Évközi XVI. vasárnap, A év, Bölcs 12,13.16–19; Róm 8,26–27; Mt 13,24–43
Szeretett Jó Hívek! Akiket ti ünneplőben és díszben a bérmálásra kiállítottatok, nyilván az egyházközség kiválasztottjai. Hitük ismeretében, akaratuk megvizsgálásában, feladataik felmérésében készültek elő, s végül a szentgyónás és szentáldozás kegyelmeiben megszentelve az Istennek is választottjai. Hogy a hitet, keresztény családi életet és a társadalomban a szeretet jótetteinek vonzó példáját vállalják, mindenkit érdeklő nagy kérdések. Amikor ezeknek megsegítésére a krizmával való megkenés által a Szentlélek Isten minden erejét kérjük, magunk is érezzük, hogy az ígéretek valóra váltásának legfőbb biztosítéka nem az ember, hanem a sorsunkat minden pillanatban irányító Isten. Azért e pillanatban bizalom, várakozás és kérés ajkunkon a mai szentlecke biztatása: „Isten pedig, aki szíveinket vizsgálja, tudja, hogy mit kíván bennünk a Szentlélek, mert akaratának tetszése szerint jár közben választottaiért” (Róm 8,27).
Úgy szeretné az ember hinni, hogy akik itt jelentkeznek ma és a Szentlelket veszik, mint most e szent pillanatban, mindig az Isten tiszta búzája lesznek. De szívszorongást okoz az evangélium példabeszéde a konkoly és a búza kiszámíthatatlan vegyüléséről.
Egy kis misekönyvben ehhez a példabeszédhez egyszerű magyarázó rajzot láttam. Az Úr Jézus, nyakában a régi földmívesek magvető zsákjával, széles mozdulattal veti a tiszta búzát a szántóföldre. Jobb oldalán, távolabb három kövér kéve áll, mint az elvetett jó mag ígérete. Jézus arca átszellemült, mintha imádkozna vagy a teremtés áldott munkáját pótolná új kenyérrel. Mintha Krisztus testének rossz árnyéka volna, úgy indul el feketén a sátán ellenkező irányba, s ahová lehullt a tiszta mag, kárörömmel hinti a konkolyt. Bal oldalán s a távolban megjelenik nagy bőségben a diadalmas, cifra-veszedelmes burján. A kis rajz alatt ez a szöveg áll: „Két vetés és két aratás. Fénylő napsugárnál Jézus szeretetet és erényt vet, az Ég gabonáját; az éjnek csaló sötétségében a sátán bűnt vet és gyűlöletet, üszköt a pokol tüzének élesztésére” (Daily Mass, 141).
Olyan eleven és könnyen érthető a példabeszéd. Szíven üti a kenyérért a földdel évezredek óta küzdő embert, mert kihívó és bosszantó a burján földeken, zöldséges kertben és virág között egyaránt. Az a természete a gaznak, hogy legyen bár eső vagy szárazság, ő mindig pompázik, erős és bőséges. „Adok én nektek!” – ilyen indulattal vágja bele az ember ekéjét, boronáját, kapáját. Tépi, pusztítja, ahol éri, mintha az ősöktől elorzott kenyeret is bennük akarná megbosszulni. Gondtalan kirándulónak lehet a burján csodaszép, virágos, gyógyszerésznek kész orvosság, de a földműves kedvével a földeken nem találkozik. „Égessen meg a pokol!” – pusztítás közben is így olvassa a konkolyra a Szentírás ítéletét. Amilyen szívszorongató, eleven a példabeszéd, olyan az illetékes magyarázat is, amit arra Krisztus ad: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ. A jó mag az Isten országának fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség az ördög, ő veti el a konkolyt. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országában minden gonosztettet és gonosztevőt és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz” (Mt 13,38–43). Jó, hogy hozzátette figyelmeztetésül: „Akinek füle van, hallja meg!” Mert éppen a sírás és a fogak csikorgatásán indulva csinálnak a földi bölcsek rossz vicceket égő szurokról, tüzes fogós ördögökről, s naiv meseszerzőknek mondják a papokat, akik kiszínezik a bűn és bűnös sorsát. Élénken tiltakoznak, hogy bűnösök volnának azok, akik fél évszázad alatt kétszer se gyóntak, mert a törvényszék nem ítélte el gyilkosoknak és rablóknak. Sőt nagy engedékenységgel mondják: Isten, ha van, már a szeretete és jósága címén sem kérhet számon ilyen emberi apróságokat. Emberi méltóságunkkal szembeni sértés, hogy engem konkolynak nézzenek, nevezzenek.
Rikító, büszke beszédek, ugye? Akár a konkoly életbősége, ereje, diadala a búza között. Csak ne zavarná meg ilyen biztonságunkat a kettős kétségbeesés, hogy kétségbe tudunk esni akár önmagunk tettein is, annál inkább a fölött, hogy némely ember a világon mit mer megtenni, felháborító gonoszat. Aztán a búza és konkoly sorsa a magból indul ki, s ezért a konkolyból búza s a búzából konkoly sohase kél ki. Így aztán a fényes napot nem lehet becsapni érés idején, hogy melyik a búza s melyik a konkoly, rikító a különbség. A konkoly a búzától nemcsak színében, virágjában különbözik, hanem termésében is. Nincs a pékműhelynek az a művésze, aki konkolyból édes, fehér búzakenyeret süthetne.
Egyik és a másik ember közötti különbség is ilyen rikítóan látszik. Mert más dolog tudni és mondani, hogy minden hatalmat és tudományt megelőz az áldott Isten, s más beszéd bigottnak csúfolni azt, aki még hisz a Teremtőjében. Más az arca, hangja, indulata, érzése az átkozva káromkodónak, hamisesküvőnek, s más annak, aki imádkozva remeg, s attól tüzel az arca, hogy embertársán miképpen segítsen. Más a járása, viselkedése, éneke annak, aki az ünnepi szentmisére érkezett, ismét más annak, aki a szombattól vasárnapig tartó pálinkától dőlt az ágynak s otthon maradt félbetegen, félhülyén… Más a lelke, érdeklődése, öröme annak, aki minden boldogságát gyermekei helyességében és nevelésében keresi, és semmi se nehéz, ami javára válik a családnak, s egészen más a tette, sunyisága, gonosz furfangja annak, aki férjet, feleséget, gyermeket legázol, nem tud sem Istenről, sem emberről, mert egyetlen vezére a saját megveszekedett, szertelen vére. Más, aki úgy vagdalkozik az emberek között késsel, fejszével, mintha az őserdőben volna, s más az, aki vért ad a menthetetlen, bajbajutott embertársának. Mégiscsak másak a cifra-rosszak, akik ellopják a férfiak zsebéből a keresetet és szívükből a becsületet, s más hősök a sokgyermekes anyák, akik ölükben hordják népüknek jövendő sorsát. Hát csak mondja, akinek kedve van, hogy a minden jó ügyet megsegítő, önkéntes adakozó kéz és a tolvajé ugyanaz.
Testvéreim! Akinek nincs eléggé megkeresztelve és megbérmálva a szíve, ezekből hamar így következtetne: menjünk neki a nyílt bűnösöknek és pusztítsuk el a magját is, gyorsan, mint konkolyt szokás. Álljunk csak meg egy pillanatra! Hisz’ maga a példabeszéd a válogatást az aratás idejére hagyta, az emberekét az angyalok végzik és az Isten egyedül ítél. Még a személyünkön esett sérelemnek se lehetünk bírái, bűntetői. Még a magunk rosszasága, bűneinknek súlyossága sem lehet oka kétségbeesésünknek vagy önmagunk elpusztításának. Mert olyan csoda ugyan nem történt, hogy a konkoly tiszta búzát termett volna, de olyan annál bővebben, hogy bűnös emberből lett a nagy szent. Szentírásból viccet gyártó katonatisztből Loyolai Szent Ignác, bűnös Magdolnából sokak védőszentje. Természetes, hogy nemcsak úgy magától, üres sóhajtozásból, hanem kemény elhatározásból, a sátánnak való ellenemondásból, és az olyan ígéretek megtartásából, mint a bérmálkozók is tesznek. Hogy a jót megismerjék, megszeressék és kövessék, még másokat is meg kellene tanítani és segíteni arra, mert keresztény embernek nem elég csak a maga ítéletétől aggódnia, de féltenie kellene a másokét is. S milyen testvérek is lennénk, ha a mások veszélyét nem éreznők!
Az Ószövetségi Szentírás (2Kir 6) leírja, hogy Szíria hadserege Izrael meghódítására indult. Hamar észrevették, hogy a hadvezetőség minden titkát azonnal tudja az ellenség s minden ponton felkészülten várja. Nosza, kutatnak kém, áruló után, amíg kitűnik, hogy Elizeus próféta az, aki az Isten sugallatából mindent tud és azonnal üzen bajbajutott népének. El kell fogni és meg kell ölni a prófétát! – hangzik Szíria királyának parancsa. Dotánban van a próféta! – jelentik az ellenkémek. Körülvette Dotánt a hadsereg. – Egér se szabadul onnan – mondják a vitézek. – Vakítsd meg őket, Uram, hogy tudják meg, nincs mit keresniük idegen földön – szól a körülfogott próféta. S megvakultak. – Sértetlenül vezetlek vissza titeket hazátokba – szól a próféta, s örömmel elfogadják az ajánlatot a vaksággal megvert hadak. A fővárosba, Szamariába vezeti a próféta a vak hadat, s üzen Izrael királyának is, hogy ott várja seregével őket. Amikor minden vak mögött fegyveres katona áll s körül vannak véve, ismét megnyílnak a szíriai férfiak szemei. Akkor kérdezi a király Elizeustól, a nagy rendezőtől: „Most hát megöljem-e őket?” És elhangzik a próféta híres ítélete: „Adj nekik kenyeret és italt, hogy egyenek és igyanak s menjenek urukhoz haza.” Hazamentek s többet nem támadtak – végzi szép békével a Szentírás a történetet.
A mai első olvasmányban a Bölcsesség könyve így beszél magáról az ítélő Istenről is: „Erődet fékezve kímélettel ítélsz és vezetsz, hatalmad akkor sújt, amikor akarod. És ezzel arra oktatsz minket, népedet, hogy mindig emberséges legyen és igaz! De jó reményt is öntesz gyermekeidbe, mert ítéleted bűnbánatra is alkalmat ad” (18,18–19).
Erre a jó reményre szükségünk van nekünk, esendő embereknek, akik szívünk tiszta búzája mellett hordozzuk törékeny természetünk vészes termését, a hívatlan konkolyt, bűnt is. S ha már az ellenséget is könnyebb legyőzni jótettekkel és szeretettel, mint fegyverrel, akkor a ma bérmálkozók esküjének se lehet más az értelme, mint vonzó keresztény élettel másokat – és nagy szerencséjükre – reáterelni az Isten tisztább útjaira. Ez a hívő nép, akiknek ősei is évszázadokon át bozótban-burjánban gazdag, de búzában szegény határral küzdöttek, azt várja tőlük, hogy erényeik által itt és most valamivel jobb, szebb, szentebb és gazdagabb legyen a föld.
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, II. kötet, Bérmálási beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 121–124. old.)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
