Szeretett Jó Hívek! Egyszerű papi mivoltom és gyarló életem kitüntetésének tartom, hogy Püspökünk és Főpásztorunk áldó üdvözletét a gyergyóalfalvi egyházközség vezetőinek és híveinek, valamint a bérmálásra itt megjelent vendégeknek közvetíthetem. A most következő bérmálás kiegészítését jelenti annak az ünnepsorozatnak, amelynek keretében Főpásztorunk ez év nyarán az egész gyergyói kerületben híveinek hitét a Szentlélek szentségi jelében megerősítette. Megbízatásom teljesítésében mint Istennek méltatlan szolgája az első pünkösdre gondolok, amikor a Szentlélek Isten az apostolokra és a Jeruzsálemben összegyűlt népekre kiáradt, s a híveket is arra kérem, hogy fogadják olyan kitárt szívvel a Teremtő Lelket, amint az kereszténységük nagykorúsítását, Krisztus katonáivá avatását jelenti, a Főpásztorunk itt is elhangzott szavai szerint.
Szeretett Jó Hívek! A bérmálás szentségében az „Isten lelkét” veszitek, aki a világ teremtésekor „lebegett a vizek fölött” (Gen 1,2), s annak mindmáig a tudományok által is megcsodált rendjét megadta; akinek ereje az Igének a Szűzanya méhében testet adott akkor, amikor a bűnbeesett földön a második nagy rendezés, a megváltás Jézus Krisztus által elkezdődött; aki a Megváltó ígéretére a próféták ajkait megszólaltatta; s aki a megfogant Megváltót Szent Erzsébet és az agg Simeon ajkán a beteljesedés örömszavaival köszöntötte. Aki Jézus keresztelkedésénél mint a Szentháromság hiteles tanúja galamb képében leszállott. Akit az Úr Jézus az utolsó vacsorán mint Isten helyett Istent, maga helyett Vigasztalót ígért. Aki Egyházában azóta is katedrát állított, és minket „megtanít minden igazságra”, mert Ő „az Igazság Lelke” (Jn 16,13).
Mi vagyunk a földnek – s a csillagok átkutatása után kitűnhetik, hogy az egész világmindenségnek is – azon kiváltságos lényei, akiknek az Isten első Ádám óta mindegyikünk testébe lehelte „az élet leheletét”. Emberi mivoltunk legnagyobb megbecsülése és kitüntetése, ha a Lélek által úgy kiálthatunk Istenünkhöz: „Abba, Atyánk” (Gal 4,6). A Szentléleknek nagy szövetségese bennünk, a saját lelkünk kötelez arra, hogy amikor a bérmálás szentségében Véle töltekezünk, olyan gyümölcseit adjuk és teremjük, mint az apostolok, mártírok és szentek sorozata, akiknél díszesebb galériát ezután se állíthat ki emberek sorából a szépet és jót nemcsak mindig szomjúhozó, de meg is termő föld. A Szentlélek Isten teszi azt velünk, hogy Szent Pál szerint mi is: „Az Isten templomai vagyunk, és a Szentlélek lakozik bennünk” (1Kor 6,19).
Ez
az Isten templomává magasztosult ember lehet mintája, jótevője korának és dísze a korszak viharaiban szerepét betöltő Egyháznak. Ez a szerep egész öntudatot és teljes elszántságot kíván.
Ezért a bérmálkozók megújítják és magukévá teszik a keresztségi fogadalmukat, amelyet valamikor helyettük a keresztszüleik tettek. Főpásztorunk meghagyása szerint még hármas ígéretet is tesznek: 1. hitünk bátor megvallására, 2. a szent keresztény családi élet vállalására és 3. a felebaráti szeretet gyakorlására. Ismeretesek Gyergyó-szerte e pontokra adott oktatásai. Magam is csak azokhoz szeretnék hozzáfűzni pár gondolatot.
Hitünk bátor megvallása az első ígéretünk.
Kosztolányi Dezső a maga költői eredetiségében azt mondja, hogy: „Az ember hosszúkás, ládaszerű lény, tetején egy csontgolyóval. Agyveleje: telefonközpont. A füle: rádiófelvevő. A szeme: sötétkamra. A szíve: szivattyú. A karja: emelődaru.” S hozzáteszi: „Az egész ember mégsem gép. Az emberről nem lehet úgy beszélni, mint egy gőzkazánról. Az embert ugyanis nem benzin hajtja, hanem Lélek.” Az ember az ég és föld között áll. Lábával mélyen a földben gyökerezik, de lelkének antennája az Isten felé van kifeszítve, s ha nem találja a hullámhosszát, ha nem hallja az Isten hívó hangját, a föld sarkáig egyszerre lehet nyugtalan és megrendülhet mindenkinek a szíve. Amint ez év július végén remegett minden igaz, érző ember, hogy visszatérhetnek-e gépeikkel az emberiség kiküldöttei a holdról, úgy tud remegni minden földi ember, vajon ifjúságtól, egészségtől, élettől kifosztottan vissza tud-e térni Atyjához az égbe.
Kipling könyvében a dzsungel lakója, Ká, az óriáskígyó visszatanácsolja az őserdőből az emberek közé a közéjük tévedt ifjút, és azt mondja neki: „Ha egyszer megvedlettünk, nem bújunk bele ismét a régi bőrünkbe” (A dzsungel könyve, 186. old.). Nem lehet visszaforgatni a világmindenség nagy filmjét, hogy ne lenne teremtett világ és annak Teremtője. Hogy ne lenne pontosan ilyen testből és lélekből egybeöntött csoda az ember. Nincs mód letagadni, elrejteni Krisztust, akivel a megváltás már megtörtént. Igaz, a földiek ragyogásában is legfényesebben csillog az eszes ember, de a földi éden kívánságán túl is egyedül száguld, ível az ég felé. Mindkét bűvöletében megérzi, és csalódásai is reávezetik, hogy nincsenek már utak vissza a pogányság felé a velejáró zuhanások nélkül, s kereszténnyé sem lehet senki, ha szinte mindent meg akar tartani felfogásában és főleg tetteiben, amit Krisztus eltörölt vagy helyreigazított, vagyis amit akart és tanított. „Nincs más név, amelyben üdvözülhetünk” – a Szentírás szavai azt hirdetik, hogy korszakoknak és embereknek nincs biztosabb útjuk, mint Krisztus megvallása, még inkább az Ő életének másolása: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem”, a Szent Pál-i recept szerint.
Életcélunk, hogy az Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk és ezáltal üdvözüljünk. De a végső eredményt, amiért minden történik, a próbák nagy zajlása előzi meg.
Boldog, aki tudja, érzi, hogy Istenünk, hitünk megismerése lelkes alkatunknak rangos emberi feladata. Ámbár más a tudomány és más a hit. Szent Pál szerint az igaz Istent már a pogányok is megismerhették volna, mert: „Ami… Istenről megismerhető, az világos előttük, hisz’ Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta, művei alapján értelemmel felismerhető” (Róm 1,19–20). A világnak azokból a csodálatosságaiból pedig, amiket a modern ember tud és még tudni fog, mert nincsenek lakat alatt, s nem is voltak, a teremtett világ titkai, mint ábécéből a világ összes nyelveit és tudományait, pontosan megszerkesztheti keresztény hitvallását akár biblia nélkül is.
Joga és kötelessége a ma emberének megismernie a hitét, és tudnia, hogy az nem kerékkötője, de jó vezérlője minden tudománynak és emberi haladásnak. Hogy a hit megpótolja a legmerészebb és legnemesebb emberi terveket is a végtelenség hosszával. A hitvalló ember érti meg, hogy a világ titkain túl még az Isten titkai is következnek, és azokat is felfedi egyszer előtte az Isten.
A szent keresztény családi élet vállalása második ígéretünk.
A család az a melegágy, ahonnan az összes szép emberi erények kinyílnak, vagy amelyben, mint jeltelen temetőkben, minden tervek és célok már szellemi gyökerükben meghalnak. Csak a szentségnek felfogott és a lélek belső becsületességéig megértett, vállalt és átélt házasság hordozza a házasfelek boldogságát és az emberiség nagy céljait.
Régi népek, pogányok is tudták, hogy szent dolog a házasság. Megkötése szent napon, áldozatok és szent cselekményekkel történt. De messze álltak az áldozatos szeretet mintájától, Krisztus és az Egyház szétroncsolhatatlan hűségétől, amihez Szent Pál hasonlította a házasságot. Szent Ágoston szerint: „Ami a táplálkozás az egyén számára, az a házasság az emberi társadalom számára.” Szalézi Szent Ferenc ezt a megbonthatatlan köteléket így jellemezte: „Előbb váljék el a lélek a testtől, mint a férj a feleségtől.” Házasságot kötni, akár túl korán is, maga az éretlen felelőtlenség is elegendő, de szent házasságban élni, azt minden terhével vállalni, a szeretetet egymás kölcsönös hibái ellenére is győzelemre vinni, azt mindennap frissen elölről kezdeni, ahhoz az intézmény szentsége mellett szükséges a házasfelek újra és újra megszentelt lelke is. Modern megfigyelő mondotta: „Sok párral találkozol, akik kézen fogva mennek, mert a testek könnyen egymásra találnak. Jóval kevesebb párral találkozol, akiknek szíve összeforrt, mert sokkal nehezebb gyöngéden szeretni. Nagyon kevés párral találkozol, akik lényük legmélyén szorosan egyesültek, mert csak kevesen házasodnak meg lelkileg is. Egyesülni lelkileg annyit jelent, mint bizalommal kicserélni minden gondolatot, érzelmet, kételyt, bánatot, tervet, álmot, örömet, csüggedést… közössé tenni nemcsak a hajlékot, hanem a lelket is” (Michel Quoist: Így élni jó, 173. old.). Akik így egyesültek, azok tudják, hogy családi házaikba nemcsak téglát, bútort, puha ruhákat, csipkéket kell gyűjteniük, hanem mindazt a kegyelmet, amit szentségekből, imáikból összekuporgathatnak. Ezek merik vállalni mindazt, amit nemcsak bennük, de gyermekeikben is tervezett az Isten.
Nyilván vannak a bérmálkozók között, akik még közelebbről sem lesznek házasok. Őnekik is jó tudniuk, hogy csak úgy lehetnek valaha jó házastársak, ha gyermeki készségükben, szorgalmukban és engedelmességükben, lemondásaikban és minden jóra vállalkozó szellemükben már előre megcsillogtatták legalább a jó gyermek erényeit. Azok tudják majd kényeskedések, csalások és hűtlenségek nélkül hordozni a házastársak terheit, akik mint édestestvérek egymás gyengeségére nem spekuláltak, egymást soha cserben nem hagyták. A bajban együtt imádkozó szülők is azokból lesznek, akik mint gyermekek is együtt imádkoztak a szüleikkel és ugyanazt a templomot, gyóntatószéket együtt keresték fel. A világ a szerencsétlen házasságok miatt eleget sopánkodik. A mi ígéretünk arra vonatkozik, hogy segítjük meggyógyítani, megszentelni a család szívét.
Harmadik ígéretünk a felebaráti szeretet gyakorlása.
Jehudi rabbit megkérdezték: „A Talmud szerint azért nevezik a gólyát Cassida-nak, vagyis jámbornak, mert szereti az övéit. Miért tisztátalan állat mégis?” „Azért, mert csak az övéit szereti” – hangzott a válasz. Könnyekig meghatódni egy szerencsétlenség, temetés láttán, szívdobogást kapni egy bizonyos személy társaságában, ragyogni a várható siker vagy haszon fölött csak érzelmi felindulás, s azokból vissza is hullhatunk önmagunk szeretetének posványába. A szeretet nem annyira az érzelmek, hanem inkább a tettek főparancsolata s Isten után a felebarát a célszemélye. A felebarátom pedig rajtam kívül lakik. Mindenki, bárki a neve, s hogy feléje elindulhassak, ki kell lépnem a magam önző köreiből. Az emberek éhsége minden esztendőben milliókat pusztít el a földön. Ki tudná megmondani, hogy a kenyér vagy a szeretet krízise-e a veszedelmesebb a világon? Még azt is meg lehetne fontolni, hogy a kenyér hiánya annyi helyen nem a népek egymástól megvont szeretetének-e a kirobbanása. Annyi legalább mindenki előtt nyilvánvaló lehet, hogy a szeretetre mindig éhes az a másik, akivel útjában találkozik, aki mellette nő fel, mellette dolgozik, örül és bánkódik, aki mellette szeret vagy gyűlöl. A másik az, akivel kezet kell szorítanom, hogy mindenki testvére és teljesebb ember legyek, akinek kérdéseit éppen úgy fejjel és szívvel kell megválaszolnom, mintha önmagam legjobb érdeke forogna kockán. Felebarátom legelsősorban az, akit rám bízott az Isten, akinek teste-lelke fejlődéséért magam vagyok a felelős. Felebarátaim a kortársaim, akikkel szemben állapotbeli kötelességeimet teljesítenem a szeretet sürgős parancsa. „Arról ismernek meg az emberek, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”, ebben adta meg Krisztus a keresztény szeretet társadalmi kötelezettségét. „Amit egynek a legkisebbek közül nem cselekedtetek, nekem sem cselekedtétek”, így rajzolta meg Krisztus a megtagadott szeretet következményét az ítéletünkön. „Nézzétek, mennyire szeretik egymást”, így vette tudomásul a pogány világ az első keresztények erényeit, a megváltott ember új életstílusát.
Nemcsak a bérmálás szentsége, nemcsak az egyház, de a világ is várja a szeretet ígéretének virágait és még inkább gyümölcseit.
Ezek értelmében teszem fel Főpásztorunk nevében a kérdéseket és várom a feleleteket.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, II. kötet, Bérmálási beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 160–164. old.)
A kép forrása: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség (ersekseg.ro)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
