Rómából, ahol a püspöki zsinaton az élet bölcsőjéről, a család megsegítéséről és gondjáról egy hónapon át folyik a vita, hívott haza a halálnak olyan példája, amely egész egyházunkat, egyházmegyénk minden papját és híveit egyaránt érinti. Sőt a koporsóhoz szólította a hatóságok és más vallásúak képviseleteit. Ide hívott számos külföldi méltóságot, akiknek gonddal és halállal otthon is van bőven találkozásuk.
Ebbe az önmagában is beszédes és nagyjelentőségű keretbe küldötte el Márton Áron püspöknek utolsó búcsúszavát jó ismerőse és legfőbb felettese, II. János Pál pápa.
Legyen szabad azt eredetiben, magyar és román fordításban szó szerint felolvasni, mert hiszen már nem az egyház szépen zengő harangjának, az elhalt püspöknek, hanem nekünk szól a maga igazában.
(Fordítás)
Államtitkárság, Vatikán, 1980. szeptember 30-án
Főtisztelendő Jakab Antal úrnak, Gyulafehérvár püspökének
Főtisztelendő Úr!
A Szentatya nagy lelki fájdalommal vette tudomásul, hogy Márton Áron, a Gyulafehérvári Egyházmegye volt püspöke – aki több mint negyven évig vezette azt – eltávozott az élők sorából. Emléke áldott, mert kivált a jámborságban, lángolt benne a lelkipásztori buzgóság, kitűnt a Szent Péter Széke iránti töretlen hűségben, és szeretetben és kedvességben kiváló főpap volt.
A Szentatya megosztja Veled fájdalmadat és az egyházmegye papságának és híveinek fájdalmát. Ígéri, hogy a szent személyek között is igen kiváló Főpap lelkéért Istenhez könyörög, és azt kívánja, hogy a Gyulafehérvári Egyház, utódja, a Te vezetéseddel állandóan növekedjék a lelkiekben.
Végül a Szentatya Neked és a lelkipásztori gondjaidra bízottaknak kiváló szeretete jeleként készségesen adja Apostoli áldását, amelyet mindenkire kiterjeszt, nevezetesen az Ordináriusokra, akik Márton Áron püspök temetésén részt vesznek.
Miután hivatalomnál fogva ezeket Veled közöltem, magam is kifejezem őszinte fájdalmamat a dicséretre méltó Főpap halála felett, és maradtam kellő tisztelettel az Úrban odaadó híved.
Augustinus Cardinalis Casaroli
A zsinaton előbb szót adtak nekem, hogy elmondhassam híveink dicséretét, de utána a pápai legfőbb hivatalba küldöttek, hogy megtudjam a nagy hírt, amely már nagyot ütött itthon mindenki szívén: meghalt Márton püspök. Elindulásom előtt, amikor a levelet a részvétek bőségével átadták, hozzátették: szerda van, s a pápa a százezres tömeg előtt teszi meg gyászjelentését és a nagy püspök méltatását. Ehhez már alig lehet valamit hozzátenni, még ha nem is állna a szerénység példaképének tilalma, hogy temetésén ne legyen búcsúztató beszéd.
A tilalomnak magának olyan gyökerei lehetnek, mint a Szentírás mondja: „Ki állhat meg az Isten színe előtt?” Mert ha mindenkinek nehéz a számadás, a püspöknek a milliókért, akik kormányzó keze alatt éltek-haltak, ezerszer nehezebb. Nyolcvannégy évének pedig pont fele, negyvenkét év a püspökség. De mi még itt a földön élünk és a 700 éves templom kövein állunk, élő tanúk Isten és emberek előtt, hogy
püspöksége világító fáklya volt mások számára is, nekünk azon felül érezhető, látható, biztos vezető kéz.
Amikor először hallottam beszélni őt, ötödikes gimnazista koromban a gyergyószentmiklósi temetőben, a volt főhadnagy reverendája alatt az első háború három frontján szerzett sebet hordozott. De kimondotta bátran: nem azok a hősök, akik parancsra áldozatként meghaltak, még kevésbé, akik vitézséggel és fegyverrel fenyegetőznek, hanem akik keresik a békét és mindent megtesznek, hogy háborúk szégyene többé ne érje a világot.
Ebbe a gondolatba állított be minket, fiatalokat és még püspöksége előtt üstökösként járt elől, hogy az Isten és a hit megbecsülése által érzékennyé tegye a népeket az igazságra, az élet értékének felfogására és megbecsülésére. Tiszta családi élet, értelmes, tanult, művelt nép volt nevelői ideálja és minden leírt mondatának, szavának legigazibb tartalma. Olyan társadalmi ismeretekkel és mély szociális érzékkel szerelte fel magát, hogy mint az Isten áldott küldötte, egyszerű embereknek és fő vezetőknek bármikor kész volt elmondani a modern élet nyolc boldogságát, akármilyen kuszált legyen is az.
Ma a temetése napján hálát adunk a mindenható Istennek, hogy nekünk adta, és kálváriás utakon bár, de annyi évtizedeken át megtartotta őt nekünk. S ne legyen az Isten előtt panaszos a szavunk, könnyeink, hogy megkínozta, mert nagyon szerette és utána magához ölelte őt. Nagy tüzet gyújtott sokak szívébe, élnek a lelkekben a tőle hallott igazságok gyümölcsei, még sokáig fognak felújulni a találkozások emlékei, akiknek szerencséjük volt legalább egyszer kezet fogni és kutató, vizsgáztató szemeibe nézni. De nekünk elevenünkbe vág a fájdalmas érzés, hogy sok derék papja, neveltjei ellenére se látjuk azt, aki egészen a nyomába léphetne ugyanolyan bátor, bölcs és meleg emberi kilépéssel.
Emlékemben élnek gondolatai, amelyeket remek formába szabva boldogemlékű Argay kolozsvári evangélikus püspök temetésén elmondott és azzal mindenkit meglepett. Hogy az egész emberiség történetét elevenen kíséri a vágy kikerülni a halált. Ez bujkál nemcsak a vallások titkaiban, hanem minden korban, minden műveltségben és a kultúra minden fokán. Még mindmáig áll a kérdés és mindenkit megkínoz, mert nincs, aki megküzdene az Írás rövid ítéletével: „Elvégeztetett, hogy minden embernek meg kell halnia!” Ha nyolcvan éven át küzd az életért, azzal is csak saját halálát sürgeti.
Hívő embernek csak az a vigasztalása, hogy az élettel együtt mások örökéletét vigyázta, s halálában sem vesztes, mert mindennél többet, az örök életet vette meg vele magának is.
Amikor halálát siratjuk, vigasztal a hit és remény, hogy nem veszítettük el egészen. Addig is, míg a liturgia szavai szerint Isten országában újból egybegyűlhetünk, a szentek egységében együtt vagyunk. Elveszítettünk egy földi vezért és atyát, hogy a mennyben közbenjárót nyerjünk, aki Isten előtt kedves imádságával támogat minket további munkánkban és küzdelmeinkben. Ámen.
A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 367–370. old.
Jakab Antal beszédválogatásának online közléséhez 2023-ban a Csornai Premontrei Apátság, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, egy neve elhallgatását kérő magánszemély és a Bethlen Gábor Alap nyújtott támogatást. Köszönjük!
