Jakab Antal beszéde Kolozsváron Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek látogatása alkalmával, 1990. február 25-én

Főmagasságú Bíboros, Prímás, Érsek Úr! Tudott dolog, hogy a bíborosok mint az Anyaszentegyházunk és a Pápa legfőbb tanácsadó testülete messze túlhaladják érsekségük, nemzetük határait, s bárhol jelennek meg, Krisztus kiváló követségében járnak. Reájuk illenek leginkább Szent Pál szavai: „…akik elöljárói tisztüket jól töltik be, kétszeres megbecsülést érdemelnek, főképpen ha az igehirdetésben és tanításban fáradnak” (1Tim 5,17).

Ilyen apostoli minőségben jött Eminenciád is hozzánk, tanúságul, hogy szíve-lelke gondjaihoz mi is hozzátartozunk. Az elmúlt két hónap alatt a felszabadult és nyitott kapukon a segélyadományok tömegét küldötte népeinkhez, országszerte megszervezetten és kifogyhatatlanul. A szeretet ilyen tettei most is napról napra érkeznek hozzánk, mint az emberi összetartozás nagy tanúságai, telve meglepetésekkel.

A kolozsvári Szent Mihály ősi temploma, ahová ma érkezett, hosszú múltja alatt, főképpen a XVI–XVII. században többször gazdát cserélt, míg az ősei hitéhez visszatért. Könnyű lesz itt otthonosan éreznie magát, mert még friss melegében van itt közöttünk az egész Egyház és népünk nagy püspöke, Márton Áron. A harmincas évek itt kezdettek ragyogni tőle, amikor egyetemi lelkipásztor, a Katolikus Népszövetség elnöke, majd kolozsvári plébános volt, s láttuk, hogy ünnepi és bejelentett beszédsorozataira órákkal előbb vonult fel helyet biztosítani Kolozsvár színe-java, Igére, tartós élményre és irányításra éhesen. Itt történt 1939. február 12-én püspökké szentelése is, amire nemcsak nagy egyházmegyéje, de az egész ország felfigyelt, és boldog volt, aki jelen lehetett. Püspöksége alatt is ide tért vissza, hitelképes szószékéhez, valahányszor a bajbajutott népek védelmére és az isteni és emberi nagy igazságok felidézésére szükség volt. Úgy néztünk a szószékre és a nagy püspök fénylő alakjára, mint akik benne prófétát látnak és hallanak. Sokszor kicsinyhitűek voltak közöttünk a legjobbak is. Akik maguk sem voltak ingadozó nádszálak, a sziklát, Áron püspököt féltették. S itt Kolozsváron ég a vágy utódaiban a legforróbban, hogy az egész világ megismerje benne a saját nagy fiát.

Itt köszöntjük Eminenciádat azok, akik Isten után Áron püspöktől kaptunk nagy hitet, a hitvallótól hitvallásra példát és erőt. Kérjük, mint olyant, aki hazájában az egész keresztény lelki újjászületésnek élén áll, aki elmondhatja Szent Pállal: „Valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel” (1Tim 1,14), árassza ránk bölcsességének sugarait, töltse meg szíveinket szeretetével és erősítse meg hitünket.

Nagyszerű választás volt, hogy látogatásának kerete a templom legyen mindenütt, s ott is a nagy húsvéti misztérium, az utolsó vacsora megismétlése, Krisztus halálára és Megváltására való emlékezés. Örvendünk mind, akik a magasztos pillanatokban itt és együtt lehetünk. Eminenciádnak a nap nagy ajándékáért köszönetet mondunk, Isten hozta és Ő legyen vezére további apostoli útjain.

(Forrás: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 458–459. old.)

(Fotó: Felvidék Ma)


Jakab Antal beszédválogatásának online közléséhez a Csornai Premontrei Apátság, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, egy neve elhallgatását kérő magánszemély és a Bethlen Gábor Alap nyújtott támogatást. Köszönjük!