Tisztelt Jakab Antal Keresztény Kör!
Tisztelt Országgyűlési Képviselő úr!
Kedves Hívek! Kedves Vendégek!
Kedves Díjazott Szabó Gyula plébános úr!
Megtisztelő és örömteli ez a pillanat, amikor néhány gondolatot megoszthatok a jelenlévőkkel annak alkalmából, hogy 2022-ben a Jakab Antal Keresztény Kör által adományozott Jakab Antal-emlékdíjat Szabó Gyula plébános úrnak ítélték meg.
A díjazottat meglehetősen régen, a pápa győri látogatásának köszönhetően ismertem meg. Akkorra ő már komoly múlttal rendelkezett, akárcsak ha Mezőörsön való munkálkodását nézzük, melynek állóvizétújszerű tenni akarásával már ideérkezésekor erősen megmozgatta, s előrevivő mozgásban tartja azóta is. Akár egyházában, melyben sohasem sorolódott a névtelen papok közé.
Első pillantásra Gyula atya három kisalföldi település, Mezőörs, Mindszentpuszta és Bársonyos római katolikus plébánosának tűnik. Életét a hívek szolgálata, lelkivezetése bőven ki is töltené. A Jóisten azonban mindig újabb és újabb feladatokat ültetett el a szívében, melyeket ő nem restellt felismerni és megvalósítani.
Második pillantásra az ember felfedez Gyula atya környezetében olyan szimbólumokat, melyek az ő világlátását, nemzeti elköteleződését, szíve értékeit illetően beszédes jelek.
Harmadik pillantásra az ember észreveszi, hogy időről-időre hírek szólnak Gyula atyáról: éppen befejezett egy építkezést, vagy elindított egy új programot, könyvet adott ki, vagy a televízióban szerepelt, a szellemi élet, a közélet képviselőit fogadta Mezőörsön, vagy éppen őt várják találkozókra határokon innen és túl. Papi mivolta sohasem volt akadálya annak, hogy minden hitével, tudásával és kreativitásával folyamatosan jelen legyen a társadalomban.
I.
Jelenléte Mezőörsön 33 éve vette kezdetét.
Kinevezése körülményeit érzékelteti a Szegényen, de szabadon – Napi operatív jelentések 1987–1989 között című könyve, amelyből kitűnik, hogy 1989-ig titkosszolgálati eszközökkel minden módon megfigyelték az ifjú Szabó Gyulát, s amikor az egyháza üldözéséről írt cikke kalandos módon kijutott egy nyugati újságba, elrendelték a teljes elszigetelését és lejáratását.
Hogy az elszigetelés és lejáratás megvalósítási módja volt-e Mezőörsre való száműzése 1989-ben, nem feladatunk megítélni, mindenesetre a megye perifériáján, lényeges adottsággal nem rendelkező, lassú fogyásra kárhoztatott falvacska volt Mezőörs akkortájt, fiatalokat megszólítani képtelen egyházközségével, méltatlanul hanyatló és néptelen plébániájával.
Ki gondolta volna akkor, hogy Szabó Gyula atyának generációkra kiható, elvitathatatlan érdeme lesz abban, hogy mára egy szellemiségében más minőségű vidéken állunk?
Az ateizmus minden rombolása dacára
az ifjú Gyula atya a hitet úgy tudta felmutatni az embereknek, ahogy csak karizmatikus és bátor emberek tudják. Tudta, hogy az elszigetelt egyház képét le kell bontania a köztudatban, és az embereket a templomfalakon kívül is meg kell tudnia szólítani. Elszántan kereste ehhez minden korban a megfelelő eszközöket.
Fiatal plébánosként közösségszervező erejét jelzi, hogy rövid idő alatt lelkes fiatalokból, felnőttekből álló közösségek szerveződtek körülötte, akik áhítattal hallgatták őt, ahogy hétről-hétre Jézus Krisztus tanításairól beszélgetett velük, ahogy a társadalmi folyamatokat magyarázta. Újratanította az emberekkel, hogy Kárpát-medence és magyar nemzet, Boldogasszony és Szent Korona. A fiatalok hangszereken kezdtek tanulni körülötte, a templomot betöltötte a zenés misék öröme. Gyula atya tanítói küldetésében a mai napig aktív, négy évtized alatt megszámlálhatatlanul sok ember világlátását alakította.
Pontosan tudta, hogy a keresztény hazafivá nevelésnek mekkora megtartó ereje van. Megszólított közéleti személyeket, akik a nemzet szellemi újjáépítését e vidéken is szívükön viselték, és 28 éve megalapították a Magyar Műhely Alapítványt.
Célul elérhetetlennek tűnő dolgokat tűztek ki: létrehozni e térség szellemi központját, elvállalni a vidéki gyerekek keresztényi és nemzeti nevelését, egy életen át tartó önművelésre biztatni a falvak lakosságát, megismertetni az itt élőkkel a szerves műveltséget. Újraszőni a szálakat a Kárpát-medence magyarjai között.
Hogy a Gondviselés hogyan adta Gyula atyának egyik segítséget a másik után az elmúlt 40 esztendőben – elmesélni kevés lenne az idő.
Alapítványi elnökként szó szerint a semmiből épített fel mindent. Szavára a hazai szellemi élet legnagyobb alakjai érkeztek a népfőiskolára évtizedeken át tanítani. Lépésről-lépésre alakította Alapítványát a környék egyik legnagyobb iskolafenntartójává és munkáltatójává, napi szintű felelősséget adva ezzel saját magának is.
Mindig fontosnak tartotta, hogy a gazdasági élet területén is megerősödjenek és szerepet kapjanak azok a szakemberek, akik jó hazafik is egyben. Tagja több szervezetnek, alapítója a Pannon Tájegység Vállalkozói Egyesülésnek. Legutóbbi közös eseményüket ámulva néztük, ahogy a Székelyudvarhelyről induló Szent Korona 5 méter magas installációját néhány hétre le tudták telepíteni a szomszéd kisvárosban.
Szabó Gyula atya legújabb küldetése szintén a népfőiskolai eszmeiséghez kapcsolódik: a Gróf Széchenyi István Népfőiskola regionális központtá formálása a kreatív magyar szemléletmód középpontba helyezésével és a hagyományőrzéssel. Sok munkát és sok munkatársat igénylő feladatnak ígérkezik a következő évtizedben.
Érdeme van abban is, hogy minden szervezet megtalálja e térségben a maga küldetését és feladatát, és hogy e sokféle küldetés nem egymás rovására, hanem együtt tud működni az itt élők javára.
II.
Amikor az 1990-es években megnyílt a lehetőség az 1989 előtti egyházi múlt feltárására, Gyula atya több paptársával együtt elsők között folyamodott tudományos kutatói státusért a Történeti Levéltárba. Akik körülötte dolgoztak akkortájt, a tanúi annak, hogy az egyházügyi kutatásaik megkezdése után hogyan forrt fel pillanatok alatt a levegő körülöttük, mennyi furcsaság érte őket.
A kutatómunkát minden körülmény dacára folytatta. 25 év alatt kutatótársaival együtt számtalan előadást tartott szerte a Kárpát-medencében a diktatúra egyházat érintő államhatalmi befolyásáról, kutatási anyagát könyvekben dolgozta fel, majd megjelentette, riportműsorokban, dokumentumfilmekben vendégeskedett, szerepet vállalt az Uránia Filmszínházban is bemutatott különleges hangulatú filmben, a Bokros jelentésekben.
Küldetése lehet az, hogy munkája enyhítse egyháza valamikori kiszolgáltatottságát.
III.
Mindezeken túl Gyula atyát rendre megtalálják egyéb küldetések is.
Neve egyik pillanatban a Széphavas környékén merül fel, a másik pillanatban eléri, hogy a bécsi nagykövetségről közvetlenül Mezőörsre érkezzen egy páratlan kiállítás anyaga, egyik pillanatban megszenteli az alapkövét egy budai kápolnának, másik pillanatban Lakitelken dolgozik, pálosokkal diskurál magyar ügyekről, ferencesekkel egyeztet Csíksomlyón, Felvidékre hívják vagy Erdélyben várják barátai. Hol döntéshozókkal tárgyal nemzetstratégiai kérdésekben, hol embereknek próbál segíteni betegségek leküzdésében. Ki az életét köszönheti neki, ki a megélhetését, ki a lelki békéjét.
Igazán nem tudni, hogyan, de a mai napig jut ideje arra is, hogy tanítsa a gyerekeket. Tanítványaiban jó szemmel látja meg a nekik rendelt küldetést, életüket igyekszik figyelemmel kísérni és egyengetni.
Mindig közösségben gondolkodó, közösségépítő ember, aki a feladatokba bevonzza híveit. Elképzelései nemegyszer teljesen reménytelennek tűnnek, aztán Isten áldásával és sok-sok munkával megvalósulnak.
Pillanatképek ezek csupán, de jelzik Gyula atya személyiségének sokszínűségét.
Ő egy különleges életutat járó ember, energiája apadhatatlan, Istenbe vetett hite minden pillanatban töretlen, utolsó erejével is nemzetének jobbításán dolgozik. Karizmája generációkat állított már ügyei mellé az elmúlt évtizedekben.
Egy 21. századi hídember: Isten országa és szeretett nemzete között – mindig teret talál a jóra.
Úgy képzelem, mély csönd ereszkedett Gyula atya szívére, amikor kézhez kapta a Jakab Antal Keresztény Kör levelét arról, hogy 2022-ben őt jelölték a díjra. Nemcsak azért, mert könyvet írt a mártírsorsú püspökről, így ismerte emberi keresztútja küzdelmes történetét. Hanem mert mélyen tiszteli is őt. Papként pontosan tudja, mekkora jelentősége volt az 1970-es, 1980-as években annak, hogy minden elszigetelési és lejáratási törekvés ellenére egy nemzetét és egyházát soha el nem alkuvó Jakab Antal volt főpásztora a gyulafehérvári püspökségnek. Jelenléte egyháza élén – ma már pontosan látjuk – nemzetmentő jelentőségű volt. Így e díj üzenete is sokrétegű és nemes.
Örök emlékem, amikor réges-régen először jártunk Gyula atya vezetésével negyvened-magunkkal Erdélyben, mennyit sétáltunk csak azért, hogy megérkezzünk Márton Áron püspök szobrához Székelyudvarhelyen és tiszteletünket fejezzük ki előtte. Meglehet, közülünk akkortájt csak Gyula atya volt az, aki a püspök jelentőségét ismerte. De ő, mint általában a gondjaira bízott közösséggel szokta tenni, abba a szent áhítatba akkor, ott felemelt bennünket is.
Emelkedett és emlékezetes pillanat marad ez a mai is tanítványai, hívei, a jelenlévő közösség számára. Örömmel vagyunk tanúi a díjátadásnak.
Biztos vagyok abban, hogy Szabó Gyula atya büszkén lép be a díjazottak sorába és a Jakab Antal-emlékdíj szívében a legszebb helyen lesz őrizve.
Mi pedig hálával gondolunk mindazokra, akik nem engedik feledésbe merülni példamutató főpásztoraik nevét.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket és szívből gratulálok Gyula atyának a díjhoz!
Szabó Eszter
Fotók: Okos Márton