éreztük és ismételtük Szent Péter apostol szavait, amelyeket a nagy titok előtt mondott: „Hová menjünk, Uram, Neked örök életet adó igéid vannak!” A gyorsan váltakozó kor szellői között sem feledtük el, hogy az örök Igének és örök igazságoknak szolgálatában állunk és biztosabb minden találmánynál Krisztus önigazolása: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim örökre megmaradnak.” Éreztük a szakadékos, csaló kerülőkkel teljes úton, hogy a Krisztusi küldetés: „Elmenvén tanítsatok minden népeket megtartani, amit én hirdettem nektek!”, nagy garancia jegyében adatott: „Ne féljetek, én legyőztem a világot!” S ezt a feltámadt Krisztus már hitelesen mondta. Mi a férfikorhoz útitársul kaptuk a második világháborút minden kegyetlenségével és ember s minden értékek rombolásával. Hajlott korunkra maradt mindaz a szellemi és gazdasági, társadalmi zűrzavar, amivel talán az Úristen a minden irányban káinkodók sorsát megbüntette. Láttuk és átszenvedtük az Egyház reformjai mellett a dekadenciát, amikor legelsőknek a szerzetesek és papok estek tévedésbe, és az emberi szabadság túlhangsúlyozása címén vesztették el az Istent és önmaguk legszentebb minőségét, papságát.

Szekularizált világunkban Fossard, a francia teológus és író egy súlyos kötetre menő dialógusban a pápával az Egyház és korunk minden problémáját végigtárgyalta. Könyvét magyar fordításban Ne féljetek címmel adták ki. A papságról szólva ő, a nyugati ember mondott ilyent is: „Kedvem volna azt mondani, hogy számomra a pásztorok ma nem arra készek, hogy az eltévedt bárányt vállukon vigyék vissza az akolba, mint inkább arra, hogy az egész nyájat elhagyják azért, hogy az eltévelyedettel ők is elvesszenek” (Ne féljetek, 185. old.).

A Szentatya, aki az öt kontinenst és annak szigetvilágát már ismételten végigjárta, azt mondotta, az Ige útja mégis az, amit Krisztus jelzett az elvetett magról: „Akár alszik, akár virraszt, s éjszaka van vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja, hogyan” (Mk 4,27). De szükséges, hogy az elvetett mag, az Ige és hirdetője egyformán tiszta legyen. Lehet, hogy nem ütöttük meg mindig a magas mértéket, de követtük, amit Szent Pál a Filippieknek előírt: „Arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami erényes és magasztos” (Fil 4,8).

Sem minket, sem titeket nem vittek el a viharok az evilágiság felé, vagy ha nem is elég egyenes az utunk, még mindig a Krisztus evangéliuma a világítótorony az örök élet partja felé vezető úton.

Az örök igazságok fénye tartott meg minket az Eucharisztia szolgálatában. Tudjuk, hogy ebben újul meg mindennap az Egyház, ebben leszünk frissebbekké mi magunk és ebből élnek ezután is és nyernek megnyugvást a földi kenyérért küzdő híveink. Nem kerestünk más bizonyítékokat, mint amelyeket teológus korunkban kaptunk, s amelyeknek kiapadhatatlan forrásuk az utolsó vacsora valósága és tanítása. Innen kaptuk a józanságot, hogy a bűnt bűnnek nevezzük és a bűnösöket a luciferi gőgből a bűnbánatra vezessük. Elkoptak füleink a sok bűntől, amelyet az emberek Isten ellen vétettek, de Isten irgalmassága uralta gyóntatószékeinket. Amíg helyreállítottuk az Isten és ember barátságát, népeinket felkészítettük az Eucharisztia lakomájára és megízleltettük velük az örök élet ígéretét. Akármennyire megkísértene minket kicsinységünk érzése, „az élet Krisztusért”-áldozatunk az emberiség jótéteménye volt és lesz.

Minden találkozónál úgy érzi az ember a maga számadását, mint Hemingway öreg halásza, aki öregkorában fogja a legnagyobb halat. Amíg küzd egyetlen csónakban és egyedül a hatalmas állattal, megsebesíti azt. A vérre odagyűlnek az éhes cápák, s a halászt is egyszerre támadva, az óriáshalat marcangolva, csontvázzá kopasztják azt. Halálfélelmek között kifáradva és utolsó erőfeszítéssel eljut a norvég partra. Ott öntudatlanul találják meg az aggódó halászkollégák. Az öreg halász semmit nem hozott a tengerről értékesíthetőt, de az őt körülvevők nem tudják, melyik meglepőbb, a csónakhoz kötött hatalmas csontváz-e, amely a küzdelmek hiteles tanúja, vagy a halász, aki életének legnagyobb kalandját is megúszta.

Lehet, mi is silánynak találjuk és ékességeitől megfosztottnak életünk ábrázolását. Majd elvégzi azt az Isten. Addig is készülünk az élet hajósainak legnagyobb kalandjára, a végső elszámolásra.

A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 447–450. old.


Jakab Antal beszédválogatásának online közléséhez a Csornai Premontrei Apátság, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, egy neve elhallgatását kérő magánszemély és a Bethlen Gábor Alap nyújtott támogatást. Köszönjük!