Nagyméltóságú és Főtisztelendő Püspök Úr, Kegyelmes Atyám, Főtisztelendő Uraim, Tisztelendő Testvérek!
Népünknek olyan esetekben, amikor a torlódó bajok erejét fölülmúlják, s nem akar vétkezni a Szentlélek ellen azáltal, hogy az Isten irgalmában kételkedik, vagy nem meri kicsinyelni a Szent Pálnak küldött biztatást: „Sufficit tibi gratia mea, nam virtus in infirmitate perficitur”, ajkára tolulnak a fohásznál súlyosabb szavak: „Én Uram és én Istenem!” Ebben a népünk számára is annyira jelentős pillanatban visszatérnek hozzám az annyiszor hallott s a szív mélységeit járó igék: „Dominus meus et Deus meus!”
Ami eddig hosszas vonakodásaimnak oka volt, most az Isten színe előtt kiterített kéréssé változott. A kapott feladathoz szeretnék százszor szentebb lenni, mint amennyit életemben s gyarló természetemből összekapargathattam. Próbáimban hosszan kísérő egészségemet is szeretném tízzel megszorozni, hogy a teendők közepette túl korán cserben ne hagyjon, ami már amúgy is csak maradék. Az Atya és gyermeke közötti viszony címén jól adta ki nekem az Isten örökségemet az értelemből, nem is lettem hűtlen hozzá még akkor se, amikor minden könyv és írott betű elhagyott, de ilyen arányokhoz a Bölcsesség Lelkét az érdemeltnél sokkal gazdagabb pótlásokra kell kérnem.
Mindezt azért is, mert amióta először láttam Mailáth püspököt bérmálásra a szülőfalumba bevonulni mint a lélek, szentség és jóság fejedelmét, s e pillanatig, amikor az egész Egyház által megbecsült tanárom, principálisom, hivatalfőnököm, püspököm és életideálom előtt állok, felmérhettem a gyulafehérvári püspökök megdöbbentően nagyszerű galériáját és tetteiket. Szinte névtelenül és majdnem egy már elmúlt élet üres tarisznyájával állok előttük, s akkor, amikor a feladatok a világéval együtt nem kisebbek, mint a múltban voltak. Ha Kegyelmes Atyám mindezeket látta, megértette és csekély személyemhez mégis ragaszkodott, ezt megköszönöm, s szívem-lelkem szerint a jóra elkötelezettnek érzem magam. Némi szent önzéssel, de amelyben népünknek sorsát érző önzése is benne van, azt kívánom püspöki kinevezése 33. évfordulóján, hogy Kegyelmes Püspök Atyánk messze haladja túl az én életreményeimet, mert szívesebb, könnyebb és jobb lenne mindig csak segítsége s nem utóda maradnom.
Rómához kötöttek eddig is a világhírű emlékművek között megtalált szentek és szent helyeik sugárzó lelke, a szép előadótermek, vizsgák és nagy eszmélések története. Hűségemnek jelei se hiányoznak az életemből, de most, amikor a Szentatya az apostolok utódainak sorába emelt, a hála mellett a szorosabb egység és hűség fogadalmát küldöm és szívem minden melegével mondom: Éljen a Pápa!
Függetlenül attól, hogy mi a sajátos, egyéni felfogásunk a jó szándékról, amellyel tetteinket végrehajtottuk és hitünket szolgáltuk, mégis elgondolkoztat az akadályok sora, amelyen a Magas Államtanácsnak és Kultusz Osztálynak túl kellett tennie magát azért, hogy erre a kényes és az országot érdeklő funkcióra engem elfogadhasson. Az előzékenység és figyelem, amellyel mindezt tették, ráadásnak is túl bőséges. Amikor ezekért a Magas Államvezetőségtől kezdve mindenkinek, akit illet, már most az első alkalomkor köszönetet mondok, tudatában vagyok egy természet adta kötelezettségnek, az állampolgár elhivatottságának is. Vallom és egész életemben gyakoroltam is, hogy egyetlen rövid földi élet keretében kell megmutatnia mindenkinek emberi fennköltségét Isten és az emberek előtt, s a történelem mindig szoros kötelmei alatt, felelősségtudattal, lelkiismeretességgel végzett eredményes és közhasznú munkában kell kifejeznie hűségét országához és népéhez.
Az „Én Uram és én Istenem” jelszavával el vagyok szánva úgy szolgálni Egyházamat és a híveink üdvösségét, hogy ugyanakkor hazám és népeinek békéjét, rendjét és boldogságát is imával, szóval és tettel előmozdítsam. Hogy pedig ezekhez nekem testi-lelki egészség, erő és bölcsesség adassék, a testvér szeretetével kérem imáikat és segítségüket Urunknak, Istenünknek nevében! Hiszen minden úgyis ugyanannak a karácsonyi programnak jegyében történik, hogy legyen: Dicsőség mennyben az Istennek és Békesség földön az embernek!
(A szöveg forrása: Jakab Antal püspök szentbeszédei, I. kötet, Alkalmi beszédek. Új Misszió Alapítvány, Miskolc, 2016, 22–23. old.)
(Fotók: Jakab Antal Keresztény Kör archívuma)
Jakab Antal püspök beszédválogatásának online közlését 2024-ben, a hitvalló főpásztor börtönből való szabadulásának 60. évfordulója alkalmából folytatjuk: ebben az évben elérhetővé teszünk a világhálón 60 olyan beszédet, amelyet korábban csak nyomtatott könyvkiadványban érhettek el az érdeklődők. A program a Keresztény Jövőnkért Alapítvány szervezésében és koordinálásával, a Jakab Antal 60 című komplex program részeként valósul meg. Az előkészítési, szerkesztési és tartalomfeltöltési munkafolyamathoz, valamint az informatikaiháttér-feltételek biztosításához a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyújtott támogatást.
