Évközi XIV. vasárnap, A év, Zak 9,9–10; Róm 9.11–13; Mt 11,25–30
Szeretett Jó Hívek! A bérmálás szentségének felvételére előkészültetek, a szükséges ismereteket elsajátítottátok. Mielőtt azt felvennétek, a mai szentmise szövegeinek fényénél gondolkozzunk a teendőinkről.
Az ősi keleten, ahol az európai népek bölcsőjét is sejtik, a királyság szent intézmény volt. Az egyiptomi fáraó az istenek világához tartozott, isteniek voltak a tettei, liturgikus cselekményei, sőt maga is az imádás alanya volt. Babilonban a király nemcsak polgári és katonai vezető, hanem egyúttal főpap is. A római kor dekadenciájában istennek hirdette magát és hódolást kívánt az imperátor. Oka vagy tartozéka ez a sokisten kultuszainak.
Izraelben a király nem tartozik az istenek világához. Mint minden más embert, kötelezi a szövetség törvénye. Az Isten a prófétái által állandóan figyelmezteti őket, bűneik szerencsétlenséget hoznak a népre. Bűnei felfedésekor Dávid, a nagy király elsírja magát: „Könyörülj rajtam, Isten, a Te nagy irgalmasságod szerint!” Bűnben és bűnhődésben egybeszőve van jelen a királynak és népének katasztrófája, mint bűnbánatában a nyomorból való szabadulása is. Az Isten szavát vezetőhöz és néphez a próféták, kiválasztottak viszik el.
Izrael megérthette volna már a hetvenéves babiloni fogságból való kiszabadulásnál, hogy Isten nem fegyverek, hanem bölcs emberek, jóérzésű Cyruszok által cselekszik, mégis mindig nemzeti színekbe öltöztette és királyként várta a Messiást. Hiába beszélt Izajás próféta a szenvedő és áldozati bárányként megölt Messiásról, hiába minden jövendölés, Dávid Fiában csak az elnyomók, pogányok járma alól megszabadító nemzeti vezért, hőst várnak.
Ehelyett az állig felfegyverzett, erős politikai vezér helyett, a mai első olvasmány, vagyis Zakariás próféta jövendölése szerint a várt király szerényen és szegényen, szamárháton vonul be Sion szent városába. Nem öltözik az akkori királyok díszes köntöseibe, nincs rajta semmi a csillogó fegyverzetekből. Alázatos, az akkori mentalitás szerint a szánni valók külsejében jelenik meg. Az egyszerűség és szegénység állt őrt már a születésénél is. Palota helyett barlang, pólya helyett rongyok, ágy helyett fekvőhelye is barmok ízékét tartogató jászol. Ez a szegénység végigkíséri egész életútján is, jobban, mint elválaszthatatlan útitársa szokott lenni más szegény embereknek is.
Zakariás próféciájának királyában a Messiást ezért nem ismerhették fel népének fiai, kortársai. Még nagyobb a baj, hogy Krisztus nem is rajong népének ilyen álmai, reményei iránt. Túl sokat emlegette, hogy az Ő országa nem e földről való, túl gyakran leszólta azokat a földi érdekeket, amelyekért földi emberek annyit küzdenek s rajongva jövőt sejtenek. Van egy pillanat a csodálatos kenyérszaporítás után: a jóllakott nép az ingyenkenyér címén királlyá választaná, s Jézus kiábrándultan vonul el tőlük imádkozni. Egyszer elfogadta, hogy a jeruzsálemiek eléje menjenek pálmaágakkal, dicsőítsék és Dávid Fiának hozsannázzanak, de már előre megmondotta, miért megy fel Jeruzsálembe: hogy megostorozzák, leköpdössék és felfeszítsék. Ez a beteljesült éljenzés csak nyitánya az ugyanolyan néphangulatból származó „Feszítsd meg őt!” kálváriai kiáltásnak.
Zakariás jövendölése a lelkek királyának szólt, aki szabadulást hozott minden ember legnagyobb zsarnokától, a bűntől, és legnagyobb félelmétől, az örök kárhozattól. Megnyitja az utat vissza az Istenhez, az istengyermekséghez, a mennyország örökségéhez. A hívei a keresztségben és bűnbánatban kapott nemesség tudatával járják azt az utat, amelyet senki el nem kerülhet, de igen könnyen hiába járhat kínlódva végig. Ez az út Szent Pál szerint azt kívánja, hogy ne a test szerint éljünk, hanem a bűnös hajlamokkal szemben állandó harcot vívjunk. Az ószövetségi embert a Jahve-félelme, -rettegése tartotta ezen az úton, de Krisztus új törvényt, a szent szabadság törvényét hozta, amelyen az új ember szeretetből és örömmel teszi mindenütt a jót. A szeretet kötözi meg benne a vad indulatokat és szenvedélyeket, ez a szeretet ad lendületet, hogy embertársainkért, a társadalom nagy céljaiért mindenre képesek legyünk.
Vagyis így kellene, ha be nem csapnának gyengeségeink, és fázunk, viszolygunk mindentől, ami nem mi vagyunk vagy nem nekünk jelent már első látásra jót. Magunkat kerestük, s még meg is lep, hogy emiatt idegenek lettünk másoknak, s mások számunkra nyűgök, terhek. Elég egy szó, egy tekintet, amit nem vártunk, összeveszünk és utat adunk tartós haragoknak. Ma még azt is felpanaszolhatnók, hogy a percek, másodpercek áldozatai lettünk. Mindennap új hajsza, rohanás az elképzelt jobb és bőségesebb élet után. Ez kifullasztja szívünket, felőrli erőinket, türelmünket, végsőkig igénybe veszi idegeinket. Észrevétlenül leszünk ingerlékenyek és gorombák a munkahelyen ugyanolyan megpróbált társainkkal, sőt az azonos sorsot és célt vállalt családtagokkal szemben is. Törtetünk a többért, és úgy látjuk, utunkban áll mindenki azok közül, akik szintén élni akarnak. Nem válogatjuk az eszközöket, amelyekkel a célra törünk, s győzelemnek nézzük azt is, ha más a mi kíméletlenségünk vagy hamis vádjaink nagy terhe alatt esett el. A szorgalmat, a teremtés művének folytatását sem vállaljuk szívesen, s akik áldozatok árán valamire haladtak, azoknak tetteit az irigység legrosszabb mérlegén mérjük, más szóval a szentekben is a hibát keressük. Nem látjuk, hogy a „fából vaskarikagyártást” űzzük, amikor a magunk boldogságát más népek vagy emberek kínlódása árán akarjuk elérni.
Szeretett Jó Hívek!
Nekünk napról napra Krisztus útján kellene járnunk. Ennek útjelzői pedig: a békesség, a jóság, türelem, kedvesség, szelídség, önmegtagadás, az apostoltól mindig dicsért népi és egyéni erények.
Ki segíthet rajtunk és hibáinkon, amelyeknek gyökerei bennünk vannak? Nem hallottátok Krisztus ajkáról: „Szednek-e a bojtorjánról fügét?”
Szent Pál a mai szentleckében a Lélek útjainak követésére szólít fel minket. Ez az erények királyi útja. A bérmálandókat, akik már régen túl vannak a keresztségen, szabadon és öntudatosan keresztény életre vállalkoznak, úgy figyelmezteti ma, mint akik választottak, célismerők és kötelezettek. A halhatatlanságot is igénylő ember lelkéből kipattant egyenes beszéd ez: „Ha valóban Isten Lelke lakik bennetek, akkor a Lélek szerint éltek és nem a test szerint. Akiben ugyanis nincsen Krisztus Lelke, az nem tartozik Krisztushoz. Ha pedig bennetek lakik annak a Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, akkor Ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lélek által” (Róm 8,9.11). Ezt az utat olyan királyok járták, mint Krisztus, és olyan koronával, amely már az Ő fején töviseivel beszélt. De ilyen volt mindig, nemcsak a keresztény szentek, hanem minden emberi igazi nagyság, tudós, művész útja is. Krisztus ezt az utat keskeny útnak nevezte, mely szűk kapun át vezet. Természetes, hogy nem könnyű mindenkivel szemben kedvesnek, türelmesnek, jónak lenni. Nem könnyű más sikerein örvendezni s a magunk hátramaradását zokon nem venni. Kevesen tudnak megelégedni és boldogok lenni a tudattal, hogy egész életük becsületes munkája benne van a kortársak alkotásaiban, akár megfizették azt, akár csak spekuláltak az ő szorgalmára és lelkiismeretességére. Nyilván olyan erőket kíván, amelyek meghaladják a mi képességeinket.
Krisztus a mai evangéliumban hívja azokat, akik bár egyszerűek, megértették a bölcsességet, és biztatja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és az élet terhét hordozzátok, én felüdítelek titeket” (Mt 11,28). Mégiscsak más vállalni a nehezet is, ha azt az Isten Fia is és önként vállalta, és érettünk vállalta, ha az istengyermekségünk sorsával együtt jár, ha a szégyen helyett éppen ez a nemességünk igazi oklevele, ha ezek a győzelmek az emberek és földi élet nagy értékei. Mégis más, ha erényeinket azonnal látja a szűk környezet, s lassan elismerik az emberek, mindig számon tartja a jutalmazó Isten. Erre a diadalmas útra sorakoznak fel ma Krisztus után a bérmálandók, s ennek értékeit sejtjük meg mi, öregebbek is.
Szeretett Jó Hívek! Évszázadunkban a királyokra nehéz idők jártak. Kevesen maradtak. Gyanús, hogy azok is szívesen letennék terheiket s lennének nem fenyegetett, békés polgárok. Mégis jó megbecsülni a legfőbb vezetőket. Nem könnyű mindenki gondját viselni, mindenki biztonságát biztosítani. A mienk az engedelmesség és a történelem, és Istené a mérleg érdemeikről. De Krisztusra, a nagyok között a legnagyobbra jól vigyázzatok. Trónjáról le ne lökdössétek, rátok dőlhet a Golgotáról a nehéz kereszt… Koronáját ne irigyeljétek, sokkal kisebb koszorúból is megszúrhatja agyatokat a sok tövis… Palástját ne osztogassátok, vérrel rajzolja bőrötökre akármilyen buta baleset annak díszeit… Véradóját se kicsinyeljétek, saját véretek által még földi kárhozatokból sem tudjátok megváltani saját magatokat… Koldusrongyosnak, semmiházinak se gyalázzátok, Király és Főpap szerepében istenségét és emberségét egyszerre tette le nektek örök áldozatnak az oltárotokra… Mit tudnátok tenni ti ennek helyébe? Úgy egyáltalán se ne köpdössétek, se ne szidjátok, se színpadon, se mezőn, se otthon, se az úton Őt ne fenyegessétek ti, akik hamar megijedtek önmagatoktól és tetteitektől… Őt a földről se kergessétek, fölöslegesnek se tartsátok, hiszen ha a kezeteket fogja, akkor is megkísérthet titeket az érzés: mintha senki fiai lennétek a földön. Gondolom, hogy mindannyian jól értettük, hogy mit jelent a bérmáláskor a Krisztus melletti kiállás, fogadkozás.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, II. kötet, Bérmálási beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 117–120. old.)
A kép forrása: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség (ersekseg.ro)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
