Évközi XVI. vasárnap, A év, Bölcs 12,13.16–19; Róm 8,26–27; Mt 13,24–43.
Szeretett Jó Hívek! Az Úr Istennek egyik esendő szolgája jöttem közétek, hogy azok számára, akik a bérmálás szentségét kérték és arra elkészültek, a Szentlélek Isten kegyelmeit közvetítsem. Márton Áron püspök atyánk, akinek helyetteseként jöttem, szeretettel küldi nektek üdvözleteit és áldását. A katekizmus szerint a bérmálás szentség, amelyben a szívünkbe szálló Szentlélek megerősít minket, hogy hitünket állhatatosan valljuk és hitünk szerint éljünk. Nyilvánvaló, hogy ez a lelki gyarapodás, amelyben részesülünk, kötelességekkel terhel meg minket. Azokkal a bátor kiállásokkal, amelyeket gyermekkorunkban a keresztszülők ígértek s amelyeket a bérmálkozók a felnőttek tudatosságával megújítanak, vagyis: mindig és mindenben ellenállnak a gonosz szellemnek, katolikus hitünk egész rendszerét elfogadják, a családban és a társadalomban a keresztény elvek szerint élnek.
Meglepő, hogy éppen a mai vasárnap olvastatja fel az egyház Krisztus egyik legsúlyosabb példabeszédét a konkolyról. Néhány évvel ezelőtt egy angol kis misekönyvben a mai szentmise szövegei előtt egy tanulságos képet láttam. Az Úr Jézus, nyakában a régi földmívesek magvető zsákjával, széles kézmozdulattal hinti a tiszta búzát a szántóföldre. Jobb oldalán s távolabb három kövér kéve áll, mint az elvetett mag ígérete. Krisztus arca átszellemült, mintha imádkozna, vagy a teremtés munkáját pótolná ki új kenyérrel. Mintha Jézus meghajlott testének árnyéka volna, úgy indul el a sátán feketén ellenkező irányba, s ahová a tiszta búza lehullt, kárörömmel hinti a konkolyt. Bal oldalon s a távolban megjelenik nagy bőséggel a diadalmas és veszélyes burján. Van a képnek magyarázó felirata is: „Két vetés és két aratás! Fénylő napvilágnál Jézus szeretetet és erényt vet, az égi termésnek ép gabonáját; az éjnek csalatkozásokkal teljes sötétségében a sátán bűnt vet és gyűlöletet, üszköt a pokol tüzének élesztésére” (Daily Mass, 141.).
Könnyen érthető a példabeszéd, szíven találja a földdel a kenyérért évezredek óta küzdő embert. Kihívó és bosszantó a burján is, akár a zöldséges, virágos kertben, akár a búzamezőkön: ha sok az eső vagy nagy az aszály, mindig pompázik. „Adok én nektek!” – ilyen indulattal vágjuk bele ekénket, kapánkat. Lehet akármilyen festőnek való mintaszép: „Égessen meg a pokol!” – pusztításuk közben is ilyen szavakkal olvassuk reájuk a Szentírás ítéletét. Mi talán már nem is kérnők Krisztustól a példabeszéd magyarázatát, annyira bennünk van a legegyszerűbb emberben is megszólaló alaptörvény, hogy: a jót tenni s a rosszat kerülni kell! A másik keresztény törvény is, hogy: minden bűnnek megvan a maga tüze, büntetése. Mégis jó, hogy maga Krisztus adta a magyarázatot, mert akadnak olyanok is, akik magukat azzal vigasztalják: az Isten szeretetének és jóságának végtelensége nem alkalmas ilyen pusztító, égető, kegyetlen bosszúállásokra.
Rikító, büszke beszédek ugye, akárcsak a konkoly életbősége, ereje, diadala a búza között. Csak a gyóntatószéken túl ne lennének más törvényszékek és számonkérések is már a földön. A búza és a konkoly sorsa pedig magából a magból indul ki, s ezért a konkolyból búza sohasem kél ki. A fényes napot nem lehet becsapni búzaérés idején, távolról kiált a búza s a konkoly is. Hogy kétfélék nemcsak színükben, virágjukban, hanem termésükben is, mutatják, s egyelőre a legjobb pékműhelyben se lesz konkolyból édes, tápláló, szép búzakenyér.
Meglátszik a kettősség az embereknél is, mert ugye más beszéd tudni és mondani, hogy minden tudomány és csodák fölött legáldottabb az Isten, s más dolog korlátoltnak nézni még azt is, aki hisz a világ teremtőjében. Nemcsak az arca, a hangja, de az indulata, érzése is más a káromkodónak, átkozódónak, hamis esküre kész ravasznak, és más annak, aki remegő imában kéri az Istent, adna neki erőt jót tenni azzal is, akinek ő sohase vétett és mégis ellensége. Más a járása annak, más a viselkedése, éneke, aki ünnepi szentmisére érkezett, s ismét más annak, aki a túl sok szombat esti pálinkától betegen kételenkedik otthon. Más a lelke érdeklődése annak, más az öröme, aki minden boldogságát gyermekei nevelésében és helyességében keresi, akinek semmi se nehéz, ami a családnak javára válik, és más a tette, sunyisága, gonoszsága, furfangja annak, aki férjet, feleséget, gyermeket legázol, mert nem tud sem Istenről, sem emberségről, nem tud semmi egyébről, mint a bűnös vágyairól. Ki ne látná a különbséget a között, aki a más egészségét akár fejszével is rongálja, s a között, aki a menthetetlen beteget saját vére odaadásával is visszasegíti az élethez. Voltak és vannak ugye könnyűvérű nők, csábító szépségek, cifrák, mint a konkoly, akik kiégették a férfiak zsebét, egészségét, szívét, s ki téveszti össze őket a szent anyai hivatást viselőkkel, akik adják és védik a tiszta búzát az emberiségnek? Nahát csak mondja, akinek kedve és merészsége van hozzá, hogy az adakozó, segítő emberi kéz s a tolvaj, rabló, sikkasztó ugyanaz!
„Gyümölcseiről ismeritek meg a fát!” – így mondotta Krisztus. Ezerféle búza és ezerféle konkoly, ez a színházak irodalmának kifogyhatatlan témája és a jellemszínészek próbaköve. A konkoly provokálja a tüzet, ez a törvényszékek ítélkezésének magyarázata, amióta a világ. Nem bírja érzékeny és igazságos ember magában a konkolyt, s azt akarja kigyomlálni, ezért annyira fontos és annyiszor sürgősen hasznos a bűnbánat szentsége is.
Ugye ezekből az lenne a legrövidebb következtetés, hogy menjünk neki a nyílt bűnösöknek s pusztítsuk ki olyan szenvedéllyel és gyorsan, mint a példabeszéd szolgái mondották: „Akarod, hogy kimenjünk és kigyomláljuk?” „Nem – válaszolja maga Krisztus –, hogy a konkolyt gyomlálva ki ne tépjétek vele együtt a búzát is” (Mt 13,29). Megálljunk, mert a válogatás az aratásra marad, az pedig a világvégéig is elmaradhat, s „Az Emberfia elküldi angyalait”, azok majd elvégzik és végrehajtják az Isten ítéletét (uo. 13,39–40). Még a személyünket ért sérelmeknél is tudnunk kell, hogy az ítélet az Isten illetékessége. Erre figyelmeztette Szent Pál az efezusiakat: „Távol legyen tőletek minden keserűség, indulatosság, haragtartás, szóváltás, káromkodás minden egyéb rosszal” (Ef 4,31–32., vö. Róm 12,17–21). És kik fogják megérteni és komolyan venni, ha nem a keresztények a Mesterük figyelmeztetését: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért” (Mt 5,44). Vagy nem akkor gondolkoznak helyesen a népek és nemzetek, ha fegyver helyett a béke szavával köszöntik egymást?
Még a saját rosszaságunk se ok még arra se, hogy pusztulásunkat kívánjuk vagy kétségbeessünk. Az Írás szerint a Mennyei Atyánk: „fölkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad az igazaknak és bűnösöknek” (Mt 5,45). Ebben szólal meg az isteni bölcsesség, mert olyan csoda ugyan nem történt, hogy a konkoly tiszta búzát termett volna, de olyan annál bővebben, hogy a rosszból jó, a bűnösből szent ember lett. Természetes, hogy nem úgy magától és üres sóhajtozásra, hanem kemény elhatározásból vagy a saját nyomorúságától lesújtva, mint Saul a damaszkuszi úton. S erre másokat még meg is kellene segíteni, mert milyen keresztények és testvérek lennénk, ha nem éreznők egymás bajait, testi-lelki nyomorúságát?
Az ószövetségi Szentírás (2Kir 6. fejezet) írja le, hogy Szíria hadserege Izrael meghódítására indult. Hamar észrevették, hogy a haditanács minden titkát azonnal tudja az ellenség s minden ponton felkészülve várja őket. Nosza, kutatnak kémet vagy árulót, amíg kitűnik, hogy Izrael prófétája, Elizeus az, aki az Isten sugallatából mindent tud és azonnal üzen népének, királyának. El kell fogni és meg kell ölni a prófétát! – hangzik Szíria parancsa. Dotánban van a próféta – jelentik a kémek. Körülvette Dotánt a hadsereg. Egér se szabadul onnan! – mondják a vitézek. – Vakítsd meg őket, Uram, hogy tudják meg, nincs mit keresniük idegen földön – szól a körülvett próféta. S megvakulnak a vakmerők. A fővárosba, Szamariába vezeti a próféta Szíria vak hadait, s üzen Izrael királyának is, hogy ott várja egész seregével őket. Amikor minden ellenség mögött fegyveres őr áll és körül vannak véve, ismét megnyílnak a szíriai férfiak szemei. Akkor kérdezi Izrael királya Elizeustól, a nagy rendezőtől: „Most hát megöljem-e őket?” És szól a próféta híres ítélete: „Adj nekik kenyeret és italt, hogy egyenek és igyanak s menjenek urukhoz haza!” Amíg tartott az emlékezés, nem is támadta többet Szíria Izraelt, így fejezi be a Szentírás ezt a szép békepaktumot.
Szeretett Jó Hívek! Búza és konkoly, jó és gonosz ember mindig kortársak voltak, s emberséges feladatunk ezután is az lesz, hogy a tiszta búzát a jó gazda figyelmével gondozzuk. Bérmálni jöttünk közétek, a Szentlélek Isten kegyelmeit közvetítjük. Több legyen a kegyelem és nyomában az erény, és kevesebb a bűn és rossz szokás. Vagyis, hogy jobb legyen az emberek és tetteik összetétele. Amint a költő az öregember munkáját minősítette: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld.”
Chesterton mondotta: „Jónak lenni sokkal nagyszerűbb és vakmerőbb kaland, mint vitorláson körülutazni a világot.” Ezeken a háromszéki búzamezőkön azért járunk a bérmálás szentségének kegyelmeivel, hogy a Szentlélek Isten adjon nektek erőt és bátorságot ellene mondani a rossznak és vállalni a jót, tenni, ami szép és hasznos.
Legyen vágyunk megbecsülni az Istent és az életet, amit adott, s hibái, bűnei ellenére is szeretni az embert, akit ugyancsak örömünkre és testvérként rendelt.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, II. kötet, Bérmálási beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 65–68. old.)
A kép forrása: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség (ersekseg.ro)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
