Évközi XVI. vasárnap, A év, Bölcs 12,13.16–19; Róm 8,26–27; Mt 13,24–43. Magvető.
Szeretett Jó Hívek! Jézus Krisztusnak gyarló szolgájaként jöttem közétek, hogy Márton Áron Püspök Atyánk helyetteseként a bérmálás szentségét kiosszam azoknak, akik azt kérték és felvételére elő is készültek. Jézus szent nevében és Püspök Atyánk szeretetével köszöntelek titeket. Tisztemhez tartozik, hogy amit helyettetek valamikor keresztszüleitek mondottak el, a keresztségi fogadalmakat, hitvallásokat és ígéreteket tőletek kivegyem. Mivel éppen vasárnap van, rövid oktatásomat is a mai vasárnapi evangéliumhoz fűzöm.
A lelkünk és a lelkünkben megcsirázott jóság, erény csillog a példabeszéd minden részletében. Az apostolok kérésére Krisztus maga magyarázta meg a példabeszéd értelmét. Nincs szándékunk a Mestert stílusban túlhaladni, vagy bölcsességéhez valamit is hozzáadni, csak éppen a magunk szójárása szerint közelítjük meg a példa kavargó mélységeit. Csak éppen közelebb lépünk Krisztushoz és önmagunkhoz.
A példabeszédben a talaj hordozza az elvetett búza sorsát. A példabeszéd Palesztinában hangzott el. A negyvenéves pusztai vándorlás után, akik oda háztűznézőbe – ma úgy mondanók, hogy felderíteni – jártak, már akkor ellentmondó hírekkel tértek vissza a táborozó nép közé. Óriási emberek, veszedelmes népek lakják, halálába rohan, aki megtámadja őket – szólt az egyik. Tejjel-mézzel folyó ország – mondotta Józsué csoportja, s vállukon 5 fontos szőlőfürtöket hoztak bizonyítékul. Az „ígéret földje”, azoknak, akik oda bementek, adott győzelmet és vereséget, bőséget és nyomort, kincseket és azok kifosztását, messiási időket és hosszú hontalanságot vegyesen, mert amit a talajnak felpanaszolt Krisztus jó- és mostohaságot, mindmáig megtaláljuk, nemcsak a nagyvilágban, hanem szorosan egymás mellett ugyanazon ország egyetlen határában is.
Út az út és ne várj tőle búzatermést, akár mezei ösvény, dűlőút vagy aszfaltozott műút. A madaraknak adja mindig a reáesett búzaszemet. Lehet a föld bármilyen kövér, ha útnak használják, nem hoz termést, mert ha maga Krisztus is úgy látta, hogy az út terméketlen, mi se várhatunk tőle más csodát. Az út pedig még legelőnek is csak a verebek legelője marad.
Sziklás talaj és égető nap fényképezőgépnek lehet jó célpont, vízgyűjtőtónak biztos ágy, de kenyérnek gyenge ígéret. Köztudomású, hogy Olaszországba tömegével járnak a látogatók, a műemlékek, a tenger, a korai tavasz s más címeken. Kevesebben látják, hogy a nem öntözött területeken júniustól aszalt sárgára ég a határ. A Laibach-Trieszti útszakaszon a Karsztokon, erdőkön kívül alig lát egyebet, lakott helyet pedig 30-40 kilométeres szakaszok után. A kövek erdője között itt-ott tizedhektárnyi kis udvar, amelyet 4-5 méter magas vastag kőfal vesz körül védelemül a Bora mindent felborító szelei ellen, s az udvarban összehordott földben némi zöldség. A trieszti öbölből felfelé kanyarodva, ha észak felé néz az utas, úgy kiáltnak felé Goricia apró, csupasz fehér kövei, mintha egy levágott fenyőerdő napon égett csutakosa volna. Közöttük a birkanyájat, amely még talál némi zöld füvet, alig lehet észrevenni. Mit kezdhet India a Himalája hegycsúcsaival s mit Kína a néhol 10 méter vastag homokrétegű sivatagjaival? A sziklás talajnak is megvannak a szomorú helyei a földön, küzdhetnek vele a magvetők.
Berecken már a sziklás talaj is inkább érthető, mint Alsó-Háromszéken, annál inkább a perje, burján, tövis, amely egyébként már a talaj termékenységének jele. Csak ne lenne olyan nehéz kézzel, kapával tépni, mert úgy jelentkezik, mint az evangéliumi búzaölő ellenség, s ha uralkodni kezd körülötte, csak kínlódik vagy elhal a nemesebb élet. Nálam is vannak virágcserepekben apróbb, tarka, húsos levelű, tövises szélű kaktuszok, de 1942-ben Itáliában, Vicarellóban nekiindultam a legkülönbözőbb kaktuszokkal borított domboldalnak. Utánam kiabáltak, hogy ne menjek messze s csak a kis tisztásokon járjak, mert ha a sűrűjébe belegabalyodok, egy hajításnyi távolságon nemcsak a ruhát, de a bőrt is leszedik rólam. Egyenlítői dzsungelekben is naiv ember csak bőséget, kész banánt, kókuszdiót és ananászt sejt, s nem tudja, hogy bárddal kell utat vágnia annak, aki szerencsét próbálni ment, s a most vágott úton nem jöhet két hét múlva vissza, olyan gyorsan nő a fa, burján és bozót. Keresnek ott pénzt sokan, „akik megmaradnak”, amint szokták mondani arrafelé. Nálunk katángkóró, csalán, máshol őserdői liánhálózat a burján nagy skálája a világon. Törpék vagy óriások, de mind az ember küzd velük. A sokféle gyenge nehéz talaj és az esztendőkön át állandóan éhes száz- és százmilliók így lesznek világproblémák, civilizált és technikájában dicséretes korunk ellenére is.
Megkönnyebbül az ember szíve, amikor Krisztus ajkain megszólal a jó föld dicsérete, százszoros, hatvanszoros, harmincszoros termés ígérete. Ezekért a szorzószámokért beszaladja az ember gondolata a világ híres éléstárait a Gangesz völgyétől Kanadáig, a Nílus torkolatától Argentínáig. S milyen jó tudni, hogy a mi földjeink és búzáink is elbírják a dicséretet.
Testvérek! Amiket mondottam, ne vegyétek rosszul sikerült gazdasági előadásnak, éppen csak arányokat akartam adni a Krisztus példázatához. Ha ilyen gigászi a küzdelem a földdel, s mindez olyan gyorsan tovatűnő életért zajlik, mi a lélek sorsa, amely az Isten Igéjének, minden emberi gondolatnak, szónak és tettnek hordozója? Ki bírja el az Ige felelősségét, amely származását tekintve isteni és termésében is hasonlóságot igényel?
Az Ige sorsa tarkább és szeszélyesebb, mint a négyféle föld rajza. Az emberekből ugyanis egyformán sárguló búzatáblát, de még egyformán bozótos hegyoldalt se lehet csinálni. Így voltak és lesznek mindig lelkek, akik az isteni tanítást, még mielőtt befogadták volna, elveszítik, a felszínen maradnak mindig. Akiket se mise, se futballmeccs, se imádság, se kártyaparti, se munka, se pihenés, se áldozat, se ajándék nem érdekel. Úgy szoktátok mondani: „Csak úgy ellegyeskedik az életet.” Vannak, akiket az élet, nagy idők, nagy csalódások és szenvedések olyan útkeménnyé tapostak, hogy nem hisznek már sem Istenben, sem emberben. Kínokkal, szerencsétlenségekkel, nem képzelt örömökkel, szívvel sem bírható nagy meglepetésekkel kell felszántani az Istennek ezek lelkét, mint gőzekék felszántják az évszázados utat. Nem lehet vádolni, amint a csalódásaikat se lehet kicserélni örömfakasztó tapasztalatokkal. Krisztus is csak így jellemezhette őket: „Meghallgatja Isten országának igéjét, de meg nem szívleli, eljön a gonosz és elragadja, amit a szívébe vetettek. Ez az, akinél a mag az útfélre esett” (Mt 13,19). Út és veréb találkája lehet-e más, mint felületesség?
„A köves talajra hullott mag az, aki hallgatja az igét és szívesen be is fogadja, de nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt baj és üldözés támad, csakhamar eltántorodik” (uo. 20–21). A pszichológus azt mondaná, hogy ezek a szangvinikus természetűek, akik mindig lobognak, lelkesednek valamiért, akik az összes végleteket megjárják. Mindig ott vannak, ahol lármásabb, piacosabb az élet. Könnyedek és bőkezűek az ígéretekben, hamar buzdulnak a tettre is, de mert minden pillanatban más a lelkesedésük tárgya, sokat csalódik, aki szavukra épít. Jó vezetők kezében értékesek, s az Isten az ő meleg szívükből kihozza a szentet, mint Péterből, a szív emberéből a kősziklát. Igaz, a Szentlélek ereje teszi reájuk az erős pecsétet.
„A tövisek közé hullott pedig az, aki meghallgatja az igét, de a világi gondok és a csalóka gazdagság elfojtják az igét és meddő marad” (uo. 13,22). Az élet gondjai, ha beszélni kezdenek, sürgetően követelőznek, hányszor félreáll az idealizmus, a szépnek-jónak követése és űzött sarokba kerül a Jóisten is.
Amikor az élet „gazdagsága”, a pénz csengése elkezdi körülfonni az ember lelkét, mint a bővizű vad gyökerek, úgy fojthatnak el mindent, ami nemesebb.
Ha a vér törvényei elszabadulnak, ha a test kívánságainak tüzei felgyulladnak, ha elkezdődik a szenvedélyek haláltánca, zúgása meghaladja nemcsak dzsungelek veszélyes útjait, hanem zúz, ront, éget, pusztít mindent maga körül, mint az elemi csapások ijesztő arányai szoktak lenni. Nem marad ott épen sem szorgosan gyűjtött megélhetés, se család, se gyermek, se tisztesség, se becsület, se emberség. Milyen lemosolygott talmi semmi érték lesz ott az Isten az összes igéivel és mennyországaival együtt. „Más törvényt érzek értelmemben és más törvényt tagjaimban” – így fejezte ki Szent Pál a mindenki veszélyét, amelyet magunkban hordunk, s amely, ha nem vigyázunk, összedönt bennünk minden földi és égi világot. Ismét csak a Szentlélek, az Erősség Lelke lesz a gátkötő, a védő az életünk és kenyerünk védelmére.
Szeretett Jó Hívek! Nyílt dolog, hogy a világ új fejlődésében s az emberiség gyors szaporodásának korában nem adhatjuk fel a harcot, hogy az utak utak legyenek, de a föld is teremjen. Korunk megnézi és szolgálatba állítja a sziklákat, szakadékokat, megvizsgálja az őserdőket és a tengereket, és mindegyiktől életet, kenyeret kér az emberek számára. Krisztus sem azért mondotta el a három gyenge föld paraboláját, hogy kétségbe ejtse véle a lemondásra amúgy is hajlamos embert. Az Isten igéjéről is hiába mond le az ember, ha az Isten nem mond le az ítéletről. S ha le is mondottál az Isten igéjéről, azzal még nem nyerted meg, mint lottón, a világot. Még maga a küzdelem se lett kevesebb, legfönnebb keservesebb és kilátástalanabb. Annyival lesz nehezebb az élet, mint az Isten segíteni szokott az Őt keresőkön. Nemcsak a szenteké, de a mi mindennapi életünk is kíván hősi erőfeszítéseket közöttünk, mindennapi halandók között is.
A százszoros termést hozó szentek között is kimagasló alakja a kereszténységnek Szent Pál. Pogányból keresztény és keresztényből apostol is a szenvedések egész skáláján járva lett. Amikor ő, a hősök hőse és a fáradhatatlanok, minden veszéllyel dacolók példaképe gyengeségről mert panaszkodni, ezt a választ kapta: „Elégséges neked az én kegyelmem.” Vallotta is egész életén át: „Mindent megtehetek Jézus Krisztusban, aki megváltott engem.”
Szeretett Jó Hívek! Az Úr Jézus azt mondotta: „Azért jöttem, hogy életük legyen és bővebben legyen!” A Szentlélek, aki a bérmálásban lelketekbe száll, ugyanezt akarja. Mi se jöttünk számon kérni tőletek, hogy hányszoros a termés, hanem hogy lelketeket a kenyér és az élet, a jótettekre és istenszeretetre megerősítsük. A Teremtő Lelket hoztuk, hogy megbiztassunk titeket:
senki se essék kétségbe még saját hibái, gyengeségei, bűnei, nehéz életkörülményei címén se, mert a Szentlélek kegyelme keményre taposott úton, megközelíthetetlen tövisek és sziklák, áthatolhatatlannak látszó lelkeknek is megtalálja a szabadulás útját, s örömet tud fakasztani a keserűség szikláiból is.
Mi legfönnebb Szent Pállal kérünk titeket: „Ne álljatok ellen a Szentléleknek.” Engedjétek, hogy cselekedjen bennetek s megtöltse adományaival és gyümölcseivel, megrendíthetetlen bizalommal az általa teremtett életeteket, hogy újból megszentelje az ő gyermekét, a keresztény embert.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, II. kötet, Bérmálási beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 60–64. old.)
A kép forrása: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség (ersekseg.ro)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
