Jakab Antal karácsonyi beszéde Gyulafehérváron, 1974. december 25-én

Szeretett Jó Hívek! A keresztények száz- és százmilliói elküldötték mára karácsonyi köszöntőiket egymásnak. Csomagjaival elindult a szeretet, s az ajándékok mellett megmelegedtek az adakozó bőszívűek és szerencsés megajándékozottak. Már megnyílt a szeretet ősforrása a családokban és szívük kapuján, szemük sugárzó fényében megismerték egymást az egész év folyamán iskola vagy munka robotjában megfáradtak, s mint valami csodálatos akkumulátorok, újratöltődnek a mindenhez jó és mindenhez szükséges univerzális energiával, a szeretettel. A családokban jelenik meg a karácsony legszebb öröme, mert amikor „az Ige testté lett és közöttünk lakozott”, a családban és a legbájosabb formában jelent meg közöttünk az Isten. Ma megnyitotta a Pápa a Szent Péter-templomában az elfalazott ajtót, ugyanezt tette három megbízott bíboros Szent Pál, Keresztelő Szent János és Mária legnagyobb bazilikájában, és megindult az ember és kegyelmi áramlat Róma és a világ népei között, s kinyílik a szívekben is a kettős kapu, az Isten és az embertársak felé és

ismét a szeretet a vezér, az erő, sőt maga a cél is.

Egy az anyagi javakért a mártíromsághoz hasonlóan életet is áldozó és az anyagban annyiszor csalódó világban jó nekünk gondolatban a római Maria Maggiore-templomban a Jézus jászlának darabjai mellé képzelnünk magunkat és megkérdeznünk: a semmi mértékkel nem mérhető, semmi műszerrel nem ellenőrizhető szeretet jelent-e még értéket a világnak?

Testvéreim! A moralisták, akik hajlamosak minden fogalomnak külön skatulyát szerkeszteni, a szeretet különböző fokait sorolják fel: az amort, vagyis az érzéki szeretetet, a barátságot, a dilectiót, vagyis mindenben az értékesebb keresését és a caritast, amely teljesen az önzetlenség útján jár és a tökéletességet keresi a szeretetben. Az amor, vagyis az érzéki szeretet formái: a természetes vonzalom, amit az Isten az élettelen teremtményeibe is elhelyezett. Ez benne zúg félelmetesen az egész univerzum vonzásában, csillagrendszerekben, meleg és hideg kiegyenlítését kereső forrongásában, benne dolgozott a föld, vizek, levegő földtörténetet alkotó erejében. Ez a féktelen szörnyű hajlam teszi bozóttá néhány év alatt a nem gondozott földet. Utána következik, de már az élettel összekötött hajlam az amor sensibilis, az egész növény- és állatvilág harca mindannak megszerzésére, amit érzékszervei megkívánnak. S ez jelentkezik olyan passióval, hogy hal halat, növény növényt eszik, s maga az állatok királya se tehet arról, hogy míg kényezteti, foggal, körömmel védi saját kölykét, megeszi a vérrokona eltévedt kicsijét. Az emberrel jelentkezik az amor rationabilis, vagyis annak a szeretete, keresése, amit magunknak mint jót fogtunk fel. Ez, amíg ott tart, hogy csak magát látja és saját javát, tör-zúz, s ha annak veszélyét látja, teljesen pogány, és ráismerünk, hogy minden idők minden háborújának és kegyetlenségének szerzője. Káin-örökség. Akkor lesz emberibbé a szeretet, ha másnak javát keresi, és azért, mert szereti. Ez a szülőanyja a barátságnak, amely azokat, akiket az Isten is egyformának teremtett, összefűzi, az irigység helyére az önzetlen jóakaratot ülteti és a kölcsönös áldozatokra az embereket felszereli. A dilectio = kedvelő szeretet működik az emberben, aki szeretetét csak a nemesebbnek, jobbnak adja, még akkor is, ha egyébként a rossz megszüntetésével vagy afölötti irgalom érzésével van elfoglalva. A caritas a szeretet keresztény értelmű fogalma és mindig a tökéletességre tör. Akár az Isten felé kapaszkodik, akár az embertestvért keresi, mindig önzetlen és mindig végtelen, mert ilyenné szerkesztette az Isten.

Testvéreim! Két háborúnak mindent gyökeréig felforgató anyagi és szellemi-lelki zűrzavara után modern íróink beszélnek a szeretetről ilyen égig érő nagy igénnyel. Varga Páter, mint életének hattyúdalát mondotta el: „A szeretetnek nincs színe, hangja vagy alakja, súlya és keménysége, és nincs ára, mert semmiféle vagyonnal nem lehet megfizetni. Végtelenül könnyebb, mint a fény, és mégis nehezebb, mint az arany. Hozzá képest minden édesség, minden élvezet keserű és minden vagyon koldusi nyomor.” Dante az Isteni színjáték zárszavában úgy foglalta össze, hogy a szeretet „mozgat napot és minden csillagot”. Szent Pál a Korinthusiakhoz írt levelében himnuszt szerkeszt a szeretetről és ismertető jeleiről, s végül is azzal zárja csodálatos szeretetkatalógusát, hogy miután minden elmúlik, a szeretet örökre megmarad (1Kor 13,8). S a szeretetről bölcselkedhetnénk végeérhetetlenül, de végül is Szent Ágoston megállapításához jutnánk: „Aki szeret, annak nem kell magyarázni, hogy mi a szeretet. Aki pedig nem szeret, annak hiába magyarázzák.”

A kereszténységnek első széles utat a pogányságban nem a tudomány, nem a bölcsesség, nem a vagyon, nem a hatalom nyitott. Abból a pogányoknál több volt, hanem megdöbbentő reklám volt a felfedezés: „Íme, nézzétek, mennyire szeretik egymást.” A missziókban a fehér faj magas kultúrája, egyetemei, pénze, gépei csak rossz emléket hagyott. Akik mint hittérítők mentek oda, akkor lettek sikeresek, ha saját magukat elfeledték jóakaró szeretetükben. Egy missziós atyának, aki egy éven át minden érvekkel bizonyította, hogy van Isten és milyen az Isten, az unatkozók közül egyik türelmetlen azt mondotta: „A Pater bolond! Azt, hogy van Isten, mindenki tudja, de mi azt szeretnők hallani, hogy az Isten törődik-e velünk, szeret-e minket, szegény ördögöket.” Japánban missziós nővéreknek beszél egy híres tudós pap egy egész lelkigyakorlat alatt a szeretetről. A végén az egyik nővér jelentkezik, hogy volna még egy kérdése, és szól: „Kedves Páter, mondja meg nekem, mi a szeretet.” Kétségbeesésében azt mondotta az atya: „Nézzen Jézusra. Nézzen az Ő életére, az Ő halálára. Azt, amit ott lát, az a szeretet!” „Most már értem!”, volt a rövid válasz.

Lukácsovits Magda kisplasztikája (1996)

Testvéreim!

A szeretet nagy nyitánya és kinyilatkoztatása a betlehemi bölcső az Istengyermekkel,

aki már innen hirdeti, hogy Jézus nincs elfoglalva saját magával, van ideje, ereje, módja másokra, ránk gondolni. Nem keresi önmagát, s ezért van szeme meglátni mások arcát, mások könnyét, mosolyát. Nem keres semmi előnyt, s ezért reápazarolhatja egész életét azokra, akik semmi hasznot nem hajtanak neki. Ugyanez az út az ember számára is, ha a szeretetet érteni, élni akarja. Simone Weil, korunk egyik tudósa írja: „Kilépünk a világból, mint kiscsibe a tojásból, és odaszállunk az Isten mellé. Őmellőle, vele együtt nézünk le a világra. Akkor tudjuk, mit jelent szeretni.” Ha valaki nem képes kilépni önmagából, önző köröket fog írni maga körül, s azon belül is hamisítvány lesz minden próbálkozás a szeretet felé. Aki nincs az érdekkörében, kimarad a szeretetből is. Felebarátja lesz a család, a jó barát, az üzlettárs, aki szimpatikus, politikai vagy szakmabeli társ. Ebben a szűk körben az önzés a vezér és mindenki másban ellenséget látó gyűlölet az útitárs.

Jézusban megmutatta a mindenható Isten, hogy tudja szeretni a tudatlan egyszerűeket, nincs rabbinikus gőgje a lenézett nőkkel szemben, nem viszolyog a rómaiaknak vámot szedőkkel szemben, hanem betér Zakeushoz, meghívja asztalához a bűnösöket. A törvény kedvéért nem szalad a leprásoktól, hanem reájuk teszi kezét, hogy tiszták legyenek. Akik Izraelben várták a Messiást, hogy más népeken uralkodhassanak, azoknak mondotta, hogy a föld minden népeiből az asztalához fogja hívni az Ábrahám-fiakat. Akik őt keresztre feszítették, azokról mondja: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ez a Jézus a bölcsőtől a keresztig s a világ végéig se esik ki a szeretet szerepéből, mert a mások, akiket vele keres, mindig és mindenütt jelen lesznek.

Testvéreim! Ma politikusok és tudósok, szegények és gazdagok, hatalmasok és gyengék kétségbe vannak esve a világ sorsától. Soha ennyit és ekkora területen nem termett a föld kenyeret, mint most, s egész országokat kitevő területeken százmilliók halnak éhen. Soha ennyi energiaforrása nem volt a világnak, s mindez csak arra jó, hogy azt az irigység háborújának rémségében tartsa. Soha ilyen kultúrát és civilizációt nem ismert a föld, mint napjainkban, és soha a vízözön óta az elemek csapásainak s egymás szenvedélyeinek annyira kiszolgáltatva nem volt az ember.

Valaki azt mondotta, hogy a mai világ egy komplikált óriási gépezet, de olajozás nélkül. Hiányzik belőle az a láthatatlan erő, amely mindent elrendez, az önmagáról megfeledkező és mindenben más javát kereső amor benevolentiae, a jóakaró szeretet, a caritas, a szeretet erénye, amely Istenre néz és benne megszereti minden teremtményét, s közöttük a testvért, az embert.

Ez a hagyományaiban, ajándéktengerében készült karácsony naivságnak látszik sokak előtt. De ha a betlehemi jászol és benne az egyszerű gyermekké lett Isten kioktatná a népeket a szeretetre, akkor a három és félmilliárd ember egymás segítségére megindulva a leghatásosabban és világarányokban tudná hirdetni a legszebb életprogramot: „Dicsőség a magasságban Istennek, s békesség a földön a jóakaratú embereknek.”

Lukácsovits Magda linómetszete, 1964

A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 150–153. old.


Jakab Antal beszédválogatásának online közléséhez a Csornai Premontrei Apátság, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, egy neve elhallgatását kérő magánszemély és a Bethlen Gábor Alap nyújtott támogatást. Köszönjük!